2024. április 17. Rudolf
Megépült a Bogáncs utcai naperőmű – Több tízmilliót spórolnak az intézmények
Kujan István
|
2019. január 24. 17:23
|
frissítve: 2019. január 27. 19:36
Miskolc önkormányzata – az országban példaértékű módon – 1 megawatt kapacitású naperőművet épített a Bogáncs utcai hulladéklerakó területén, az így megtermelt villamosenergiával hét önkormányzati intézményt látnak el, amelyek éves szinten akár 25-30 millió forintot is spórolhatnak, és csökken a károsanyag-kibocsátásuk is.

Csak hogy érzékeltessük a beruházás nagyságát, álljon itt néhány érdekesség a projektzáró eseményre kiadott brossúrából: a Bogáncs utcai naperőmű egyidőben leadott teljesítményével körülbelül 2 ezer kilométer hosszúságú LED-füzért lehetne kivilágítani. Vagy éppen a teljes termelését felhasználva egy év alatt 100 millió mobiltelefont tudnánk feltölteni.

Ennél persze jóval ésszerűbb és fontosabb célokra használja fel a Nap energiáját Miskolc önkormányzata. Mint a csütörtöki zárórendezvény alkalmával Vécsi György energetikáért és közműszolgáltatásokért felelős polgármesteri biztos elmondta, a naperőmű hét önkormányzati intézményt, ingatlant – a Miskolci Vízmű Szennyvíztelepét, a Művészetek Házát, az Ady művelődési házat, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárat, a színházat, az Őszi Napsugár Otthont, valamint a polgármesteri hivatalt – látja el villamosenergiával.

naperomu_190124_ja_8.jpg

– Az intézmények jelentős, éves szinten 25-30 millió forintos megtakarítást könyvelhetnek majd el a naperőműnek köszönhetően, hiszen a jövőben nem kell fizetniük a villamosenergiáért, csak a használatért – emelte ki a polgármesteri biztos, rámutatva egyúttal arra is, hogy a város ismét egy példaértékű projektet valósított meg: a miskolci az első önkormányzat, ami ilyen méretű naperőművet épített, amivel az intézményei energiafogyasztását csökkenti. – Bízunk abban, hogy jó példával járunk elől a többi megyei jogú város számára.

Vécsi György ismertette továbbá, hogy a korszerű naperőmű 15 év múlva is 90 százalék feletti névleges teljesítményre lesz képes. A város egyik fontos célkitűzése, hogy 2030-ra a városi intézmények 100 százalékban helyben termelt energiát használjanak. A város a Bogáncs utcai naperőművel egy újabb lépést tett e cél elérése felé.

naperomu_190124_ja_25.jpg

Pfliegler Pétertől megtudhattuk azt is, hogy a beruházás eredményeként éves szinten mintegy 1000 tonnával csökken a széndioxid-kibocsátás, ami fontos célkitűzés a „Green City” mozgalomhoz 2011-ben csatlakozott miskolci önkormányzat számára.

– Az elmúlt években Miskolc sokat tett azért, hogy jobb, élhetőbb, tisztább környezetet biztosítson az itt élők számára – húzta alá az alpolgármester. – Ma már 32 ezer miskolci lakás távfűtését nagyobb részt megújuló, geotermikus energiával biztosítják; új CNG buszok és új villamosflotta biztosítja a környezetbarát közösségi közlekedést; és több intézményénél is telepített már az önkormányzat háztartási méretű napelemes kiserőműveket – csak néhányat említve az elmúlt évek példaértékű fejlesztéseiből.

naperomu_bogancs_u_002_web.jpg

Hozzátette: Miskolcon jelenleg 140 projektet fut az önkormányzat, a magyar kormány és az Európai Unió társfinanszírozásával. – Célunk, hogy minél több zöld és okos megoldást alkalmazzunk, minél több ilyen projektünk legyen – hangoztatta Pfliegler Péter.

A Bogáncs utcai naperőmű 406 darab beton alaptestből, 58 tartószerkezetből, összesen 3480 monokristályos napelempanelből áll, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak magas cellahőmérséklet és rossz fényviszonyok esetén is. Kiépítették továbbá az irányítástechnikai, védelmi, távközlési és automatikai rendszert is, ami az erőmű felügyelet nélküli folyamatos üzemeltetését biztosítja.

A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 770 708 906 forint.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat