2024. április 18. Andrea, Ilma
Rendkívüli közgyűlést kezdeményezett az ellenzék a túlóratörvénnyel kapcsolatban
Kujan István
|
2019. január 22. 10:03
|
frissítve: 2019. január 24. 16:44
Rendkívüli városi közgyűlés összehívását kezdeményezték kedden ellenzéki képviselők. Előterjesztésükben arra tettek javaslatot, hogy a száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál ne vezessék be a túlóraszám és a munkaidőkeret emelését, illetve hasonló intézkedést javasolnak a Miskolcon bejegyzett, itt működő gazdasági társaságok esetében is.

Azt is javasolták, hogy a közgyűlés forduljon a helyi kormánypárti országgyűlési képviselőkhöz: kérjék a törvény hatályon kívül helyezését.

kozgyules_rendkivuli_190122ml_3.jpg

Mint ismeretes, Kriza Ákos polgármester hétfőn közlemény adott ki – „Lufi a túlórabalhé" címmel –, amiben úgy fogalmaz: „az ellenzéki pártok egyik politikai akciója lett az utóbbi hetekben, hogy az önkormányzatokban rendkívüli közgyűléseket kezdeményeznek annak érdekében, hogy ne alkalmazzák az országgyűlés által meghozott új túlóratörvényt az önkormányzatoknál és a tulajdonukban lévő társaságoknál”.

Mint Kriza Ákos írja, megvizsgáltatta, mennyire aktuális a túlórakérdés Miskolc önkormányzatánál és tagvállalatainál, és megállapították a következőket: tavaly az önkormányzat gazdasági társaságainak a Munka Törvénykönyve hatálya alatt dolgozó 2924 munkavállalója közül mintegy 1770 munkavállaló volt érintett túlórával. Az átlagos, egy főre eső túlórák száma éves szinten 105 óra/fő. A legmagasabb, átlagos, egy főre eső túlórák száma 193 óra/fő volt. Ez pedig Miskolc közbiztonsága érdekében a Mirend-Sec Kft. vonatkozásában áll fent. „Vagyis munkavállalóink még a korábbi, 250 órás túlórakeret lehetőségét sem használták ki” – húzta alá Kriza Ákos.

kozgyules_rendkivuli_190122ml_9.jpg

– Ugyanakkor túlóra elszámolás jogcímen a 2018-as évben mintegy 400 millió forintot vihettek haza csoportszinten dolgozóink, sok esetben igencsak jelentősen gyarapítva ezzel a családi kasszát. A fenti adatok ismeretében sem a munkaadók, sem a munkavállalók oldaláról semmiféle igény nem fogalmazódott meg a munkaszerződések módosítására a túlórák növelése érdekében. Így intézményeinknél minden maradt a régiben. A túlórát ezek után is mind a munkaadók, mind a munkavállalók plusz pénzkereseti forrásként kezelik, ahogy az elmúlt években tették” – írja a közleményben a polgármester.

A rendkívüli közgyűlést Kiss János alpolgármester vezette le, tájékoztatása szerint Kriza Ákos polgármester betegsége miatt volt kénytelen távol maradni. Visszaidézve a polgármester közleményének állításait, úgy fogalmazott: – Jól láthatjuk, hogy az előterjesztés, ami megtiltaná a városi cégeknél a 400 órás túlórakeret bevezetését, teljes mértékben életszerűtlen és indokolatlan, kizárólag a politikai hangulatkeltés céljait szolgálja. Közben teljesen megfeledkezik arról a tényről, hogy 2018-ban mintegy 400 millió forintot fizettek ki a ledolgozott túlórák ellenértékeként – hangoztatta az alpolgármester.

kozgyules_rendkivuli_190122ml_19.jpg

Az ellenzéki előterjesztést nem vette napirendre a grémium, a szavazást követően Kiss János bezárta az ülést, a kormánypárti politikusok elhagyták a termet. Több ellenzéki aktivista is jelen volt, akik ellenzéki politikusokkal együtt, hangos kiabálással fejezték ki nemtetszésüket. 

ellenzeki_sajtotajekoztato_190122ml_14.jpg

A rendkívüli közgyűlést követően ellenzéki önkormányzati és országgyűlési képviselők – Badány Lajos (Jobbik), Nagy-Korsa Judit (DK), Simon Gábor (MSZP), Jakab Péter (Jobbik) és Varga László (MSZP) – sajtótájékoztatót tartottak a városháza aulájában, sajnálatosnak nevezve, hogy „ebben a fontos kérdésben nem tudtunk véleményt cserélni”. Álláspontjuk szerint a helyi munkaerőproblémát azzal kell kezelni, hogy közelítik a bérszínvonalat az európaihoz, illetve a már külföldre távozott munkavállalók hazatérésének ösztönzésével. Simon Gábor úgy fogalmazott, azt szeretnék, ha a miskolciak túlóra nélkül is többet keresnének. Ha igaz, hogy a 250 túlórakeretet sem lépték át, akkor semmi nem akadályozta volna meg a vitát, nyugodtan megszavazhatták volna az előterjesztést, vállalhatták volna a vitát – fogalmazott.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat