Milyen érzés volt a miskolci közönség előtt énekelni?

Olyan, mintha haza jönnék. Alapvetően Miskolc és környéke egy olyan terület, ahová bármikor jövünk, mindig nagyon jó a közönség, mindig nagyon jól fogadnak, mindig úgy érzem, hogy „na megérkeztünk”. Amióta van a Miskolci Sörfesztivál, azóta mi minden évben itt vagyunk, és évről évre azt érzem, mintha egy ekkora tömeg arra várna, hogy „na jól van akkor megint itt vagyunk”. És most is ezt tapasztaltam, hála a jó Istennek. Nagyon együtt voltak velünk. Mert az egy dolog, hogy egy nagyon jó hangulatú csapat, akik érezhetően szerethették az egész estét, de hát nagyon szerették azt is, amikor mi megjöttünk, úgyhogy nekünk már megint nagyon jó volt itt.

Milyen volt az elmúlt három hónap számotokra? Hogy telt a nyári időszak?

Köszönöm szépen, nagyon jól. Ahogyan annak ebben a szakmában lennie kell, elfoglaltan, de azért mégiscsak a nyár mindig a legszebb. Nem csak azért, mert én is nyári fílinges vagyok, tehát inkább szeretek szenvedni a melegtől, mint a hidegtől. Az nagyon jó ebben az időszakban, hogy úgy telnek a hetek, hogy az ember észre sem veszi, hogy hol tartunk pontosan – melyik hónap, melyik nap –, csak onnan tudom, hogy éppen melyik város, melyik koncert következik. Ilyenkor csütörtök, péntek, szombat, vasárnap jövünk-megyünk. Hál’ Istennek, amire nagyon büszke vagyok – és amit nagyon szeretnék, hogy még több legyen –, egyre több élő koncertünk van. Most is épp Dunakesziről egy élőkoncertről jöttünk, úgyhogy bízom benne, hogy beérett már a mi jelenlétünk itt, a Miskolci Sörfeszten is ahhoz, hogy esetleg jövőre már egy 1,5 órás igazi, nagy, élővel örvendeztessük meg egymást. Az élőkoncertnél nagyobb dolog egy előadó számára nem lehet.

2018-ra vannak már konkrét terveitek?

Gyakorlatilag a terv mindig ugyanaz: csinálni tovább azt, amit az elmúlt 31 évben. Annak idején, amikor ’86-ban megkaptam a lehetőséget az első dalra, akkor jött életem első, igazi izgalma, hogy „Jesszusom, kellek-e én így, ebben a formában, névvel együtt, dallal együtt, hanggal együtt?” Nagyon nagy sikere lett, hála a jó égnek, a ’86-os Szerelemre születtem-nek. Ennek az lett az eredménye, hogy ’87-ben megjelent azt első lemezem, és azóta én gyakorlatilag nem tervezgetek, hanem hagyom magam sodorni az élet különböző ötletei által. Vannak tervek a jövőre is természetesen: kisebb buli, rengeteg koncert, márciusra egy újabb budapesti nagykoncert – ha már az idei ennyire jól sikerült, akkor én ezt szeretném tovább folytatni, és csinálni, és csinálni. Itt a közeljövő terveiben (ami lehet, hogy ’18 lesz, de az is lehet, hogy csak ’19), van egy musical, és esetlegesen kacsingatunk egy film irányába is.

A mai napig ugyanúgy őrjöng a tömeg, ha meghallja a neved. Mi a titka ennek a sikeres 30 évnek?

Ezt jó lenne a közönségből legalább 10 embertől megkérdezni, hogy ők mit éreznek. erre a választ igazából nem tudhatom. Igazából élem az életemet, ahogy élem, teszem a dolgom, ahogy teszem. Ha szeretném azt mondani, hogy ez mit hoz, akkor úgy gondolom, hogy valamit ezek közül jól csinálok, mert valamiért ez még mindig tetszik, erre még mindig szükség van, és még én is mindig ebből újra és újra kapok energiát. Az biztos, az tény, és azt tudom, hogy nekem az első pillanattól kezdve soha nem volt fontos az, hogy kollegák, zenészek, ítészek mit mondanak. Mindig az érdekelt, hogy amikor ott vagyok egy buliban – legyen az 50 ember, vagy 5000 ember – nagyon jól érezzék magukat. Hiszen, ha "olyan" bulit hagyok magam mögött velük, akkor egy legközelebbi alkalommal, amikor szóba kerül a nevem, akkor biztos, hogy ott lesznek, mert tudják, hogy a múltkor nagyon jól érezték magukat. És mivel én ezt az elméletet élem, és ezzel az ideológiával élek, én azt gondolom, hogy 31 év után újra és újra visszagyűrűzik. Tehát, ha jót hagysz magad után, akkor szeretni fognak legközelebb is.