2024. április 20. Tivadar

„A magyar jog: nemzeti jog, amit védeni, őrizni kell!”

Lead: 
Idén száz éve annak, hogy Eperjesről Miskolcra költözött az evangélikus jogakadémia. A centenáriumon péntek délelőtt szakmai konferenciát rendeztek az egyetemen, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter előadásában kifejtette: a magyar jogászképzésnek úgy kell megfelelnie a 21. századi kihívásoknak, hogy nemzeti értékeit, hagyományait is megőrzi a nemzetközi környezetben.
Törzs: 

A konferencia résztvevőit előbb Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja köszöntötte, majd a felsőoktatási intézmény rektora megnyitotta a konferenciát. Torma András felelevenítve az egyetemi és a jogtudományi kari tradíciókat, kiemelte: a több mint 10 ezer hallgatójukba igyekeznek beletáplálni a hagyományaik szeretetét, tiszteletét és ápolását. A megnyitó szavakat követően a Kar dékánja egy jurátusszablyát vehetett át a Magyar Közjegyzői Kamarától.

jogasz_konferencia_190125_ja_13.jpg

Trócsányi László igazságügyi miniszter a jogászképzés jelenéről és jövőjéről érdeklődésünkre elmondta, két nagy kérdés van: hogyan lehet megőrizni a honi jogászmúlt értékeit, úgy, hogy közben választ találunk a 21. század kihívásaira. Megjegyezte ugyanakkor: sem a számítógép, sem a mesterséges intelligencia nem veheti át belátható időn belül a jogászok munkáját, ám az együttműködésnek egyre szorosabbá kell válnia a jogászok és az informatikusok között.

jogasz_konferencia_190125_ja_23.jpg

Ugyanakkor – folytatta – beszélnünk kell a nemzeti és a nemzetközi jog összhangba hozataláról is. – A magyar jog: nemzeti jog, amit őrizni és védeni kell. Biztosítani szükséges a magyar és az európai, nemzetközi jog harmóniáját; meg kell találni az arányokat abban, hogyan tudjuk védeni értékeinket és tradícióinkat, miközben figyelünk a világ új jelenségeire is – fogalmazott az igazságügyi miniszter. A lehetséges válaszok talán legjobbja az identitások újbóli felfedezése – hangsúlyozta, hozzátéve: azt is meg kell tanítani az új jogászgenerációknak, hogy hol érdemes meghúzni a határt a nemzeti és uniós hatáskörök között.

jogasz_konferencia_190125_ja_29.jpg

Trócsányi László a Miskolci Egyetemmel kapcsolatban elmondta nekünk, hogy sok kollégája, barátja végzett itt, de a minisztériumuk mind a nyolc jogi karral szoros kapcsolatot tart fenn. – A Miskolci Egyetemnek komoly tradíciói vannak, a Kar pedig az Eperjesi Jogakadémia szellemi örököse. Miskolc nemcsak az ipar egyik fellegvára, hanem a régió szellemi központja is. A város egyetemének pedig komoly szerepe van a környék népességének megtartásában – hangoztatta.

Előadásában a miniszter kifejtette: A mai magyar jogászok fontos és megbecsült tagjai a társadalomnak, az irántuk megnyilvánuló közbizalom szilárd; szükség van a munkájukra. Hangsúlyozta azt is, hogy a jogi karok szabadságát meg kell hagyni, a minőségi képzési feltételek biztosítása és a szakmai sarokpontok meghatározása mellett.

jogasz_konferencia_190125_ja_36.jpg

Trócsányi László szólt arról is, hogy Magyarországon a nyolc jogi karon 6100 hallgató tanul, közülük minden második a fővárosban, ezért fontosnak nevezte a vidéki képzőhelyek kiemelt támogatását.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a bírói függetlenség és felelősség témakörében tartott előadásában úgy fogalmazott: „miközben ezeréves államiságunk vitathatatlan része a szabályozottság, manapság sokszor kérik számon hazánkon a jogállamiságot”. Rámutatott: a bírói függetlenség a döntés szabadságáról és nem a hivatásrendi, illetve morális szabályok figyelmen kívül hagyásáról szól. A függetlenség szabadságával ugyanakkor a bíráknak újra meg kell tanulniuk élni – mondta.

jogasz_konferencia_190125_ja_35.jpg

Kijelentette, négy évtizednyi diktatúra után „nehéz feltápászkodni és visszatalálni a történelmi értékekhez”; a rendszerváltással új időszámítás kezdődött, ám a bírói hivatás belső korszakváltása ma is tart. Handó Tünde hangsúlyozta: a jog tiszta alkalmazása mellett a bíráknak kötelességük értelmezni a jogszabályokat, vállalva ennek felelősségét.

A konferencián előadást tartott még Sárközy Tamás akadémikus, a Magyar Jogász Egylet elnöke, Répássy Róbert, ügyvéd, korábbi igazságügyi államtitkár, Sereg Péter pénzügyminisztériumi jogi szakreferens, evangélikus jogakadémiai szakértő, valamint Panyi Béla c. egyetemi docens, nyugalmazott megyei főügyész-helyettes is.

Péntek este centenáriumi tradicionális jogászbált is rendeznek az egyetemi díszaulában, a szervezők szándéka szerint a jogászi hivatás gyökereinek, a jogi munka értékeinek megerősítésére, de ezen túl az is cél, hogy példát mutassanak a jövendő jogászgenerációknak összefogásból, társadalmi felelősségvállalásból, az eszmék és a múlt eredményeinek megőrzéséből.

Az est fővédnöke Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Örökös tiszteletbeli fővédnöke pedig Boleratzky Lóránd, a Miskolci Evangélikus Jogakadémia nyilvános rendes egyetemi magántanára, a Miskolci Egyetem Díszpolgára. A díszvendégek között találjuk Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárt, Wopera Zsuzsa igazságügyi miniszteri biztost, valamint Szinay Attila agrárminisztériumi jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„A magyar jog: nemzeti jog, amit védeni, őrizni kell!”
Címlap lead: 
Idén száz éve annak, hogy Eperjesről Miskolcra költözött az evangélikus jogakadémia. A centenáriumon péntek délelőtt szakmai konferenciát rendeztek az egyetemen, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter előadásában kifejtette: a magyar jogászképzésnek úgy kell megfelelnie a 21. századi kihívásoknak, hogy nemzeti értékeit, hagyományait is megőrzi a nemzetközi környezetben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű – Több tízmilliót spórolnak az intézmények

Lead: 
Miskolc önkormányzata – az országban példaértékű módon – 1 megawatt kapacitású naperőművet épített a Bogáncs utcai hulladéklerakó területén, az így megtermelt villamosenergiával hét önkormányzati intézményt látnak el, amelyek éves szinten akár 25-30 millió forintot is spórolhatnak, és csökken a károsanyag-kibocsátásuk is.
Törzs: 

Csak hogy érzékeltessük a beruházás nagyságát, álljon itt néhány érdekesség a projektzáró eseményre kiadott brossúrából: a Bogáncs utcai naperőmű egyidőben leadott teljesítményével körülbelül 2 ezer kilométer hosszúságú LED-füzért lehetne kivilágítani. Vagy éppen a teljes termelését felhasználva egy év alatt 100 millió mobiltelefont tudnánk feltölteni.

Ennél persze jóval ésszerűbb és fontosabb célokra használja fel a Nap energiáját Miskolc önkormányzata. Mint a csütörtöki zárórendezvény alkalmával Vécsi György energetikáért és közműszolgáltatásokért felelős polgármesteri biztos elmondta, a naperőmű hét önkormányzati intézményt, ingatlant – a Miskolci Vízmű Szennyvíztelepét, a Művészetek Házát, az Ady művelődési házat, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárat, a színházat, az Őszi Napsugár Otthont, valamint a polgármesteri hivatalt – látja el villamosenergiával.

naperomu_190124_ja_8.jpg

– Az intézmények jelentős, éves szinten 25-30 millió forintos megtakarítást könyvelhetnek majd el a naperőműnek köszönhetően, hiszen a jövőben nem kell fizetniük a villamosenergiáért, csak a használatért – emelte ki a polgármesteri biztos, rámutatva egyúttal arra is, hogy a város ismét egy példaértékű projektet valósított meg: a miskolci az első önkormányzat, ami ilyen méretű naperőművet épített, amivel az intézményei energiafogyasztását csökkenti. – Bízunk abban, hogy jó példával járunk elől a többi megyei jogú város számára.

Vécsi György ismertette továbbá, hogy a korszerű naperőmű 15 év múlva is 90 százalék feletti névleges teljesítményre lesz képes. A város egyik fontos célkitűzése, hogy 2030-ra a városi intézmények 100 százalékban helyben termelt energiát használjanak. A város a Bogáncs utcai naperőművel egy újabb lépést tett e cél elérése felé.

naperomu_190124_ja_25.jpg

Pfliegler Pétertől megtudhattuk azt is, hogy a beruházás eredményeként éves szinten mintegy 1000 tonnával csökken a széndioxid-kibocsátás, ami fontos célkitűzés a „Green City” mozgalomhoz 2011-ben csatlakozott miskolci önkormányzat számára.

– Az elmúlt években Miskolc sokat tett azért, hogy jobb, élhetőbb, tisztább környezetet biztosítson az itt élők számára – húzta alá az alpolgármester. – Ma már 32 ezer miskolci lakás távfűtését nagyobb részt megújuló, geotermikus energiával biztosítják; új CNG buszok és új villamosflotta biztosítja a környezetbarát közösségi közlekedést; és több intézményénél is telepített már az önkormányzat háztartási méretű napelemes kiserőműveket – csak néhányat említve az elmúlt évek példaértékű fejlesztéseiből.

naperomu_bogancs_u_002_web.jpg

Hozzátette: Miskolcon jelenleg 140 projektet fut az önkormányzat, a magyar kormány és az Európai Unió társfinanszírozásával. – Célunk, hogy minél több zöld és okos megoldást alkalmazzunk, minél több ilyen projektünk legyen – hangoztatta Pfliegler Péter.

A Bogáncs utcai naperőmű 406 darab beton alaptestből, 58 tartószerkezetből, összesen 3480 monokristályos napelempanelből áll, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak magas cellahőmérséklet és rossz fényviszonyok esetén is. Kiépítették továbbá az irányítástechnikai, védelmi, távközlési és automatikai rendszert is, ami az erőmű felügyelet nélküli folyamatos üzemeltetését biztosítja.

A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 770 708 906 forint.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megépült a Bogáncs utcai naperőmű – Több tízmilliót spórolnak az intézmények
Címlap lead: 
Miskolc önkormányzata – az országban példaértékű módon – 1 megawatt kapacitású naperőművet épített a Bogáncs utcai hulladéklerakó területén, az így megtermelt villamosenergiával hét önkormányzati intézményt látnak el, amelyek éves szinten akár 25-30 millió forintot is spórolhatnak, és csökken a károsanyag-kibocsátásuk is.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Felavatta új gyártócsarnokát Miskolcon a japán GS Yuasa

Lead: 
Elkészült az elektromos autókhoz tartozó lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég, a GS Yuasa miskolci üzemcsarnoka, ezzel lezárult az építkezés első fázisa. A csütörtöki átadás alkalmával elhangzott, az év második felében induló termeléshez hamarosan elkezdik a szükséges munkaerő felvételét.
Törzs: 

A high-tech japán cég 8600 négyzetméteres üzemcsarnoka a 304-es főút Miskolcról kivezető szakaszánál található. Az innovatív technológiájáról ismert GS Yuasa 2018-ban jelentette be, hogy közel 9 milliárd forintból Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát. A cég tavaly ünnepelte fennállása 100. évfordulóját, az alapítók úttörők voltak, hiszen ők fejlesztették ki az első akkumulátorokat Japánban. Ma már világszerte használják a termékeiket, 17 országban, 37 telephelyen, megközelítőleg 15 ezer embert foglalkoztatnak.

A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be. A beruházást bejelentő tavaly januári sajtótájékoztatón elhangzott, azért esett Miskolcra a választás, mert nagyon jól kiépített infrastruktúrával rendelkezik és magasan képzett szakembereket tudnak itt alkalmazni. Ugyanakkor fontos volt a vállalat számára az is, hogy Miskolc környezetbarát megoldásokra törekszik a hétköznapokban is.

gs_yuasa_190124_ja_25.jpg

A miskolci üzemcsarnok alapkövét tavaly márciusban rakták le. Takamura Hiroshi, a GS Yuasa Hungary Kft. ügyvezetője a csarnok mostani átadásánál érdeklődésünkre elmondta, a japán vállalat tovább bővíthető miskolci gyára az első üzeme Japánon kívül. Hozzátette, az első ütemben megépült üzemcsarnokot később jelentősen bővíteni szeretnék. A tervek szerint a tömeggyártás az év második felében elkezdődik, év végére pedig a szállítás is megkezdődhet a világ minden tájára. A cég ügyvezetője hozzátette, már elkezdték a toborzást. A cég szoros együttműködést tervez a Miskolci Egyetemmel és a helyi iskolákkal, hogy minél több tehetséges és jól képzett dolgozóval tudják bővíteni a csapatukat.

