Milyen érzés volt a Sörfesztivál színpadán, a miskolci közönség előtt zenélni?

Annyira szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk ma este, mert 6 órakor egy ilyen közönséget kapni egy fesztivál nyitó estéjén, az mindig nagyon nehéz, és ettől kihívás az egész. De azt gondolom, hogy csodálatos közönség voltatok, és sikerült a küldetést teljesíteni.

Készültetek-e valami különlegességgel, vagy minden koncert különleges számotokra?

Abszolút! Én azt gondolom, hogy ha színpadra mehet egy zenekar 15 év elteltével, akkor mindenképpen szerencsésnek mondhatja magát, vagy legalábbis mi alázattal fogadjuk ezt. Az egész évünk különleges, mert a rengeteg koncert mellett elkészült a 4. nagylemezünk, ami októberben jelenik meg, úgyhogy óriási vállalás volt az, hogy a heti 5-6 koncert mellett még a Szombathelyhez „legközelebb” eső városban, Debrecenben stúdióztunk, és ott rögzítettük az új nagylemezt. De elkészült és csodálatos lett, úgyhogy én azt gondolom, hogy miden idők legjobb Ocho lemeze érkezik októberben.

Milyen terveitek vannak?

Az októberi megjelenés után megyünk Budapestre az Akváriumba egy lemezbemutató turnéra, és utána végigverjük az országot a klubokban, és utána a fővárosban egy nagy, szabadtéri, 15 éves, jubileumi koncertet tervezünk. Rengeteg munka vár még ránk. Szeretnénk még klipet is forgatni. A lemeznek az előfutára a Dönts! című dalunk, ami nagyon hangos, és azt gondolom, hogy jól beveri az ajtókat, hogy „Megérkeztünk!”, emellé készült is egy videoklip, ami a youtube-csatornánkon elérhető. Én azt gondolom, hogy ha a ’18-as évünk ilyen kerek lesz, mint ez az év volt, akkor nem lesz nagyon nagy baj.

Mindannyiótoknak van polgári foglalkozása is. Hogyan tudjátok ezt összeegyeztetni ezzel a sok munkával?

Nézd, az, hogy megtartsuk a civil életünket, mindannyiunk számára fontos volt, mert egyrészt földön tartja az embert, másrészt nem kell megfeszülni amiatt, hogy elmossa az eső a koncertet, vagy sem, hanem úgy tudunk felmenni a színpadra, hogy az életünket tudjuk adni érte. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem facsarja ki az embert, mert persze, hogy nehéz összeegyeztetni, de mégis például ez a mai este is annyit adott, amiből el lehet döcögni akár fél éven keresztül is. De ilyen volt az augusztusi utolsó nagy menetelésünk is, amikor 10 napból 8 koncert volt, ahol volt Erdélytől elkezdve minden. De én azt gondolom, hogy a gyerekeknek a világa (mert Gergő gyerekeket tanít úszni – a szerk.) annyira őszinte világ, hogy azt nem szeretném otthagyni, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni, a zenétől meg úgyse tud elrángatni senki, max amikor majd elmegy a közönség a koncertről.

Milyen érzés, hogy 15 év van már mögöttetek?

Filóztunk azon, amikor a Sziget fesztivál nagyszínpadán játszottunk Robbie Williams előtt, hogy tartsunk-e bulit, ünnepeljük-e meg, de inkább belevetettük magunkat a munkába. És ez a jubileumi év is nekünk azt jelenti, hogy inkább elmentünk studiózni, csináltunk egy lemezt, és készültünk a koncertekre próbákkal, úgyhogy nem vagyunk ilyen nagyon ünneplősek, mi a befektetett munkában hiszünk. Hiszen az emberek minket választva belenyúlnak a pénztárcájukba, időt szakítanak ránk, akkor azt gondolom, az a minimum, hogy megérdemlik, hogy igényes zenével jól szórakozzanak. Úgyhogy nem vagyunk mi ilyen siker elemző zenekar, inkább a munkában hiszünk, meg a rengeteg koncertben.

Azt mindig látjuk, hogy a színpadon egyenesen megőrültök, de hogyan töltődtök föl egy-egy koncert előtt? Hogy nem merül le bennetek az elem?

Én személy szerint úgy működök, hogy a buszban nagyon el tudok veszni, rengeteg párnám van. Még 5-6 évvel ezelőtt én voltam az egyik partyarc, nem bírtam lefeküdni aludni, most az első vagyok, aki elájul. De én azt gondolom – így 40 felett –, hogy mindennek megvan a helye és az ideje, és most már tényleg úgy fogom fel véres komolysággal, hogy a közönség megérdemli, hogy én szórakoztassam őket, és ne fordítva legyen. Úgyhogy, mikor megszólal a zenekar, bármilyen fáradt vagyok, egyszerűen nem tudom nem élvezni. Én annyira szeretem ezt a létet, a próbatermünknek a büdösségét, a poros szőnyegnek az illatát, meg ahogy megszólal a basszus, a lábdob, ha ketten vannak, nekem az ugyanolyan élmény. Én nem tudom, miből vagyok, de szerintem a többiek is így vannak összerakva genetikailag, és talán ezért tudunk így együtt lenni és zenélni.

Honnan jött ez az angol-spanyol-magyar vonal?

Azt gondoltam anno, hogy a zene nem biztos, hogy az országhatárok közé akarja magát szorítani. Teljesen félvállról veszi, hogy milyen országban élünk, oda akar érni az emberekhez. És ezen a hullámon maradva, amikor úgy gondoltam, hogy ennek a dalnak egy angol szöveg illik jobban, vagy egy spanyol, akkor nem akartam volna megerőszakolni valami rossz szöveggel, hanem inkább elmentem spanyolul, vagy angolul tanulni, és akkor megcsináltuk úgy. Én hiszek a zenei bejárati ajtóban, ahol meg kell hajolni, és le kell venni a cipőt, én azt gondolom, hogy ez csupán ezt jelenti nálunk, semmi mást.

Így, hogy ennyien vagytok, hogy néz ki egy-egy új szám írása? Mindenki beletesz valamit, vagy valaki hoz egy ötletet, és azt színezitek tovább?

Amennyire bonyolult, annyira egyszerű. Van, amikor egy énekdallamot hangszerelünk meg, van, amikor a gitár riff lesz megénekelve ilyen kamu angollal, van amikor a billentyű témából jön valami, vagy egészen egyszerűen ritmusból kialakul valami. Ami nagyon jól működik, hogy mindenki megérzi azt, hogy ha én egy ének témát bedúdolok, mert az jutott eszembe, és hangulatot festek köré – mert nem vagyok hangszeres ember –, akkor mindenki érti, hogy mire gondolhatok nagyjából, és ezt ők meghangszerelik. De, amikor megindul a zenekar egy jammelés során, akkor én szoktam mondani, hogy akkor „ezt most csípjük ki, mert erre van egy énekdallam”, és akkor én azt megéneklem, és afelé megy majd az egész. Ezt így megtanultuk kezelni, meg tisztelettel bánni mindenkinek az ötletével, úgyhogy ez nagyon érdekes, és élménydús utazás.

Mennyire vagytok társak az életben is?

Annyit vagyunk együtt a buszban, hogy többet voltunk idén együtt, mint a családunkkal. Ennek ellenére mégis, amikor éjjel kiszállunk a buszból – például az augusztusi koncertek után –, akkor már éjjel jönnek a közös messenger csoportba az üzenetek, hogy „Fürdök”, vagy „WC-n vagyok”, vagy a „Gyerekemet betakartam”, és akkor mindig így elmosolyodok, hogy akármennyire meguntuk egymást, 5 perc múlva már megy azért egy kép, vagy valami. Úgyhogy én akkor leszek nagyon boldog, hogy ha ez a család tud bővülni, és tényleg helye van ennek a zenének rengeteg színpadon még.