Sáros utca, síri csend a borsodi vidéken, szinte agyon nyom a magány és az elmúlás Szalonnán. Hornyák Andrásnál csöngetünk, semmi. A nehéz vaskapu azért nyitva, falun még él a bizalom, hátra botorkálunk hát, lessük, mikor ugrik nekünk egy kutya, de még az sem zavarja fel a háziak csöndjét. Zörgetjük bőszen az ablakot, erre nagy kiáltás a válasz: „jöjjenek csak, már vártam magukat”. Szikár öreg áll előttünk – mosolyogva, talpig fessben Bandi bácsi. Látjuk: készült, illendően fogad. Csizmája precízen kibokszolva, vasalt nadrág, ing és pulóver; frissen borotvált arca zavarba hoz minket, borostás ifjoncokat. Jólfésült haja szintén árulkodó: rendhez, fegyelemhez szokott férfi áll előttünk.

Invitál, üljünk körbe, székeket húz maga mellé, jó közel, mert – mint mondja – kicsit már nagyot hall. Háziborral kínál, de udvariasan elutasítjuk egyelőre; először koncentráljunk a „történelem alulnézetből” témánkra: háború a baka szemével. Megtudjuk tőle, hogy egy pesti hadtörténeti intézettől már jártak nála korábban. „Reggel 10-kor kezdtünk beszélgetni, este 10-kor mentek el” – mi azért megnyugtatjuk, hogy ennyi időt nem szeretnénk elrabolni az életéből. Szinte csalódott. Mesélne. Bele is kezd rögtön, időről időre a combunkra helyezve kezét, megnyugtatón, figyelmet kérve. Kassa – kiképzés. Keleti front – a háború első véres összecsapása.

– Megjött a parancs: nyomuljunk előre ék alakban, az én Zrínyi tankom megy elől, átgázolva a mezőt akkor már teljesen beborító holttesteken – rezzenéstelen arccal mesél. – Bekerítettek aztán minket, de kitörtünk, aztán persze hátrálnunk kellett. Egészen Budapestig megőriztem a harckocsinkat, de sok bajtársunkat elveszítettük. A szomszédos faluból is besoroztak hozzánk barátokat, sokan meghaltak közülük, ahogy az egyik bátyjám a fronton, egy másik hadifogságban.

Csendben, értetlenül (hitetlenkedve?) ülünk. Ő pedig ki nem fogy a szóból. Hogyan kellett megadniuk magukat a magyar fővárost ostromló szovjeteknek; hogyan került vissza orosz földre hadifogságba; hogyan tengődött, és csak a rá mindig is jellemző szívósságának, kitartásának hála bírta elviselni a rabság megpróbáltatásait – miközben a nála látszólag erősebbek sorra adták fel a harcot az éhezéssel, embertelen munkaszolgálattal szemben.

Hogy lehetett ezeket a megpróbáltatásokat fizikailag kibírni, és talán főleg: lélekben feldolgozni, soha fel nem adni? Hát úgy – mondja az öreg –, hogy én már gyerekként elveszítettem az édesapámat, anyám egyedül nevelt testvéreimmel. Volt, hogy csigákat szedtünk a mezőn, és megsütöttük őket, ennyi volt a napi ebéd. Kemény időket éltünk, bár a báró egész jól bánt velünk, falusiakkal. „98 éves vagyok, de soha nem voltam depressziós” – mondja, és mi pusztán ennek kimondásától összerezzenünk. És szégyenkezünk.

És milyen az, amikor mesél ezekről az embereknek? – kérdezzük távozóban, mintegy mellékesen. „Nem hisznek nekem, fiacskám, nem hisznek” – mondja keserűen, majd besiet a házba. Mi pedig taposva a sarat, megpróbálunk visszatérni lélekben is a hétköznapok jól megszokott, kényelmes, 21. századi rendjébe. Hogy átadjuk magunkat az ok nélküli rossz közérzetünknek…

Batta Róbert, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Suta, a kilencvenes évek elejétől az úttörő magyarországi techno-house formáció, a Liquid Limbs vezetője volt, majd a kilencvenes évek végétől a Skylanddel, a kétezres években pedig a Hardroxszal ért el komoly mainstream-sikereket, de ő ezt zárójelbe teszi, és 2014-ben visszatért analóg szintis gyökereihez, majd idén Taum címmel új lemezt készített. Ennek apropóján kerestük meg.

minap.hu: Január végén nyolc új számmal jelentkezett a Liquid Limbs. Mesélj kérlek az új albumról – mikor kezdtél el dolgozni rajta, és műfajilag hol helyezzük el az albumot (a dalok meghallgathatóak ITT, korábbi számokat pedig ITT hallgathatunk)?

Batta Róbert (B. R.): Organikus űrtechno, minőségi fehér zajjal – így tudnám talán frappánsan összefoglalni az új albumot. És ez tényleg jellemző rá; nagyon kísérletező, sokkal inkább, mint az előző albumok. Mondhatom azt is, hogy egy szintlépés az előző anyagokhoz képest, letisztultabb. A továbbiakban már minden bizonnyal ez a gondolatiság is fog vezérelni, egy olyan tiszta, minimál hangzás, ami Magyarországon még nem volt annyira hallható ebben a szcénában. A munkafolyamatról: nem agyaltam azon, hogy táncolható zene, vagy sem. A munkát egyébként 2018 novemberében, decemberében kezdtem meg, egészen gyorsan elkészült tehát az anyag. Annyi inspirációt éreztem, annyira jöttek az ötletek egymás után, hogy szinte önmagát szülte meg az album. Ez egy kísérletezési folyamat. Amikor valaki rátalál egy zenei témakörre, egy soundra, és azt körüljárja, akkor simán elkészül 8-10 felvétel. A mastering során még kapott egy „pumpálós ízt”, ami jellemzően meghatározza, de ez azért mégsem egy arénatechnós pumpálás, hanem inkább egy finom fűszerhez hasonlítanám.

minap.hu: Jogos az az észrevétel, hogy picit a ’90-es éveket idézi fel a Taum? Éreztél valamiféle nosztalgiát az alkotási folyamat során?

B. R.: Valóban, ez a fajta hangképzés nagyon régi, már a ’80-as években is létezett – csak éppen egy ilyen kontextusban, ahogyan én most tálalom, szerintem nem egy tucatdolog. És ez fontos volt számomra. A nosztalgia pedig kikerülhetetlen. Megéltem már annyi mindent, a ’90-es években meg aztán maximálisan, hogy ezek visszaköszönnek az új albumon. A gyökerek, amiket én a technóban, a korai house és acid-vonalakon magamba szívtam, az biztosan visszatükröződik az új albumban. Ez letagadhatatlan. De egy kicsit tovább is gondoltam persze a dolgot.

minap.hu: Beszélgettem sokat az utóbbi időben korunkbeli, 30-as, 40-es éveikben járó DJ-kkel, akik azt mondták, hogy amiket annak idején a ’90-es években hallgattak, játszottak, ezek a hangzások kezdenek visszajönni. És azt látják, hogy az a fiatal, aki akkor még éppen, hogy csak megszületett, vevő erre a hangzásra. Mi erről a véleményed?

B. R.: Hogy szokták mondani? 30 évente fordul a világ, és visszatér az akkori divat, mind öltözködésben, mind akár a zenében? Egyértelmű, hogy még jobban jönni fog a ’90-es évek, úgy a popzenében, mind az undergroundban. Utóbbi talán mindig egy kicsit hamarabb rezonál be, mert mindig ebből táplálkozik az overground, vagy a pop vonal. Valaki megfejt valamit, mondjuk a Beatles, Elvis Presley, és utána lesz sok Beatles és Elvis Presley… Semmi különös nincs ebben, biztos vagyok benne, hogy a mostani kölykök ugyanúgy szeretni fogják azt, amit mi a ’90-es években, mert tök jó dolgok voltak.

minap.hu: Ha már fiatalok – milyennek látod a mostani underground életet, akár össze is hasonlítva a ’90-es évekkel?

B. R.: Nem nagyon látom semmilyennek, olyan nagyon már nem is vagyok benne ebben a szcénában. De nem akarom kikerülni a kérdést. Szóval én nem érzem olyan vitálisnak, intenzívnek a zenei életet, mint mondjuk a ’80-as években. Akkor nagyon komoly volt. Most már nem tudom… Mindenki beleszorult az online-ba, a netes dolgokba. Inkább ott nyilatkoznak, nyilvánulnak meg. Jobb feltenni a zenemegosztókra egy videót magunkról, mint mondjuk nyomulni a klubéletben. Mindenki már országosan akar elismerést, ismertséget, és akkor majd meghívják fellépésekre. Az a fajta intenzív klubélet, ami régebben volt, azt sajnos Miskolcon most nem nagyon érzékelem. Persze van egy-két klub, tisztelet a kivételnek, de az a fajta elektronikus zenei kultúra, pezsgés, ami 20-30 éve még megvolt, mára egy kicsit visszaszorult. De szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem azoknak az embereknek a hibája, akik erre teszik fel a mindennapjaikat! Vannak azért olyanok, akik szerveznek, jó dolgokat csinálnak. De hogy a felvevő közönségben keressük ennek az okát? Én inkább azt mondom, hogy globálisan kell ezt nézni, minden közrejátszik ebben a lanyhulásban.

minap.hu: DJ Palotaival olvastam egy interjút évekkel ezelőtt, amiben kicsit kifakadt, hogy sokan támadják az elektronikus zenéket, mondván, gépzene, holott rengeteg reklámban, filmelőzetesben, illetve – igaz, lebutítva, de – popzenében is hallhatunk drum and bass, vagy újabban dubstep alapokat. Beszüremkedett a mindennapjainkba, valahogy mégis távol áll ez az egész az emberek többségétől.

B. R.: Ez azért érdekes, mert ami nekünk underground volt, az a mostani fiataloknak már majdhogynem diszkóban játszható. Ami anno lázadó és nagyon friss dolognak tűnt, a jungle, a rave, azt már gumizenének használják a képújság alá. Óriásit változott a világ ezen oldala is. De akár gondoljunk csak a hajviseletre: ha én ’90-ben megjelentem volna taréjjal, akkor punknak néznek, most meg rengeteg suhancnak ilyen sérója van. Az ingerküszöb, meg az összes velejáró dolog egészen más szinten van, és sokkal nehezebb ma különválasztani – Magyarországon meg végképp – az undergroundot és az overgroundot. Sokkal jobban elmosódtak az átmenetek, mint régen.

minap.hu: Mi inspirál még egyébként, mi visz előre a zenében?

B. R.: Nehéz ezt megmondani… Állandó kérdésem, hogyan és miként létezik ez az ember (és közben tapogatja a kezét, a vállát…)? Ehhez kapcsolódóan az univerzum, a mindenség, amiből valószínűleg érkezhettünk… Mindezek a gondolatok foglalkoztatnak. Ehhez kapcsolódik, hogy imádok „kütyülni”, elektronikus szintetizátorokkal sound dizájnolni. Jön az inspiráció valahonnan, csavargatok, a kettő összefonódik, és nagyon gyorsan ki tudnak alakulni a zenék. A legfontosabb az, hogy erre nem szabad rágörcsölni. Az már egy iparosmunka. Az is egy jó dolog, működhet, hogy időre „legyártani” egy lemezt valakinek, én abba is belekóstoltam egy kicsit a 2000-es évek elején, de nem az az én világom. Jó dolog, érdekes, de én nem ezzel akarok foglalkozni, hanem ami tisztán jön inspirációként, és én ezt akarom megmutatni, mert ez vagyok én.

minap.hu: A cikkhez készült videóban már láthatunk részleteket a címadó dalhoz készült klipből. Lemezbemutatóra készülsz egyébként?

B. R.: Sokat foglalkoztam ugye videózással, rengeteg videóklipeket készítettem. Ebből adódóan van egy kis tapasztalatom és háttértudásom, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Most már hihetetlen jó dolgokat lehet letölteni applikációként, ezekkel az új eszközökkel egészen könnyedén meg lehet mutatni azt a vizuális megfogalmazást, amit én szeretnék. A lemez bemutatásáról a közösségi oldalakon tájékoztatni fogom az érdeklődőket, lehet, hogy hamarosan egy miskolci programon lesz lemezbemutató is...

A párost a felkészülésről, a Magyar Bajnokság eredményeiről, és a következő időszak táncos terveiről kérdeztük.

– A bajnokságot egy intenzívebb szakasz előzte meg. A szokásos napi és havi rutinunk, tréningjeink mellett a januári hónapban Spanyolországban, Németországban – nemzetközi edzőtáborokban – és Budapesten készültünk az év legfontosabb hazai megmérettetésére. A következő időszakban az előttünk álló Profi Magyar Ranglista versenyre, PD Super Grand Prix-re és az  Európa-Bajnokságra koncentrálunk – mondták el.

Roland és Anikó továbbra is köszön minden támogatást az edzőinek, tanárainak, valamint szponzorainak: a Paoul danceshoes-nak, a Senses dancewear-nek, az M1 fitness Miskolcnak, a Biotech USA shopnak (Miskolc Plaza).

A páros elmondta azt is, hogy a Miskolcz-Revital TSE színeiben versenyző párosaik (Maczkó Márk-Csorba Viktória és Sárkány Egon-Tóth Bernadett) az Ifjúsági Latin Magyar Bajnokságon 17 párosból a középdöntőbe jutottak, ahol a 9. és a 10. helyen végeztek.

Az elsőéves felnőtt párosuk (Flekács László-Rákosi Zsófia) pedig a Felnőtt Latin Magyar Bajnokság 35 párost számláló mezőnyében nem sokkal maradt le az elődöntőről (legjobb 24).

– Jelenleg minden táncosunkkal, csoportunkkal (Premier Művészeti Iskola) az előttünk álló időszak fontos megmérettetéseire és fellépéseire fókuszálunk. Megalapozva ezzel a következő időszak kiemelt versenykönyves és művészeti iskolás versenyeit, és a jövő évi Magyar Bajnokságot. Célunk, hogy a tavalyi évhez hasonló sikeres és eredményes évet zárjunk – húzták alá.

Felvetésünkre, miszerint Miskolcon rengeteget tesznek azért, hogy a megszerzett nagyfokú szakmai tudásukat átadják, és kineveljék a jövő táncos nemzedékét, megszerettessék a társas-és versenytáncot, úgy reagált a páros, hogy „igen, a város fiataljai számos lehetőség közül választhatnak. A tánctanulás és versenyzés széles repertoárját biztosítjuk Baráth Péter kollégánk közreműködésével”, tették hozzá.

Éppen száz évvel ezelőtt ezen a napon, 1919. február 10-én látta meg a napvilágot Bessenyei Ferenc színművész Hódmezővásárhelyen. Alig 62 kilométerrel délnyugatra, Szabadkán adott életet Pintér Irma kislányának, a színművészként Komlós Juciként ismertté vált Kohn Juliannának. Pályafutásuk során mindketten megkapták a Nemzet Színésze címet, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai, érdemes művészek. Számos felejthetetlen színházi és filmszerep köthető a nevükhöz, de itt is találunk párhuzamot: a ’40-es években mindketten játszottak a Miskolci Nemzeti Színházban.

Utóbbi momentum évekkel ezelőtt feltűnt a Színészmúzeumban rendszeresen kutató „Esztári” Szécsi Zoltán „Nemzetfényképésznek” is. – Emlékszem, a Déryné utcán volt a műtermem, innen jártam át rendszeresen a múzeumba, mert érdekelt, hogy ki mindenkinek köthetjük a nevét Miskolchoz, kik voltak a társulat tagjai hajdanán. Így akadtam rájuk, Komlós Juci és Bessenyei Ferenc 1942-ben egyszerre volt tagja a csonka hon első kőszínházának – mondja el, majd azt kezdi el mesélni, hogyan fogalmazódott meg benne a portré elkészítésének ötlete.

– Egy picit messzebbről kezdem a történetet. Nagyon lesújtott Sinkovits Imre halálának a híre 2001-ben. Komoly színésznek tartottam, és akkor, ott belémhasított a gondolat: nem történhet meg, hogy más nagyjaink is úgy menjenek el, hogy nem örökítem meg a tekintetüket. Azonnal cselekedtem – ecseteli.

Előbb a színház korábbi igazgatójával, Gyarmati Bélával beszélt, kérte a segítségét a kapcsolatfelvételben, majd miután telefonon elérte a színészeket, sikerült a helyszínt is leszervezni Pasarétre. – Bevallom, Feri bácsi előbb kitért a fotózás elől, Lajosmizsére hívott magához, hogy ott a lovakkal készítsünk egy sorozatot. Én azonban mondtam neki, hogy ez más történet, egy régi géppel készítek portrékat, lélekrajz lenne. Juci néni nagyon örült az ötletnek, csak mondta, hogy náluk négy generáció él együtt, nem lehetne nyugodtan dolgozni… Végül maradt Feri bácsi pasaréti lakása.

– Emlékszem, 2001 márciusában egy gyönyörűen napos kedden találkoztunk, a két színész egymás nyakába borult, ahogy találkoztak. Feri bácsi fel-alá járkált, míg mi előkészítettük a terepet; oda-odaszólt nekem és a segédemnek, majd amikor leült a gép elé, akkor is morcosan elkezdett kérdezősködni, hogy ki küldött és ki fizet engem, meg miért akarok én „egy ilyen vénembert fényképezni”? Meg kellett lágyítanom a szívét. Ahogy azonban megérezte, megértette, hogy miről van szó, egy pillanat alatt váltott. Ez szépen látható a csak róla készült portrékon is – mondja el a portréfotós.

Kiderült közben az is, miért is volt távolságtartó a Nemzet Színésze. – Szinte kitört belőle a kérdés, hogy milyen világban élünk, mondjam meg neki. Merthogy bulvárlapok keresték meg Sinkovits halála miatt, kérdezősködtek, sztorit akartak hallani róla. Felvetjük, hogy Juci néni hatása volt akkor, hogy ennyi szeretetet sugároz a fotó? – Először külön-külön fotóztam le őket, előbb Juci nénit. Áradt belőle a kedvesség, a jóság. Aztán jött Feri bácsi, a maga mogorvaságával, de aztán egyszer csak azt mondja: Juci, gyere már ide, legyen egy közös fotónk. És akkor megtörtént a csoda – meséli nekünk a „Nemzetfényképész”. – A fotózás után Feri bácsi odajött hozzám, átölelt, két ököllel verte a hátamat, és közben potyogtak a könnyei. Azt mondta nekem, hogy pont olyan bolond vagyok, mint ő. Egy fotó- és színháztörténeti ritkaság ez a kép.

És miért éppen a lélekrajzzal, a portréfotózással kezdett el foglalkozni? – kérdezzük. – Sokféle dolgot szeretek fotografálni, de vallom: mindenki születik valamire. Nekem a lélek a legfontosabb, ezért is mondom, hogy együtt, a modellel készül a kép, mert csak így lesz lelki a fotó. Ehhez pedig nagyon jó eszköz az a több mint százéves Voigtländer, amivel például ez a portré is elkészült – mondja.

Csöbör Katalin beszédének elején az elmúlt két kormányzati ciklust értékelte. Rámutatott, hogy eddig egyik pártnak sem volt még olyan miskolci képviselője, aki egyvégtében háromszor tudott nyerni, s kérte a választók további támogatását. – 2002 óta kétszer nyolc évet hagytunk a hátunk mögött; az első nyolcat a mai ellenzék, a másodikat mi kormányoztuk. Az ő nyolc évükről Gyurcsány Ferenc 2006-ban azt mondta, hogy nem csináltak semmit. Olyan problémákra akartak megoldást találni, amelyek nélkülük létre sem jöttek volna – fogalmazott a kormánypárti politikus, hozzátéve: a balliberálisok, a mai ellenzékiek 2010-ben olyan szakadékba estek, ahonnan ma sem látják a kiutat.

– Csak gyalázkodásra, rágalmazásra és obstrukcióra telik az erejükből. De az elképesztő támadások, és alaptalan rágalmak közben ne kerülje el a figyelmünket az a fontos, talán a legfontosabb tény, hogy nekünk sikerült megtalálnunk egy igazi vezetőt. Orbán Viktort, aki egy igazi stratéga, és valóban távlatokban gondolkodik. Nem az adott napon, vagy az adott éven, vagy az adott cikluson akar túl lenni, hanem valóban Magyarország és a magyar emberek sorsa lebeg a szeme előtt – nyomatékosította Csöbör Katalin.

Az országgyűlési képviselő kihangsúlyozta, az Orbán-kormánynak volt és van víziója az országról és a nemzetről. Az eredmények között megemlítette, hogy az  állampolgárság megadásával egyesítették a magyarságot, új Alaptörvénye van hazánknak, sikerült dinamizálni a gazdaságot, csökkenteni az államadósságot, szinte teljesen megszüntetni a munkanélküliséget. – Meglátásom szerint a 2010 óta eltelt időszak Magyarország történetében kiemelkedően sikeresnek mondható nyolc esztendő – emelte ki Csöbör Katalin.

A 2002-2010 és a 2010-2018 közötti ciklusokat összehasonlítva a képviselő elmondta: a szocialisták idején az uniós források 16 százaléka ment csak gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre – az Orbán-kormány idején ez az arány 75 százalékra nőtt. Nyolc év alatt 800 ezer új munkahelyet teremtettek, ma már inkább munkaerőhiányról beszélhetünk. Visszapótolták a nyugdíjasoknak a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíj értékét; soha nem látott mértékben emelkednek a reálbérek. A szocialisták 8 évében 15-ször volt energiaár-emelés, a Fidesz-KDNP kormányzása ugyanakkor a rezsicsökkentéssel kezdődött. Míg a szocialisták belehajszolták a magyar embereket a devizahitelekbe, a Fidesz-kormány megszorította a bankokat és mindent megtett, hogy kisegítse a nehéz helyzetbe került embereket.

A választókerületéről szólva Csöbör Katalin kiemelte: a kiemelkedő eredményeket a városvezetőkkel együtt, egymást támogatva érték el. Miskolcról szólva elmondta, beruházásokat tudtak idehozni, utak újultak meg, a Miskolcot Kassával összekötő autópálya pedig az egész régiónak fejlődést jelent majd. – Az egyik oldalon tehát van egy céltudatos, a nemzeti hagyományokra építő, és az európai nemzeteknek is mintát mutatni képes kormányzati erő. Velünk szemben pedig  itthon egy olyan erő szerveződik, amely bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország vezetésére – hangoztatta a képviselő, röviden kitérve a migráció kérdésére is.

Juhász Ákos képgalériája

Kihangsúlyozta, hogy a migránsok olcsó munkaerején nyert profitot a nemzetközi multivállalatok teszik zsebre. A segélyezés és az integráció költségeit pedig a mi adóforintjainkból fedeznék. Ezek a nemzetközi cégek és vezetőik pedig esetenként Soros befektetési alapjának az ügyfelei. – A tavaszi Európai Parlamenti választáson a megmaradásunk a tét. Az ellenzéki EP-képviselőket szinte bábukként mozgatják Brüsszelben, ők szervezkednek Magyarország ellen. A hazai ellenzékiek ezeknek az idegen erőknek az ügynökei, ők nem Magyarországot képviselik – hangoztatta a politikus, hozzátéve: meglátása szerint megindult egy olyan lopakodó jogalkotási folyamat, amely a nemzetállamok szuverenitását veszélyezteti. Egyre több kérdést döntenének el Brüsszelben.

Az Európai Parlamenti választásról úgy fogalmazott: itt most nem hatalomról van szó, hanem arról, hogy mi, magyarok dönthessünk saját sorsunkról, hazánkról. – A tavaszi választások sikere ugyanakkor nagymértékben befolyásolhatja az őszi önkormányzati választásokat is. A tét tehát nagy, de én bizakodó vagyok. Szeretném, ha egy sikeres EP kampány után kérhetném a támogatásukat egy 2014-ben egyszer már bizonyított önkormányzati csapathoz – zárta évindító beszédét Csöbör Katalin.

Értékállóság és értékteremtés a nemzetivagyon-gazdálkodásban

A rendezvény vendége volt Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, aki előadásában kifejtette: büszkék lehetünk arra, amit 2010 óta az állami vagyongazdálkodás terén elértünk. 2010-ben egy merőben új vagyonpolitika mellett döntött a kormány - míg korábban az állami vagyon felélése, értékesítése volt a jellemző, addig a kormányváltás után a közvagyon gyarapítása, valamint ésszerű és gazdaságos hasznosítása lett a cél. – A hatékony állami gazdálkodást az elmúlt években stabil alapokra helyeztük. Megállítottuk az állami vagyon kiáramlását, megteremtettük a felelős vagyongazdálkodás kereteit, átláthatóbbá tettük a vagyonkezelési viszonyokat, és ami a legfontosabb: visszaszereztük a stratégiai szempontból fontos vagyonelemeket és társaságokat – hangoztatta a miniszter.

Mint mondta, 2018-ra az lett a legfontosabb kérdés, hogy a vagyonpolitikai fordulat után mit kezdjenek ezzel a vagyonnal? – Arra jutottunk, hogy egy egységes vagyongazdálkodást kell kialakítani, szinergiák kihasználása mellett, én ezt a feladatot kaptam. Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte tőlem, hogy az állami vállalatok ne vigyenek, hanem hozzanak; járuljanak hozzá a családok jólétéhez, a gazdasági növekedéshez, a versenyképességhez, hazánk regionális és nemzetközi gazdasági szerepének erősödéséhez. Az irány jó, az eredményekre 20-30 év múlva is büszkék lehetünk – emelte ki Bártfai-Mager Andrea, hozzátéve: 17 ezer milliárd forint vagyonról beszélünk, és ez nem lesz kevesebb, csak több. – Nem elherdáljuk, hanem hozzáteszünk; van hozzá erőnk, bátorságunk, és mi építeni szeretnénk - tette hozzá.

Az eddig elvégzett feladatokról részletesen szólt a miniszter. Mint mondta, 17 olyan vállalat és társaságcsoport került közvetlenül miniszteri irányítás alá, amelyek a családok életében fontos közszolgáltatásokat látnak el – ilyenek például a regionális közlekedési központok, vagy az MVM-csoport. Növelni szeretnék a szolgáltatási színvonalat, a fogyasztók elvárásaihoz igazodva. – A közszolgáltatások tekintetében olyan nagy a hatásuk ezeknek a vállalatoknak a családok mindennapi életére, hogy itt a politikai felelősségvállalás elkerülhetetlen – hangsúlyozta.

A miniszter elmondása szerint, a közlekedés területén szeretnék a legnagyobbat előre lépni. Elkezdték kidolgozni az egységes menetrend alapjait, összehangolják a Volán-társaságok és a MÁV menetrendjét, annak érdekében, hogy csökkentsék a munkába, iskolába járás idejét. Ezen a területen egy 30 éves problémára kell megoldást találni, csak óvatos lépésekkel haladhatnak előre. – A rendkívül szerteágazó feladatköröket egy dolog köti össze: az, hogy a magyar családok igényeit kielégítő, megbízható, magas színvonalú, stabil szolgáltatásokat nyújtsunk – zárta szavait Bártfai-Mager Andrea.

34 kiemelt beruházás, 13 ezer új munkahely

Demeter Ervin megyei kormánymegbízott előadásában úgy fogalmazott, az idei évtől azt várja, hogy a megye folytassa a felzárkózást az ország fejlettebb régióihoz. Ez a folyamat már megindult, ezért optimistán tekinthetünk a jövőbe. Jelenleg 34 nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás van a megyében, több mint 800 milliárd forint értékben. Csak Miskolcon 18 projekt fut, ezek 200 milliárd forintot ölelnek fel. Ha befejeződnek, 13 ezer új munkahely jön létre. Az ország legnagyobb beruházása jelenleg az M30-as autópálya építése. A Modern városok programban folytatódik a Diósgyőri vár rekonstrukciója, de a Miskolcra települt cégek is folyamatosan bővítenek, fejlesztenek. A foglalkoztatottsági adatok közül Demeter Ervin kiemelte: ma 60 ezerrel többen dolgoznak a megyében, mint 2010-ben - összességében 274 ezren.

A kormányhivatalban is érzékelik a megye fejlődését, tavaly közel 2 millió ügyfelük volt, egyharmaduk a miskolci járásban. 2600-an segítenek az ügyek intézésében. A kormánymegbízott kihangsúlyozta a politikai stabilitás fontosságát is. – Az idő múlása egyre inkább bebizonyítja, hogy a határozottan egy irányba tartó ország mennyire komoly érték. Fontos látnunk ezt az uniós és az önkormányzati választás előtt – hangoztatta.

„… és akkor azt mondtam: Miskolc” – ez volt a témája a kétkörös verseny első részének (a második körben már nem volt megkötés). A szervezők portálunk érdeklődésére megerősítették: a témaadással szerették volna erősíteni a lokálpatriotizmust, ugyanakkor cél volt megmutatni azt is, hogy a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán mennyire pezsgő hallgatói élet folyik. A szervezésből Gellért Zsófia szociológus hallgató is kivette a részét – sőt: a zsűriben is szerepet kapott.

– Szabó-Tóth Kinga intézetigazgatóval ötleteltünk arról, hogy szervezzünk ilyen versenyt, amit „kinyitunk” a középiskolások és más, nem egyetemi hallgatók előtt is – ismertette. Érdeklődésünkre végül elmondta, egy slamben számára az a fontos, hogy az előadó ne stresszelje túl, és ne akarjon erőltetetten egyedi lenni. – Nem szeretem az összecsapott szövegeket és a káromkodást, a vulgaritást sem.

De mi is az a slam poetry? Ez egy előadó költészeti verseny, ami csakis szóban és leginkább élőben hatásos. A múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj, a Spoken Word versengő formájaként, Marc Kelly Smith („Slampapi”) kezdeményezésére. Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés.

Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek.

Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson!

A Bölcsészklubban összegyűlt slammereket és hallgatóságot műsorvezetőként Fazekas Csaba egyetemi docens köszöntötte, aki egyébként jól ismeri már ezt a közeget. – Jó néhány éve, a fiam révén kerültem kapcsolatba a műfajjal, és bevallom őszintén, hogy a költészet és az élőbeszéd varázsa tőlem sem áll távol. Így hát magam is belekóstoltam a slambe – mondta el.

És hogy milyen Fazekas Csaba slammerként, legalább annyira jellemzi a kifinomult humor, mint az egyetemi előadásokon? – A slamnek épp az a lényege, hogy önmagunkat adjuk, így mindenféleképpen. A műfaj sava-borsát az adja, hogy saját gondolatainkat, világlátásunkat egyéniségünknek megfelelve tudjuk kiadni magunkból. És bár van már egyfajta kánonja, még mindig egy képlékeny műfaj a slam. De ez az erős szubjektivitás nem is baj – hangsúlyozta.

A zsűri elnöke Vass Tibor költő, a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztője volt (zsűritag volt még Gellért Zsófia mellett Szabó-Tóth Kinga intézetigazgató, és a közönség soraiból is felkértek egy személyt: Kósáné Sándor Mária, a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnázium magyar-angol szakos tanára jelentkezett). Vass Tibor érdeklődésünkre úgy fogalmazott, egy nyomtatásban, vagy online-felületen megjelenő szöveggel ellentétben a slamben nyilván fontos pont a személyes előadás, az előadó varázsa.

– Számomra természetesen nagyon fontos a szöveg, de figyelni fogom azt is, hogyan viszonyul az előadó a saját írásához; fél-e tőle, amikor kell; elég erős-e hozzá, amikor el kell bánnia vele. Ezekre vagyok kíváncsi. Nem a szövegek esztétikai erejét kell másokéval egybemérni, nem, ez nem erről szól. Egy nem jól megírt szöveg egy jó habitusú, mindenen átlendítő előadó társaságában csemegévé válhat. Ellenben egy nagyon jó szöveg egy csendes, az írással kezdeni mit sem tudó előadóval elveszhet. A slam poetry meglátásom szerint a pillanatnyi jóérzésről szól; arról, hogy tedd könnyűvé, boldoggá, személyesebbé az életedet. Ez itt egy egyszeri és megismételhetetlen élmény – fogalmazott a zsűrielnök.

A műfajjal körülbelül egy éve ismerkedett meg Tardi Roland. A Miskolci Egyetem német-történelem osztatlan tanári szakos ötödéves hallgatója számára az önkifejezésről szól a slam. – De ez egy alternatív kulturális élmény is, hiszen rendkívül széles a műfaji spektrum. Nálam nagyon lényeges az első sor, az első szavak – ezeknek jól kell sikerülnie, ütnie kell, hogy elkapjon a flow, ami aztán végigkísér az előadáson – mondta el.

Az ATTI Slamp Poetry végeredménye:

1. hely: Irlanda Kristóf
2. hely: Bájer Máté
3. hely: Tardi Roland.

A megmérettetésen a Miskolc város által felajánlott díjat Kohányi Karina, a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma tanulója kapta.

Az első három helyezett pénzjutalomban – 30, 20 és 10 ezer forintban – részesült. Miskolc városa pedig értékes különdíjjal is jutalmazta az arra érdemes slammert.

Szathmáry Sándor professzor nagy ívű életpályát tudhat maga mögött, teológiai, tudományos és irodalmi művei a református egyház egész közössége előtt széles körben ismertek. Szathmáry Sándorné, az ünnepelt felesége érdeklődésünkre elmondta, azokat a jóbarátokat, lelkészkollégákat hívták meg a szombati ünnepi alkalomra, akik végigkísérték az életüket. – Szinte mindegyiküknél végeztünk szolgálatot, és rengeteg közös hitbeli élményünk is van. A szélrózsa minden irányából érkeztek vendégek, hogy köszöntsenek: Budapestről, Debrecenből, a Balaton környékéről, Nyíregyházáról és persze Miskolcról is – tette hozzá.

Megtudtuk azt is tőle, hogy a rendkívül gazdag életút bizony nincs még lezárva, a professzor mind a mai napig igen aktív. – Minden nap elviszem az egyházkerület nagykönyvtárába. A szellemi munka élteti, most is egy többszáz oldalas német nyelvű könyvet fordít. Ha esetleg nem úgy halad, ahogy szeretné, délutánonként panaszkodik, hogy „jaj, de keveset tudtam fordítani most”. Állandóan hajtja egy belső tűz, a hit belső tüze, ami az egész életén keresztül jellemezte – avatott be minket a mindennapjainkba Szathmáry Sándorné.

Az ünnepelt meghatódottan fogadta a barátok köszöntését. Úgy fogalmazott: csodálatos azokkal együtt lenni, akikkel az elmúlt évtizedekben „együtt éltünk, együtt hittünk, együtt küzdöttünk és együtt szerettünk”. – Nagyon köszönöm és meg vagy hatódva… Alig tudok szólni… - küzdött könnyeivel a 90 éves professzor.

A barátairól szólva továbbra is, Szathmáry Sándor úgy folytatta: csodálatos érzés, ha az ember tudott adni, és vannak, akiktől kapott is. – Ez az adni-kapni viszonyulás az egész életemet jellemezte. Én nem tehetek arról, hogy ilyen lettem, ez nem én tőlem van; kaptam valami nagy ajándékot, aztán megpróbáltam úgy élni, hogy ezt továbbadjam másoknak. Olyanoknak, akik jönnek, kérik, keresnek, akiknek kevesebb van – fogalmazott, majd megköszönte Istennek a 90 évet, a jelenlévőknek a barátságot, a szeretetet.

Egy rövid áhítat is elhangzott az alkalmon, amit Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke tartott. Szathmáry Sándor válaszul a Korintusaiknak írt levélből idézett: „Mid van, amit nem kaptál volna, ha pedig kaptad, mit dicsekszel vele, mintha a tiéd volna”. – Semmim sincs, amit nem Krisztustól kaptam, mert minden az övé megtérésemtől, 16 éves koromtól kezdve. Minden abból az örömből, reménységből fakadt, amit a Szentlélek támasztott bennem. Boldogan adtam át magam annak a csodálatos világnak, hogy Krisztusnak szolgáljak. Nemcsak az életet kaptam, hanem az életutat, eljutottam odáig, hogy megelégülten ülök itt, megkaptam mindent, köszönöm, beteltem az élettel – mondta el.

***

Szathmáry Sándor 1929-ben Debrecenben született, iskolai tanulmányai is szülővárosához kötődnek. Fiatalon a biológia, az ásványtan és a természet érdekelte leginkább, mígnem egy 1945-ös konferencián olyan evangelizációt hallott, mely mélyen megragadta, és ennek köszönhetően személyesen is átélte a Krisztussal való közösséget. – Élményem lett, amit a Biblia mond, hogy Krisztus az élet megváltója, szabadítója. Attól kezdve teljesen megváltozott az életpályám, a teológia lett a szenvedélyem – mondta el nekünk korábban.

Érettségi után, 1947–52 között végezte teológiai tanulmányait. Ekkor találkozott Pákozdi professzorral, aki rendkívüli szeretettel vette pártfogásába, és fogadta munkatársává. „Nélküle belőlem sem professzor, sem tudós nem lett volna”– húzta alá. Doktori disszertációját „a halhatatlanság vagy feltámadás” témakörében írta, ami – bár óriási vitát váltott ki Magyarországon –, mégis summa cum laude címhez juttatta a doktori vizsgán.

Az új fordítású Biblia 1975-ben jelent meg, a munkában aktívan részt vett. Tudományos pályafutásában nagy fordulatot az 1978-as év hozott, egy külföldi konferencia után egy svájci egyetem rektora meghívta magukhoz professzornak. Svájcban ismerte meg aztán azt az intézetet, amely az egyház- és vallásüldözéssel foglalkozott az (egykori) szocialista országokban. A témával kapcsolatban a Nemzetközi Theológiai Könyvek című sorozat szerkesztésére kérték fel.

Fő kutatási területe a teológián belül a feltámadás, a halál utáni élet és az öröklét kérdése, valamint a teológiai esztétika, közelebbről a keresztyén élet öröme és jelentősége.

Széleskörű nemzetközi ismertsége révén Európa számos teológiai akadémiájának rendszeres meghívottja és előadója.

1995-ben a magyar és svájci egyház közötti lelki, szellemi és tudományos kapcsolatok építéséért a Magyar Köztársaság kiskeresztje kitüntetést kapta. 1996-ban elnyerte a cambridge-i székhelyű Nemzetközi Életrajzi Központ által adományozott Nemzetközi Év Embere kitüntető címet. A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2004-ben életműve és teológiai munkásságának elismeréseként elsők között részesítette Aranygyűrűs Teológiai Doktor kitüntetésben. Professor emeritusként a Sola Scriptura Teológiai Főiskola újszövetségi tanszékét vezeti.

Szathmáry Sándor református lelkipásztor, kutatóprofesszor több évtizedes teológiai munkásságát 2013-ban Miskolc város ünnepén Herman Ottó Tudományos Díjjal ismerik el.

A január 12-én nagy sikerrel lebonyolított miskolci regionális döntőt követően február 9-én a Miskolci Egyetemen mérkőznek meg a magyarországi és lengyelországi regionális döntők legjobbjai. Ez összesen 15 csapat versenyét jelenti, így a versenyzőkkel és felkészítőkkel együtt mintegy 170 fő érkezik hozzánk megmérettetni magát. A verseny már délelőtt elkezdődik és egészen 17 óráig tart.

A csapatok 9 és 16 év közötti diákokból állnak, az idei verseny központi témája pedig az űrkutatás. Ettől szigorúbb megkötés azonban nincs – mondta el érdeklődésünkre a szervező BPI Group Hungary Kft. gyárigazgatója. Orosz Tamás hozzátette: a versenyzőkre van bízva az, hogy ezt a témát miként dolgozzák fel – legyen az akár idegen bolygók kolonizálása, vagy éppen az űrutazás során elvégezhető kutatási feladatok vizsgálata. A lényeg, hogy a versenyzők beleássák magukat a témába, új lehetőségeket kutassanak és igyekezzenek olyan javaslatokat adni, amelyek a fejlődés irányába mutatnak.

– Ez a korosztály rendkívül fogékony erre a témára és jelentős előny számukra, hogy még nem rögzültek bennük gazdasági korlátok, így kreativitásukat, találékonyságukat szabadon tudják használni. Ez pedig egy fontos tényezője egy új megközelítésnek, így pedig akár olyan kutatási utak is körvonalazódhatnak, amelyek eddig nem kerültek felszínre – mutatott rá a gyárigazgató.

Orosz Tamás hozzátette, már a regionális döntők során is rengeteg érdekes ötletet láttak, melyek közül néhányat akár tovább is lehet vizsgálni. A verseny tehát nem csupán egy robotprogramozó esemény, hanem attól sokkal több: egy komplex kutatási fesztivál. A csapatoknak prezentáció formában kell előadniuk a kutatási eredményüket és emellett a csapatmunka hatékonyságát is be kell mutatni egy ott kapott csapatfeladat kapcsán. Ezt követően indulhatnak el a robotok, melyek egy adott pályán számos feladatot végrehajtva futják a versenyköreiket. Kétségkívül ez a leglátványosabb része az egész napnak.

Csapatmunka, kreativitás, közös cél felé történő igyekvés, fejlesztő irányú gondolkodás – ezek mind-mind olyan értékek, melyeket minden korosztály az élet legtöbb területén kamatoztatni tud. – Fontos, hogy ezen értékekkel a fiatalok még az iskolás éveik alatt megismerkedjenek, felismerjék ezek fontosságát és ezekkel felvértezve vágjanak majd neki a felnőtt életnek. A közösségnek pedig – beleértve a Remy-t is – ugyanennyire lényeges, hogy a jövő gondolkodói, mérnökei, munkavállalói ezen értékek birtokában lépjenek be a közösségépítő és gazdasági életbe – hangoztatta Orosz Tamás.

A verseny ingyenesen látogatható, az izgalmas robotfutamokon kívül kreatív kocka játszóházzal, interaktív pneumatikus asztallal, valamint különböző irányítható Technic járművekkel (daru, vonat, villamos) és modell járművekkel várják az érdeklődőket – akik között egy izgalmas, űrkutatás témájú teszt kitöltése esetén értékes Lego robot készletet sorsolnak ki a Ross Mould Kft. jóvoltából.

– Remek látni azt a nagy összefogást, ami a verseny szervezését lehetővé tette. A Remy és Miskolc város hívó szavára nagyon sok vállalat, oktatási intézmény, gazdasági szereplő állt az ügy mellé. Közülük is fontos kiemelni a Miskolci Egyetemet, ami a helyszínt adja, a Miskolci Szakképzési Centrumot, ami a regionális döntő során nyújtott hatalmas segítséget. De olyan nagy gazdasági szereplők is mellénk álltak, mint a S.E.G.A, a Robert Bosch Power Tool Kft., vagy éppen a Joyson. Példaértékű az összefogás ezen a téren, de leginkább arra vagyok büszke, hogy rengeteg Remy dolgozó vállalt önkéntes feladatot, feláldozva szabadidejének jelentős részét. A Remy-s kollégáknál mindig is hangsúlyos volt a közösségi összetartás, a segíteni akarás és mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy dolgozóink már az első nap hatalmas számban jelentkeztek és ajánlották fel segítségüket. Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek – hangsúlyozta a gyárigazgató.

A BPI Group Hungary Kft., vagy korábbi nevén a Remy 1999 óta van jelen Miskolcon. Ők voltak a második multinacionális cég, akik ezt a várost választották és az eltelt közel 20 évben folyamatos növekedésükön keresztül stabil partnereivé váltak Miskolcnak. A vállalat mintegy 500 főt foglalkoztat a városban és dolgozóik jelentős létszámban itteni lakosok is. Fontos a cég számára, hogy ne csak a gazdasági tevékenységére helyezze a hangsúlyt, hanem környezetével is szoros együttműködést alakítson ki. – Miskolc városa ebben kiváló partner és minden olyan kezdeményezésünket támogatja, ami a közösség fejlődését szolgálhatja. A Remy ugyanígy igyekszik segítséget nyújtani Miskolcnak a fejlesztő irányú kezdeményezésekben – hangoztatta Oroszt Tamás.

minap.hu: Janó, az elmúlt években kettesben a gitároddal léptél színpadra, most viszont egy turné keretében is visszatér a Kaukázus. Milyen volt az elmúlt időszak az életedben? Miért döntöttél úgy, hogy újra irány a nagyszínpad, újra kellenek társak magad mellé a fellépéseken?

Kardos-Horváth János (K.-H. J.): Most láttam elérkezettnek az időt ahhoz, hogy zenekarral is megszólaljanak az új dalok. Meg aztán nem akartam, hogy amit a Kaukázus képviselt, kárba vesszen. Újrahasznosítás. Fontos. A kultúrában is lehet egy picit zöldnek lenni. Ezeket a dalokat nyilván nem tudtam volna végigvinni egyedül, sokat jelentett az új zenekari tagok belépése. Kis Tibor „Sztivit” a Hiperkarmából ismerheti a közönség, a dobosunk, Prommer Patrik a Bródy János zenekarban, a Hahó Együttesben, valamint a Muzsik és Volkovában játszik, billentyűsünk, Domokos Tibor pedig szintén a Hahóban, valamint a Korai Örömben és az Óperentziában.

minap.hu: A zenei megosztókon pár hónapja már hallgathatók az új számaitok – milyen a fogadtatás, a rajongóitok hiányoltak már benneteket?

K.-H. J.: Amióta azt olvastam, hogy a közösségi oldalak olyanok, mint a dohányzás, azóta egyre inkább hanyagolni próbálom, mert nem szeretném ezeket a függőségeket táplálni. Nem tudom tehát, hogy ezeken a felületeken mit gondolnak az emberek a lemezről, én már nem olvasok kommenteket…

minap.hu: Tudatosan nem mérgezed magad?

K.-H. J.: Ha állandóan megfelelési kényszerben élünk, akkor nem lehet haladni. A rajongóinkról: szerencsések vagyunk, mert a turnét nagyon könnyen meg tudtuk szervezni. Ahogy kiderült, hogy új tagokkal, de folytatjuk, a klubok gyakorlatilag tárt karokkal fogadtak. Ez igazából sokkal nagyobb teher, mint az, hogy most mi van mondjuk Dél-Koreában (nevet). Nekünk itt, Miskolcon, meg mondjuk Szarvason kell bizonyítani, mi ebben tökre elhivatottak vagyunk.

Kis Tibor „Sztivi” (K. T.): Én kívülállóként kerültem be a csapatba, de van arról tapasztalatom, hogy egy réteg nagyon várta már ezt a visszatérést. Ahogy elárultam, hogy beszállok a Kaukázusba, sok felcsillanó szemet láttam, hogy „basszus, a Kaukázus!”, meg „persze, hogy Hiperkarmán vagyunk, de mennyire szerettem őket”, mindenkinek jöttek elő az emlékek, a slágerek… Szerencsére sok az átfedés, mind a közönségben, mind a szövegek mondanivalójában.

minap.hu: Tavaly októberben jelentkeztetek 14 új dallal, a KpOp című albumot december végén mutattátok be. Nehezen tudom összeegyeztetni a fejemben a Kaukázust és a popot mint műfajt. Vagy ne keressem az összefüggést?

K.-H. J.: A KpOp a dél-koreai popzenei irányra tett utalás, ők akasztották ki először a Youtube-ot a Gangnam style-lal. Vicces a dolog, de minket inkább arra figyelmeztet, hogy a popzene nem végtelen világ, hanem a magyar nyelvi kultúrában egy nagyon erősen behatárolt közeg. A cím a párhuzamosságot mutatja, hogy nálunk ezek a dolgok máshogy mennek.

Mocsári László képgalériája

minap.hu: Más a popkultúránk, mint akár Dél-Koreában, vagy Nyugaton?

K.-H. J.: Nagyon! A miénk nagyon determinált; szövegközpontú, és népi hagyományokon alapul. Azok a jó számok a magyar popzenében, amik hoznak valami ősi tüzet, amiben benne van a magyar sajátosság…

minap.hu: Hogyan, miben fogható meg ez a sajátosság?

K.-H. J.: Mi, magyarok, alapvetően jól akarjuk magunkat érezni, és nagy szerencsénk van, mert a Pannon-tenger maradványaként rengeteg fürdőnk van, meg melegvíz… (mosolyog) És ez a zenénkben benne van. Az underground mindig valami ellen próbált fellépni, volt is ennek létjogosultsága nálunk is, de mondjuk az által, hogy kivonult a szovjet hadsereg, ennek vége. Most is lehet lázadni, de mit csináljak a meki igazgatójával, mert gyárban készítik a kaját? Vannak dolgok, amik nem tetszenek, ezt a szövegeinkben sejtetjük, rájuk világítunk. A KpOp-pal is szerettünk volna ébresztőt fújni; nem minden gumi, meg nem minden kényelmes, nem minden érhető el egy kattintásra, de nem az van, hogy ezt látnunk kellene?

Szerintem a popzene meg a szórakoztatóipar nagyon atomizálódott, szétrobbant, mindenkinek megvannak a maga követői a közösségi csatornákon, egy kicsit magára maradt ez az egész… Objektíven és szerintem sokkal inkább az az alter, ha két csávó kiáll gépi alapokra tátogni 400 néni előtt, nem pedig egy rock zenekar, ami élőben zenél, saját dalokat. Persze felfogás kérdése…

K. T.: Azt látjuk, hogy a fiataloknak számunkra kicsit furcsa, kicsavart ízlése van, de bízunk benne, hogy frankók tudunk lenni nekik is. Mi adjuk a nagyobb mondanivalókat – ők meg könnyen elmozdulnak a sekélyesebb dolgok felé. Apaként is sokszor szükségét érzem annak, hogy magyarázzak. Azt persze nem várom el a tizenévesektől, hogy csak és kizárólag a mélyebb dolgok felé forduljanak…

Prommer Patrik (P. P.): Ja, csak a József Attila…

K. T.: Igen, ez jöhetne, de inkább azt látom, hogy attól vagyok menő, ha sok pénzem van, ha csúcs a mobilom stb. Ezeket én már nem tudom követni. Mi még meg tudtuk tenni, hogy Pistikével is haverkodunk, még ha a szülei kemény munkával keresték is meg azt a kevés pénzt, de kedves hozzám és tök jó arc. A Kaukázus szövegeiben ezek a prioritások szerintünk szépen megjelennek. Magyarországon látszik, hogy egyszerűen a szöveg viszi a zenét, amivel tudnak azonosulni a fiatalok. Hogy becsukja a szemét, és azt mondja: igen, ezt én éreztem már. És ehhez magyar szöveg kell.

P. P.: Egy kollégának volt egyszer a vicces beszólása, hogy azért ilyen bonyolult ez a magyar nyelv, mert annak idején a nyelvújítást költőkre meg írókra bízták. Szerintem pont ez a jó az egészben.

K.-H. J.: Főleg, ha vannak olyan szavaink, mint például a „gőzmozdony”! Miért nem lokomotív?

P. P.: De a lokomotív szó egy nemzetközileg ismert kifejezés, egyébként latin eredetű…

K.-H. J.: Na jó, de hát most már nemzetköziesedés van.

minap.hu: Hagyjuk most talán a nemzeti és nemzetközi párhuzamokat, illetve ellentéteket, messze vinne a beszélgetés. Inkább ide citálok egy mondatot a lemezajánlóból, benne a Kaukázustól megszokott módon újabb társadalomkritika: „nem várt világi bulvárosodás”. Felületes és provokatív a közbeszédünk?

K.-H. J.: Nem szeretem, ha egy lemezt ennyire megterhelünk, ez pont egy ilyen underground-hagyaték. Egy dal számomra a megírás pillanatáról szól, nem tartom hasznosnak, ha felruházzuk őket más jelentéssel. Patrik, a lemez társproducere például azt mondta, hogy azért szereti ezeket a szövegeket, mert nem kertelnek. Őszinték, rockzenei környezetben. Szerintem pedig nem akart ez annyira direkt lenni… Mindenesetre nem kell túlideologizálni a szövegeket.

P. P.: Valóban, én azt érzem, hogy Janónál egy lelki hangulatként, egy pillanatnyi lelki állapotként jelenik meg a szöveg. Ez az, amit szeretek benne, ez az, ami tetszik.

minap.hu: Mennyiben segített az aktuális hangulat megtalálásában, hogy az egyik dalt a pároddal szerezted és énekelted fel? Az 1pont1 egyébként személyes kedvencem, ez talán hangzásában, tempójában is más a többihez képest.

K.-H. J.: Ez egy zongorás számnak indult, amit végül elküldtünk egy régi producer cimboránknak. A dal egy pillanatfelvétel, ami akkor rólunk szólt. Nehéz persze eldönteni, hogy az ember mennyire tegye ki mások elé a magánéletét. Mindenesetre mi azt gondoltuk, hogy az egy jó érzés, amiben benne vagyunk, és miért ne lehetne ebből dalt készíteni?

minap.hu: Nyár elejéig kitoljátok ezt a húsz állomásból álló turnésorozatot – a terveitek nyilván tovább tartanak.

Kis Tibor: Remélem, hogy amit most építünk, szépen lépcsőzetesen fel tud épülni. Bízunk benne, hogy meg tudjuk nyerni a rajongókat, és újakat is tudunk szerezni.

K.-H. J.: Március végén lesz egy új kislemezbemutató koncert Budapesten. Vannak vendégzenekarok is, nagy dolog egy ilyen turnésorozat. Nem pöcc-röff az egész cucc, de őszinte. Ősszel aztán nagylemez, nagyon szeretnénk rá duetteket. De maradunk így, csináljuk.

A bál fővédnöke a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt. Gulyás Gergely köszöntőjében a miskolci jogászélet szépségeiről szólt, amire elmondása szerint a fővárosban, illetve más vidéki egyetemeken sokan némi irigységgel tekintenek. – Azt is hallottam, hogy a miskolci jogászbált mindig a jó kedv és a tánc jellemzi, és lehetőség van a kötetlen ismerkedésre is. Remélem, hogy a bál tradíciói folytatódnak – tette hozzá.

Torma András rektor örömének adott hangot, hogy jogászrektorként köszöntheti a bálozókat. Kifejtette: ezen az eseményen is átérzi, mennyire jó magyarnak,  miskolcinak, egyetemi oktatónak, kutatónak és polgárnak lenni.

A bál örökös tiszteletbeli fővédnöke Boleratzky Lóránd. A Miskolci Evangélikus Jogakadémia magántanára, a Miskolci Egyetem Díszpolgára 99 éves, személyesen nem tudott jelen lenni a bálon, gondolatait a jogi kar dékánja tolmácsolta. A tiszteletbeli fővédnök levelében úgy fogalmazott: a jogakadémia megjelenésével egy színvonalas felsőoktatási intézmény és tudományos műhely kezdte meg működését a városban, ami Miskolc város tekintélyét, presztízsét is növelte. A jogászbálról szólva kiemelte, a város egész közönségét megmozgatta, rangot jelentett az azon való részvétel. „Azt kívánom, hogy a tradíció éljen tovább a mai jogászbálban is” – zárta szavait Boleratzky Lóránd.

Juhász Ákos képgalériája I.

A köszöntőket követően Buday Barnabás, a Borsod–Hevesi Egyházmegye esperese áldotta meg a jogászbált, majd a Szinvavölgyi Táncegyüttes táncát csodálhatta meg a báli közönség. Ezt követően a „Most ütik a jogászt agyon” című zenés produkciót láthatták, a Miskolci Balogh Zoltán és Zenekara közreműködésével.

A Tradicionális Miskolci Jogászbált harmadik alkalommal rendezték meg, a szervezők igyekeznek minden évben más-más hagyományra helyezni a hangsúlyt. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja érdeklődésünkre elmondta, a jogászi hivatásrendekhez, és különösen az eperjesi jogakadémiához kapcsolódó hagyományokat régóta kutatják a Karon. Idén a báli közönségnek egy zenei CD-vel kedveskedtek, ami az eperjesi jogakadémia nótakincsének gyöngyszemeit tartalmazza. A bált egyébként a Kar támogatásával a Miskolci Jogásztradíciók Megőrzéséért Egyesület szervezi.

– A jogászbálok mindig rangos társadalmi események voltak, a város meghatározó eseményei, ennek elérése a célunk most is. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy fiatal oktatóink és hallgatóink is bekapcsolódjanak a báli forgatagba, hogy idővel ők vigyék majd tovább a tradícióinkat – tette hozzá.

A díszvendégek között jelen volt a - korábban szintén a Miskolci Egyetemen végzett - európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár is. Varga Judit az egyetemről szólva kiemelte az oktatás színvonalát, és az itteni közösség összetartó erejét. – Nagyon jó szakmai képzést kaptunk. Olyat, amit hazánk, de Európa bármely városában büszkén használunk, bárhol megálljuk vele a helyünket. Mindig hangoztatom, mennyi mindent adott nekem Miskolc: jó iskolákat, szerető közösséget, ami egy egész életre biztonságot ad az embernek. Ezzel a magabiztosággal pedig minden kihívással képesek vagyunk megbirkózni – húzta alá az államtitkár.

Szinay Attila agrárminisztériumi jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár szintén a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, büszkének kell lennünk arra, hogy Eperjes-Miskolc jogakadémiája milyen nagy tudású jogászokat adott a nemzetnek. – A budapesti munkám során rengeteg pozitív visszajelzést kapok arról, mennyire magasan értékelik a Miskolcon végzett jogászok tudását – emelte ki.

Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jogászbálon a múlt és a jelen, illetve a jövő kéz a kézben jár, a fiatalabb generáció megismerkedhet az innen indult, azóta komoly tisztségekben dolgozó jogászokkal. – A hallgatók egy erős inspirációt kaphatnak arra, hogy érdemes a Miskolci Egyetemen tanulni. A jövőt látjuk bennük. Van egy rendkívül tartalmas együttműködési megállapodásunk az egyetemmel, ennek alapján több tehetséges leendő kollégánkat tanítjuk egy instruktori rendszerben. Belekóstolhatnak a bírósági munkába, reméljük, minket választanak majd a diploma megszerzése után – tette hozzá.

Juhász Ákos képgalériája II.

Kiss János alpolgármester arról szólt, hogy a bál nemcsak egy társadalmi esemény, nemcsak arról szól, hogy a jogászi hivatás képviselői összegyűlnek, hanem arról is, hogy megemlékeznek egy kultúráról, egy tradícióról. – Úgy gondolom, a mai nap méltó az elmúlt 100 évhez. Jeles vendégek, miniszter, államtitkárok is jelen vannak, de miskolci, fővárosi és környező megyékből érkezett kollégákat is köszönthettünk. Ez pedig nemcsak a 100 évnek szól, hanem a mának is: a vendégek elismerik, hogy Miskolcon meg tudott honosodni a jogászi hivatásrend, az elmúlt évtizedekben számos kiváló jogászt tudott kibocsátani az egyetem, akik hazánk meghatározó jogászaivá váltak – hangsúlyozta az alpolgármester.