gs_yuasa_190124_ja_32.jpg

Pfliegler Péter alpolgármester hozzátette, az első fázisban több mint félszáz főt fognak foglalkoztatni. – Úgy gondolom, a miskolci zöld és okos beruházások sorába jól illik ez is, hiszen a déli ipari parkban geotermikus energiát használnak a csarnokok fűtéséhez. De azért is, mert a cég innovatív technológiát telepít a városba, ami illik Miskolc környezetbarát és smart törekvéseihez. Az itt készülő lítiumionos akkumulátorok globális szinten is hozzájárulnak a széndioxid-kibocsátás mérsékléséhez, amelyben Miskolc eddig is élen járt a Magyarországon. Az is fontos számunkra, hogy a cég munkatársai magasan képzettek, tudásukat részben a város oktatási intézményeiben sajátították el, de a GS Yuasa továbbképzéseket is tart számukra – emelte ki az alpolgármester.

gs_yuasa_190124_ja_43.jpg

Az üzemátadó ünnepségen a kivitelező Tsuchiya Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Kunikazu Yamamoto jelképesen átadta az üzem kulcsát Takamura Hiroshinak.

gs_yuasa_190124_ja_56.jpg

A miskolci beruházást a Magyar Kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Felavatta új gyártócsarnokát Miskolcon a japán GS Yuasa
Címlap lead: 
Elkészült az elektromos autókhoz tartozó lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég, a GS Yuasa miskolci üzemcsarnoka, ezzel lezárult az építkezés első fázisa. A csütörtöki átadás alkalmával elhangzott, az év második felében induló termeléshez hamarosan elkezdik a szükséges munkaerő felvételét.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hol sírjaik domborulnak… - A 10-es honvédek nyomában Lengyelországban

Lead: 
Rendszeresen szerveznek utakat Lengyelországba a miskolci 10-es honvédek emlékét ápoló miskolciak, elmondásuk szerint a lengyel mellett ma már a szlovákok is nagy gondot fordítanak a hősi temetők rendben tartására.
Törzs: 

– Talán kevesebb szó esik róla a történelemkönyvekben, de 1914-ben az előre nyomuló oroszok a Kárpátokon belülre kerültek, a Felvidéken vívott harcokban elesett magyar katonák sírjait, a temetőket 2010 óta kezdték el komolyabban gondozni a szlovákok – mondja Szopkó Róbert, a 2014-ben alapított 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, a miskolci Herman Ottó Gimnázium történelemtanára. Megtudjuk tőle azt is, hogy jó kapcsolatot sikerült kialakítaniuk a miskolciaknak a Beszkidek Hadtörténeti Klubbal (BHK – Klub vojenskej histórie Beskydy), akik például hadijátékokat szerveznek, például Esztebneken (szlovákul: Stebník), legutóbb pedig Sztropkón, amire a 10-esek emlékét ápoló egyesületet is meghívták. Korabeli egyenruhákban „harcoló” alakulatok, ágyútűz, robbanás, füst, tábori sátrak, katonasírok – megelevenedik a történelem ezeken a programokon, ahol lengyel, cseh, orosz, osztrák hagyományőrző csoportok találkoznak és erősítik a kapcsolatokat.

gorlice_temetok_tizes_honvedek_7.jpg

Katonai temetők Gorlicénél

Esztebneket az első világháború 1914 november-decemberében érte el, amikor az osztrák-magyar hadsereg hadműveleti helyszínévé vált – olvashatjuk a miskolci hagyományőrző egyesület honlapján. A falu életét komolyabban érintették azok a nehéz csaták, amelyek közvetlen közelében zajlottak, főleg 1915. március második felében, amikor a Nyikolaj Ludovik Ivanov tábornok által vezetett Délnyugati Front elhatározta, hogy további támadást indít a Kárpátokban. Stebnik és Stebnik Huta község völgye közvetlen hadműveleti területté vált. Az itteni harcok során történt, hogy a 28. gyalogezred, a „Prágai Gyerekek” az 1915. április 3-i hivatalos verzió szerint átálltak az oroszokhoz. Az esetet mindkét oldal propagandacélokra használta fel, pontatlan információk alapján. Az igazság valójában az, hogy a katonák többségét kemény harcokban fogták el. Egészen ’15 áprilisáig folytak itt nehéz harcok, archív anyagok szerint 189 elesett osztrák-magyar és orosz nemzetiségű katonát temettek itt el, 75 külön sírban, köztük 4 tömegsírban. A katonai temetőt a beszkidi történeti klub és a község önkéntesei állították helyre. A helyreállítást pénzügyileg támogatta a Szlovák Köztársaság Honvédelmi Minisztériuma, Eperjes Közösségi Alapítványa és az osztrák „Fekete Kereszt” Alapítvány.

gorlice_temetok_tizes_honvedek_5.jpg

Lengyelországban jóval komolyabb múltra nyúlik vissza a katonai temetők gondozása, ezt saját szemükkel tapasztalhatták a miskolciak. – A temetők valóban nagyon jól karban vannak tartva: rendszeresen levágják a füvet, az elkopott névtáblákat kicserélik, ahogy a rossz állapotban lévő fejfákat is. A temetőkhöz táblák segítik az eljutást, a szám alapján nagyon könnyű megtalálni őket, az ezekhez vezető utak jó állapotban vannak – mesél tapasztalatiról Róbert.

limanova_csata_megemlekezes_tizesek_9.jpg

Megemlékezés a limanovai csatáról

– 1915-ben a bécsi vezérkar mérnököket bízott meg azzal, hogy tervezzék meg, hogyan nézzenek ki a katonai temetők. Szándékos, hogy nincs két egyforma temető, erre ügyeltek, ezzel is szerették volna tiszteletüket kifejezni az elesett hősök előtt – mutat rá.

limanova_csata_megemlekezes_tizesek_2.jpg

A lengyel jó példa után aztán főleg furcsa azt hallani, hogy Miskolcon a szocializmus évei alatt, a ’70-es évek elején a Hősök temetőjébe gyűjtötték össze az emlékműveket – a helyszín azért esett erre a területre, mert ez kevésbé volt szem előtt. A környékét sem gondozták, azt hitték akkoriban, hogy az I. világháborús hősöket majd szépen elfelejtik. Az utolsó Hősök napját is 1946-ban ünnepelték meg utoljára. – Mások mellett ezért is tartom szerencsésnek, hogy a 10-es honvéd emlékművet, lakossági kezdeményezésre, 2001-ben áthozták ide, a Herman Ottó Gimnázium mellé, az egykori laktanyához, a Tizeshonvéd utcába. Nálunk ekkor kezdődött igazán a tizesek emlékezetének ápolása – teszi hozzá az egyesületi elnök.

limanova_csata_megemlekezes_tizesek_4.jpg

Feledy Péter, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportjának egykori tagja, majd titkára, a korábbi 10-es Honvéd Emléktársaság elnöke hozzáteszi: a lengyel egyesületekkel folyamatosan tartják a kapcsolatot, az utakon élvezik a vendégszeretetüket és barátságukat. – Ezek a megemlékező utak nem jöhettek volna létre a korábbi és jelenlegi városi és megyei vezetők, valamint cégigazgatók támogatása nélkül – teszi hozzá.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hol sírjaik domborulnak… - A 10-es honvédek nyomában Lengyelországban
Címlap lead: 
Rendszeresen szerveznek utakat Lengyelországba a miskolci 10-es honvédek emlékét ápoló miskolciak, elmondásuk szerint a lengyel mellett ma már a szlovákok is nagy gondot fordítanak a hősi temetők rendben tartására.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rendkívüli közgyűlést kezdeményezett az ellenzék a túlóratörvénnyel kapcsolatban

Lead: 
Rendkívüli városi közgyűlés összehívását kezdeményezték kedden ellenzéki képviselők. Előterjesztésükben arra tettek javaslatot, hogy a száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál ne vezessék be a túlóraszám és a munkaidőkeret emelését, illetve hasonló intézkedést javasolnak a Miskolcon bejegyzett, itt működő gazdasági társaságok esetében is.
Törzs: 

Azt is javasolták, hogy a közgyűlés forduljon a helyi kormánypárti országgyűlési képviselőkhöz: kérjék a törvény hatályon kívül helyezését.

kozgyules_rendkivuli_190122ml_3.jpg

Mint ismeretes, Kriza Ákos polgármester hétfőn közlemény adott ki – „Lufi a túlórabalhé" címmel –, amiben úgy fogalmaz: „az ellenzéki pártok egyik politikai akciója lett az utóbbi hetekben, hogy az önkormányzatokban rendkívüli közgyűléseket kezdeményeznek annak érdekében, hogy ne alkalmazzák az országgyűlés által meghozott új túlóratörvényt az önkormányzatoknál és a tulajdonukban lévő társaságoknál”.

Mint Kriza Ákos írja, megvizsgáltatta, mennyire aktuális a túlórakérdés Miskolc önkormányzatánál és tagvállalatainál, és megállapították a következőket: tavaly az önkormányzat gazdasági társaságainak a Munka Törvénykönyve hatálya alatt dolgozó 2924 munkavállalója közül mintegy 1770 munkavállaló volt érintett túlórával. Az átlagos, egy főre eső túlórák száma éves szinten 105 óra/fő. A legmagasabb, átlagos, egy főre eső túlórák száma 193 óra/fő volt. Ez pedig Miskolc közbiztonsága érdekében a Mirend-Sec Kft. vonatkozásában áll fent. „Vagyis munkavállalóink még a korábbi, 250 órás túlórakeret lehetőségét sem használták ki” – húzta alá Kriza Ákos.

kozgyules_rendkivuli_190122ml_9.jpg

– Ugyanakkor túlóra elszámolás jogcímen a 2018-as évben mintegy 400 millió forintot vihettek haza csoportszinten dolgozóink, sok esetben igencsak jelentősen gyarapítva ezzel a családi kasszát. A fenti adatok ismeretében sem a munkaadók, sem a munkavállalók oldaláról semmiféle igény nem fogalmazódott meg a munkaszerződések módosítására a túlórák növelése érdekében. Így intézményeinknél minden maradt a régiben. A túlórát ezek után is mind a munkaadók, mind a munkavállalók plusz pénzkereseti forrásként kezelik, ahogy az elmúlt években tették” – írja a közleményben a polgármester.

A rendkívüli közgyűlést Kiss János alpolgármester vezette le, tájékoztatása szerint Kriza Ákos polgármester betegsége miatt volt kénytelen távol maradni. Visszaidézve a polgármester közleményének állításait, úgy fogalmazott: – Jól láthatjuk, hogy az előterjesztés, ami megtiltaná a városi cégeknél a 400 órás túlórakeret bevezetését, teljes mértékben életszerűtlen és indokolatlan, kizárólag a politikai hangulatkeltés céljait szolgálja. Közben teljesen megfeledkezik arról a tényről, hogy 2018-ban mintegy 400 millió forintot fizettek ki a ledolgozott túlórák ellenértékeként – hangoztatta az alpolgármester.

kozgyules_rendkivuli_190122ml_19.jpg

Az ellenzéki előterjesztést nem vette napirendre a grémium, a szavazást követően Kiss János bezárta az ülést, a kormánypárti politikusok elhagyták a termet. Több ellenzéki aktivista is jelen volt, akik ellenzéki politikusokkal együtt, hangos kiabálással fejezték ki nemtetszésüket. 

ellenzeki_sajtotajekoztato_190122ml_14.jpg

A rendkívüli közgyűlést követően ellenzéki önkormányzati és országgyűlési képviselők – Badány Lajos (Jobbik), Nagy-Korsa Judit (DK), Simon Gábor (MSZP), Jakab Péter (Jobbik) és Varga László (MSZP) – sajtótájékoztatót tartottak a városháza aulájában, sajnálatosnak nevezve, hogy „ebben a fontos kérdésben nem tudtunk véleményt cserélni”. Álláspontjuk szerint a helyi munkaerőproblémát azzal kell kezelni, hogy közelítik a bérszínvonalat az európaihoz, illetve a már külföldre távozott munkavállalók hazatérésének ösztönzésével. Simon Gábor úgy fogalmazott, azt szeretnék, ha a miskolciak túlóra nélkül is többet keresnének. Ha igaz, hogy a 250 túlórakeretet sem lépték át, akkor semmi nem akadályozta volna meg a vitát, nyugodtan megszavazhatták volna az előterjesztést, vállalhatták volna a vitát – fogalmazott.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rendkívüli közgyűlést kezdeményezett az ellenzék a túlóratörvénnyel kapcsolatban
Címlap lead: 
Rendkívüli városi közgyűlés összehívását kezdeményezték kedden ellenzéki képviselők. Előterjesztésükben arra tettek javaslatot, hogy a száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál ne vezessék be a túlóraszám és a munkaidőkeret emelését, illetve hasonló intézkedést javasolnak a Miskolcon bejegyzett, itt működő gazdasági társaságok esetében is.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Finom falatok, ínycsiklandó borok várták az érdeklődőket a Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napon

Lead: 
Különleges és ínycsiklandó forralt borok, ízletes tepertő és pompás disznótoros várta idén is a látogatókat az immár kilencedik Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napon. Persze a színpadi programok sem maradhattak el, így igazán kellemesen szórakozhatott a több száz vendég szombaton!
Törzs: 

20190119122017_img_0018.jpg

Czakó Zoltánné csapatával Karancslapujtőről érkezett Görömbölyre. Érdeklődésünkre elmondta, a kezdetek óta részt vesznek az eseményen, nagy szeretettel jönnek. – A barátaink rendezik, ők is el szoktak hozzánk jönni a Park Partynkra. Járjuk az országot, fesztiválokon, főzőversenyeken veszünk részt, rengeteg barátságot kötünk ilyenkor. A vendégeinket hagyományos módon készült forralt borral, tepertővel vártuk. Jövőre is itt leszünk! – tette hozzá.

20190119125431_img_0066.jpg

A Görömbölyi Művelődési Ház előtti tér teljesen megtelt árusokkal, a finom falatokra és kellemes kikapcsolódásra vágyó miskolciak pedig százával érkeztek a városrészbe. Igaz, hogy picit csípős volt az időjárás, de legalább nem esett eső, hó, napsütésben lehetett korzózni a standok között. És hát egyébként is: aki fázott, az finom forralt borokkal és pálinkákkal, a gyerekek pedig forró teával űzhették el a hideget.

20190119134311_img_0143.jpg

Déli 12 órakor, a harangszó után idén is megtartották a görömbölyi ökumenikus Vince-napi vesszőszentelést. Kovács András, a szervező Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntőjében örömének adott hangot, hogy a rendezvény kezdi kinőni a teret. Az advent hangulatát szeretnék átvezetni a farsangra programjukkal, apropót pedig két fontos esemény ad, amikre ezekben a napokban emlékezünk: egyrészt január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, másrészt Vince napja körül van „a vessző pálfordulása”, ilyenkor indul meg a természet.

Az egyesület szeretne egy hagyományt is meghonosítani: a tavalyi Becherovka Miskolci Farsangon megtartott jótékony pálinkázásból befolyt adományt olyan helyre juttatják el, ahol nagy szükség van rá. A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonra esett idén a választás.

20190119125213_img_00591.jpg

Szőnyi Kinga, a jótékonykodásban társszervező Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke elmondta, a tavalyi miskolci farsangon és egy budapesti programon gyűjtöttek az árvaház megsegítésére. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak hazánkra, hanem nagyobb hazánkra, a Kárpát-medencei magyarokra is odafigyeljünk. Nagy örömmel csatlakoztunk tehát a jótékonysági programhoz – mondta.

20190119123500_img_0032.jpg

A befolyt mintegy másfél millió forintot jelképesen átadták a kárpátaljai intézmény képviselőinek. Megtudhattuk, hogy az összeget nyílászárók cseréjére fogják fordítani a 70 leánygyermeknek otthont adó intézményben.

20190119134520_img_0163.jpg

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke gratulált a szervezéshez. Megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy a közösségre gondolva szervezik meg a programot, tisztelve a hagyományokat, ami a mai világban nagyon fontos. Méltatta azt a gondolatot is, hogy a kárpátaljai magyarokra is gondoltak, és most egy árvaházat segítenek pénzadománnyal.

20190119131639_img_0077.jpg

Fotó: Beregi László

 

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Finom falatok, ínycsiklandó borok várták az érdeklődőket a Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napon
Címlap lead: 
Különleges és ínycsiklandó forralt borok, ízletes tepertő és pompás disznótoros várta idén is a látogatókat az immár kilencedik Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napon. Persze a színpadi programok sem maradhattak el, így igazán kellemesen szórakozhatott a több száz vendég szombaton!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Normát, mintát, rangot ad – Centenáriumi jogászbált rendeznek a Miskolci Egyetemen

Lead: 
Idén száz éve annak, hogy Eperjesről Miskolcra költözött a jogakadémia. A centenáriumon sem maradhat el a Tradicionális Miskolci Jogászbál, amiről az egyik főszervezővel, Szilágyi János Ede egyetemi docenssel beszélgettünk.
Törzs: 

Miskolcnak komoly hagyománya van a jogászképzésben. Január 25-én, pénteken centenáriumi tradicionális jogászbált rendeznek az egyetemi díszaulában, a szervezők szándéka szerint a jogászi hivatás gyökereinek, a jogi munka értékeinek megerősítésére, de ezen túl az is cél, hogy példát mutassanak a jövendő jogászgenerációknak összefogásból, társadalmi felelősségvállalásból, az eszmék és a múlt eredményeinek megőrzéséből. – Idén ez a cél az Eperjes-miskolci jogi oktatás öröksége 100. évfordulójának megünneplése – mondta el érdeklődésünkre Szilágyi János Ede egyetemi docens, a Tradicionális Miskolci Jogászbál egyik főszervezője.

jogaszbal_interju_190117ml_1.jpg

Fotó: Mocsári László

A Miskolci Jogásztradíciók Megőrzéséért Egyesület elnöke hozzátette: viselkedési normát, mintát is mutatni szeretnének, bizalmat építeni a kollégák és a hallgatók között, de arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy komoly felelősséggel jár ez a hivatás, a társadalom felé el kell számolniuk.

Száz évvel ezelőtt költözött Miskolcra a jogakadémia, az akkori városvezetéshez hasonlóan a mostani is fontosnak tartja a képzést, ez örömmel tölt el minket – húzta alá Szilágyi János Ede, hozzáfűzve azt, hogy a meghívott díszvendégek között ott van Kriza Ákos polgármester is, de mellette több önkormányzati képviselő is támogatja például a bált megelőző szakmai konferenciát.

A tavalyi bálon avatták fel az Eperjesi-Miskolci Evangélikus Jogakadémia zászlajának másolatát, idén szeretnék egy kicsit közelebb hozni a vendégekhez a hagyományaikat – így jött ötletként a nótázás mint közösséget erősítő, építő elem. 1941-ben adták ki Novák István, a Miskolci Egyetem díszdoktorának Az eperjesi-miskolci jogászifjúság diákélete című, mintegy 500 oldalas könyvét, amiben egy gazdag diákhagyományokkal büszkélkedő helyi jogászkultúra tárul elénk. Ezt a jogászok által énekelt legkülönfélébb zenei dallamvilág is visszatükrözi. A 2019-es jogászbálra készített zenei válogatás így aztán egymástól nagyon eltérő dalokat tartalmaz.

tradicionalis_miskolci_jogaszbal_20180224_bl_033_web.jpg

– A zenei program megvalósítására egy nagyszerű, különböző jogászi hivatásrendekben tevékenykedő szakmai csapat jött össze, Juhász Ágnes, Bányai Krisztina, valamint Kaposvári Attila személyében, akik mindannyian jártasak a zeneművészetben, illetve komolyabb szinten kötődnek a zenekultúrához. Bányai Krisztina a magánéletében az Áll-a-tok zenekar énekese; az ő ötlete volt, hogy minderről készüljön egy zenei CD is. Leszögeztük: a lemezen a könyvből származó dalok szerepeljenek, az előadók helyi jogászok legyenek, és arra törekedtünk, hogy közel hozzuk a nótákat az emberekhez. Ezért tettünk egy elég merész lépést: „csavartunk” egyet a zenei stílusokon. Viszont igyekeztünk megtartani az eredeti üzeneteket, és hangsúlyozom, hogy kellő tisztelettel nyúltunk a dalokhoz! A bál honlapján meg lehet hallgatni a nótákat – mondta el az egyesületi elnök. A négy zeneszám egyébként az Erős vár a mi Istenünk, a Nem ütik a jogászt agyon…, valamint a Gyönge violának letörött az ága… kezdetű nóta, továbbá a jól ismert Gaudeamus igitur.

tradicionalis_miskolci_jogaszbal_20180224_bl_026_web.jpg

A centenáriumi évben egyébként az első program a Miskolc Város Ifjú Szónoka verseny volt, de az igazi, nagy nyitórendezvény a bál lesz. Az est fővédnöke Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Örökös tiszteletbeli fővédnöke pedig Boleratzky Lóránd, a Miskolci Evangélikus Jogakadémia nyilvános rendes egyetemi magántanára, a Miskolci Egyetem Díszpolgára. A díszvendégek között találjuk Varga Judit Európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárt, Wopera Zsuzsa igazságügyi miniszteri biztost, valamint Szinay Attila agrárminisztériumi jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt. A bált megelőző szakmai konferencián pedig előadást tart mások mellett Trócsányi László igazságügyi miniszter, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint Sárközy Tamás akadémikus is.

tradicionalis_miskolci_jogaszbal_20180224_bl_046_web.jpg

– Hogy ilyen magasrangú tisztséget ellátó emberek adják nevüket a centenáriumi programjainknak, fontos üzenetet hordoz magában, elismerést jelent számunkra – hangoztatta Szilágyi János Ede.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Normát, mintát, rangot ad – Centenáriumi jogászbált rendeznek a Miskolci Egyetemen
Címlap lead: 
Idén száz éve annak, hogy Eperjesről Miskolcra költözött a jogakadémia. A centenáriumon sem maradhat el a Tradicionális Miskolci Jogászbál, amiről az egyik főszervezővel, Szilágyi János Ede egyetemi docenssel beszélgettünk.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hazafiúi kötelességüket teljesítették (Képgalériával!)

Lead: 
76 éve, 1943. január 12-én indult meg az a támadás a Donnál, amivel a szovjetek visszavetették állásaikból a 2. magyar hadsereget. Hétfőn megemlékezést tartottak Miskolcon, a Szemere kertben található kopjafánál.
Törzs: 

A megemlékezést a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportja szervezte. A megyei levéltár főlevéltárosa beszédében részletesen ismertette a miskolci katonák kiutazásának körülményeit, rámutatva arra, hogy díszes búcsúünnepséget szerveztek számukra a helyiek, lelkesítő szavakkal és virágesővel köszöntötték őket. Rózsa György elmondta azt is, hogy a katonák csupán annyit tudtak, hogy a frontra utaznak, de hogy hová, az nem volt tiszta előttük. Miskolcról mintegy 7 ezren indultak neki az útnak.

doni_emlekezes_20190114_vcs_02.jpg

– Zömmel 38-40 éves férfiak voltak, napszámosok, kisbirtokosok, cselédek, egyszerű emberek, magyarok, katonák – tette hozzá.

A szovjet áttörésben mintegy 100-120 ezer magyar halt meg, a katonai kudarc okát a főlevéltáros egyebek mellett abban látja, hogy nem fegyverezték fel kellő mértékben a magyar csapatokat, vagy korszerűtlen fegyverekkel rendelkeztek, az orosz frontra kivonuló II. magyar hadsereg több mint 200 ezer katonája ráadásul nem volt hozzászokva a gyakran -30, -40 Celsius fokos fagyhoz sem. Ugyanakkor óriási volt a túlerő: két és félszer több orosz katonával kellett farkasszemet nézniük a magyaroknak egy hosszú frontszakaszon; ötször akkora volt az orosz tüzérség, mint a magyar; és majdnem másfélszer több tankkal rendelkeztek. – Ha ezeket figyelembe vesszük, megállapíthatjuk: reménytelen helyzetben volt a magyar hadsereg – szögezte le Rózsa György.

doni_emlekezes_20190114_vcs_03.jpg

– A Donnál elesett magyar katonák számáról megoszlanak a vélemények, 90 és 140 ezer közé teszik a történészek. Egy dolog azonban bizonyos: ez egy szörnyű katasztrófája a magyar történelemnek. Azokra a honvédekre emlékezünk most, akik hazafiúi kötelességüket teljesítették a Don-kanyarban. Emléküket örökké megőrizzük – zárta beszédét a főlevéltáros.

doni_emlekezes_20190114_vcs_01.jpg

A megemlékezésen Kühne Katalin mondott verset, imát pedig Szabó Sándor református lelkész.

Az esemény koszorúzással zárult, a megemlékezés virágait a megyei kormányhivatal, a megyei közgyűlés, Miskolc önkormányzata, pártok, valamint egyesületek, civil szervezetek képviselői helyezték el a kopjafánál.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hazafiúi kötelességüket teljesítették (Képgalériával!)
Címlap lead: 
76 éve, 1943. január 12-én indult meg az a támadás a Donnál, amivel a szovjetek visszavetették állásaikból a 2. magyar hadsereget. Hétfőn megemlékezést tartottak Miskolcon, a Szemere kertben található kopjafánál.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Miskolc motorja: 14 milliárdos beruházás és 200 milliomodik termék a Boschnál

Lead: 
Új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepít Miskolcon a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., és elkészült a gyár 200 milliomodik terméke, egy iBooster fékrásegítő motor – jelentették be pénteken. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a gyárban megtartott ünnepségen kiemelte: a világ egyik legnagyobb és legmodernebb vállalata folyamatosan bővíti magyarországi és miskolci tevékenységét, újabb beruházásokat hoz hazánkba.
Törzs: 

A beruházás meglévő termékek (motorhűtő ventilátor és elektromos kerékpár-hajtómű) új generációit és további új termékeket (például az okoskerék) kiszolgáló gyártósorok működtetését támogatja. A szintén a beruházás részét képező irodaépület-bővítés a Bosch folyamatos növekedése miatt vált szükségessé.

„Együtt írjuk a jövőt Miskolcon”

A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója köszöntőjében emlékeztetett, cégük 16 éve települt le a régió szívében, Miskolcon. Frank-Stephan Kupfer kiemelte, a termelés volumenét folyamatosan bővítik, erős a kapcsolat a Miskolci Egyetemmel és a duális képzésben is jelentős eredményeket értek már el, jelenleg közel 170-en vesznek részt benne.

bosch_190111ml_7.jpg

– A mostani beruházásnak köszönhetően a miskolci autóipari gyár stratégiai fontossága és globális viszonylatban is kiemelt pozíciója tovább erősödik – hangsúlyozta a gazdasági ügyvezető igazgató, hozzátéve azt is, hogy 2021-re fejeződik be a fejlesztés. – Hiszünk a városban, a régióban, forrásainkat a műszaki fejlesztésre és a bővítésre fordítjuk. Sikerünk persze az elkötelezett és képzett munkavállalóinknak is köszönhető, együtt írjuk a Bosch jövőjét Miskolcon.

Miskolc motorja

14,1 milliárd forint, 200 milliomodik termék – két fontos számmal kezdjük az évet – ezt már a gyár műszaki ügyvezető igazgatója mondta. Jochen Limberger hangsúlyozta, a hatékony gyártáshoz elengedhetetlen a magasszintű termékismerettel rendelkező mérnökök helyszíni támogatása.

bosch_190111ml_10.jpg

– A miskolci telephelyen, a termékfejlesztés során, a gyártás helyszínén történik a projektek mérnöki támogatása a speciális vevői igények szerint. Ez biztosítja a meglévő és az új gyártósorok optimális kihasználtságát – fogalmazott. Hozzátette: az elektromos járművek esetében a megnövekedett vevői elvásárok miatt az új gyártósorok automatizáltsági szintje magasabb lesz, ami új beruházást és magasabb kvalifikációjú munkaerőt igényel. A műszaki ügyvezető igazgató végül „Miskolc motorjának” nevezte a Boscht.

bosch_190111ml_15.jpg

– Az adatok is azt bizonyítják, hogy a Bosch jól érzi magát nálunk – ezt már Csöbör Katalin mondta. A kormánypárti országgyűlési képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy a német vállalat „jól döntött, amikor Miskolcot választotta”, de a nehézipar megszűnése utáni nehéz időkben a dolgozók is kitűnő lehetőséget kaptak így a munkavállalásra. – Azt kívánom, hogy minél több hazai beszállító vállalat tudjon együttműködni a nagyvállalattal. A kölcsönösen előnyös együttműködés mindenki fejlődését biztosítja – hangoztatta.

Szijjártó Péter: új dimenzióba léptünk

A több mint 14,1 milliárd forint összköltségű beruházáshoz a magyar állam, egyedi kormánydöntés alapján, mintegy 2,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás formájában járult hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról szólt, hogy „viharos világgazdasági és világpolitikai körülmények közepette” egyedülállóan jó teljesítményt nyújtott tavaly a magyar gazdaság. – Ebben a magyar emberek szorgalma, kreativitása, munkaszeretete és hozzáértése is ugyanúgy benne van, mint a kkv-k és a nagyvállalatok csúcsra járatott teljesítménye – fogalmazott.

2018 rekordév volt, a miniszter részletezte: beruházásösztönzés tekintetében soha nem zárt még ilyen sikeres évet hazánk, közel száz nagyberuházásról született megállapodás, 1380 milliárd forint értékben. Ezekhez a kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. – Új dimenzióba léptünk azzal is, hogy ezeken a munkahelyeken egy év alatt 40 százalékkal ugrott meg a bérek nagysága, az átlagfizetés meghaladta a 420 ezer forintot – emelte ki Szijjártó Péter.

bosch_190111ml_2.jpg

2018-ban a magyar gazdaság szintet lépett – folytatta –, a kutatás-fejlesztési tartalom, a hozzáadott érték, a technológiai színvonalban egyaránt; hazánkra már nemcsak termelési, hanem kutatás-fejlesztési helyszínként tekint a világ. A nagyvállalatok továbbra is bíznak hazánkban, a hazai politikai és gazdasági stabilitásban, a magyar emberek szorgalmában és tudásában.

A Bosch-fejlesztésre rátérve hangsúlyozta, a világ egyik legnagyobb és legmodernebb vállalataként folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységet, újabb beruházásokat hoz hazánkba. A mostani fejlesztés is újra a legmagasabb technológiai színvonalat képviseli, hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar autóipar még jobb teljesítményt nyújtson.

bosch_190111ml_30.jpg

A külgazdasági és külügyminiszter végül köszönetet mondott a dolgozóknak is, az ő teljesítményük nélkül meglátása szerint nem hozna ide új és újabb beruházásokat a Bosch. Beszédét azzal zárta, hogy nem múlik el úgy hónap, hogy Miskolcon be ne jelentenének egy-egy jelentős beruházást, és nem tudnak leülni úgy tárgyalni a külföldi beruházókkal, hogy ne merülne fel helyszínként Miskolc neve.

Biztos megélhetés, fejlődési lehetőség

Az eseményen jelen volt Miskolc két alpolgármestere is. Pfliegler Péter érdeklődésünkre elmondta, ahogy a Bosch hazánk stratégiai partnere, úgy a miskolci gyárak is azok a városnak. Ez azért is fontos, mert sok miskolci és környékbeli embernek, családnak adnak biztos és innovatív munkahelyet, ugyanakkor rengeteget fejleszt is a cég.

bosch_190111ml_26.jpg

– Itt el tudnak helyezkedni a Miskolci Egyetem hallgatói, illetve a középfokú oktatásban végzett diákok, de a biztos megélhetés mellett a tovább fejlődés lehetőségét is megkapják, hiszen a legfejlettebb technológiákat ismerhetik meg – mutatott rá, hozzátéve: a duális képzésben Miskolc élen jár, a Bosch pedig évek óta kínál erre lehetőséget.

bosch_190111ml_50.jpg

Kiss János úgy fogalmazott, a mostani Bosch-beruházás a jövőről is szól; azt mutatja, hogy Miskolcot komolyan veszik a vállalatok. – A cégek olyan csúcstechnológiát telepítenek a városban, ami tovább növeli a termelékenységet és a hatékonyságot. Ez tovább húzza a miskolci gazdaság növekedését. Fontosnak tartom azt is, hogy a meglévő termelőkapacitásokat folyamatosan frissítik. Mindezekből aztán az is következik, hogy nőnek a bérek. Így lehet felfelé húzni Miskolcot, jóléti értelemben is – húzta alá az alpolgármester.

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult Miskolcon, és mára nem csupán a cégcsoporton belül, hanem a régióban is meghatározó tényezővé vált, Európa legnagyobb Bosch elektromos meghajtások autóipari gyára lett. Az autóipari egységben mintegy 20 ezer négyzetméteren 2500 munkatárs autóipari alkatrészek, relék és elektromos hajtások előállításával foglalkozik. Amellett, hogy magas színvonalú duális képzést indított, a térség egyik fő foglalkoztatójává vált a cég, és számos kis- és középvállalkozást emelt stratégiai partnerévé. Az árbevétele 2017-ben elérte a 157 milliárd forintot.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolc motorja: 14 milliárdos beruházás és 200 milliomodik termék a Boschnál
Címlap lead: 
Új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepít Miskolcon a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., és elkészült a gyár 200 milliomodik terméke, egy iBooster fékrásegítő motor – jelentették be pénteken.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

"Ez egy nagyszerű közösség!" – Remek hangulatban búcsúztatták az óévet a miskolci szépkorúak

Lead: 
Előszilveszteri batyusbállal folytatódott pénteken a Salkaházi Sára Program a Generali Sportarénában. Telt ház, roskadásig megtelt asztalok, mosolygós, táncos lábú szépkorúak... – Miskolc nyugdíjas közössége ezúttal sem okozott csalódást, jókedvből is jelesre vizsgáztak!
Törzs: 

Mint arról mi is hírt adtunk, számos érdekes programelemmel biztosítottak kellemes szórakozást, kikapcsolódást az elmúlt esztendőben a Salkaházi közösség számára. Talán nem is volt olyan évszak, amikor nem tudtak együtt valamilyen közösségi eseményen, a Salkaházi program vezetői és szervezői rengeteg lehetőséget kínáltak a kikapcsolódásra – még az év utolsó napjaiban is.

salkahazi_batyus_bal_20181228_vcs_02.jpg

A város vezetői, és a Salkaházi program irányítói nevében Kiss János alpolgármester kívánt boldog új évet, jó egészséget és sok boldogságot a szépkorúaknak

Pénteken előszilveszteri batyusbállal búcsúztatták az évet. Az eseményen fellépett Karcagi Nagy Zoltán, Kántor László és zenekara, valamint Balázs Pali és Charlie is.

A sportcsarnokot teljesen megtöltő szépkorú közösséget elsőként Kiss János alpolgármester köszöntötte, tolmácsolva Kriza Ákos polgármester, és Hubay Gyürgy programigazgató üdvözletét is. Az est műsora kapcsán – Illyés Gyula A derűs öreg című verséből idézve – Kiss János úgy fogalmazott: látva a finomságokkal teli asztalokat, minden bizonnyal ízletes borokat kortyolgatnak majd, és sokan táncra perdülnek az este folyamán.

salkahazi_batyus_bal_20181228_vcs_01.jpg

Magyar Bertalanné: öröm látni, hogy mindenki jól érzi magát

Az asztaltársaságok, a kedélyesen beszélgető szépkorúak között sétálgatva, elsőként Magyar Bertalannét szólítottuk meg, aki elmondta, a programokon általában nyugdíjas klubjuk tagjaival együtt vesznek részt. Volt olyan Salkaházi-esemény, amiről sajnos lemaradtak, de a különböző bálokra szerencsére mindig eljutnak. – Ezeken a közösségi, kulturális eseményeken mindenki jól érzi magát, örömmel jövünk. Igazi közösség kovácsolódott össze Miskolcon. Nagyon jól esik, hogy ennyire törődnek, foglalkoznak velünk. Megdolgoztunk érte – nyilatkozta a hölgy mosolyogva.

salkahazi_batyus_bal_20181228_vcs_19.jpg

Mint megtudtuk, számos résztvevőnek egyáltalán nem ez volt az első előszilveszteri bálja. Ország Lászlóné például tavaly is itt volt, és annyira jól érezte magát, hogy nem volt kérdés számára: idén is a sportcsarnokban előszilveszterezik! – Nagyon jó volt a zene, a hangulat, továbbra is ilyen programokat szeretnénk a Salkaháziban. A karácsonyt a gyerekekkel, az unokáimmal töltöttem, most pedig itt vagyok, és remekül érzem magam – tette hozzá.

salkahazi_batyus_bal_20181228_vcs_09.jpg

Baráti társasággal érkezett a mulatságra Kristóf Béla Györgyné is, aki az elsők között kezdett el táncolni. Két csárdás között szánt rá néhány percet, hogy elmondja: ki nem hagyna egyetlen ilyen Salkaházi-eseményt sem! – Nagyon sokan jöttünk el most is, tele van a sportcsarnok. Szeretek itt lenni, a barátaimmal, és a Salkaházi-közösség többi tagjával. Tapasztalataim szerint új barátságok, sőt szerelmek is köttetnek egy-egy ilyen programon. Valóban összekovácsoló erejük van ezeknek a báloknak, és a többi, év közben rendezett salkaházis rendezvénynek. Mindannyiunk nevében, csak annyit tudok kérni, hogy folytassák, sőt fejlesszék ezt a programot, mert nagyon szeretjük – hangoztatta.

salkahazi_batyus_bal_20181228_vcs_12.jpg

Hegyi István szintén nagyra értékelte a kezdeményezést, mint mondta, végre valahol elindult valami, amivel egy város kifejezi, hogy megbecsüli a nyugdíjasait. – Ez számunkra egyfajta kárpótlás is a korábbi időszakok miatt, amikor úgy érezhettük, hogy megfeledkeztek rólunk. Szeretetet kapunk és megbecsülést, ami  egy ekkora közösségben is megélhető. A város és a szépkorúi igazi közösséggé váltak – hangsúlyozta.

Szintén társasággal járnak a bálokra Keresztesi Éváék is. Mint mondták, nagyon szeretik Karcagi Nagy Zoltánt és azt a hangulatot, ami ezeket a programokat jellemzi. Nagyon jól érzik magukat egymás társaságában, de a szomszéd asztaltársaságokkal is szívesen beszélgetnek, ismerkednek. – Úgy gondoljuk, nagyon jó ötlet volt annak idején elindítani a Salkaházi Sára Programot, jót tesz a megbecsülés a szépkorúak hangulatának. Öröm látni, mennyien részesei lehetünk ennek – mondta.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
"Ez egy nagyszerű közösség!" – Remek hangulatban búcsúztatták az óévet a miskolci szépkorúak
Címlap lead: 
Előszilveszteri batyusbállal folytatódott pénteken a Salkaházi Sára Program a Generali Sportarénában. Telt ház, roskadásig megtelt asztalok, mosolygós, táncos lábú szépkorúak... – Miskolc nyugdíjas közössége ezúttal sem okozott csalódást, jókedvből is jelesre vizsgáztak!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak