Ezen a napon bekerülnek a tudósítások hírei közé 56 csodálatos képei. A budapesti harcok, a szovjet tankokkal küzdő szabadságharcosok hősiessége, amelyet a filmek és a fotók megőriztek, máig tartó megbecsülést szereztek nekünk.

Ezen a napon emlékezünk azokra, akik bátran, szó szerint halált megvetve szálltak szembe az idegen elnyomókkal. A kivégzett és börtönre ítélt hősöket sosem felejtjük el, soha nem felejthetjük el. Nem felejthetjük azokat, akik puskával, és benzines palackokkal is feltartóztatták a világ egyik legnagyobb hadseregét, azt a hadsereget, amely tankokkal és nehézágyúkkal támadott.

Nem felejthetjük azokat, akik önként vállalták a mártírsorsot. Nem felejthetjük azokat, akik felébresztették a nyugati baloldal lelkiismeretét. És különösen nem felejthetjük azokat, akik az erőt adták ahhoz, hogy kiszorítsuk a hatalomból a szocialista munkáspártot, hogy lebontsuk a szabad világtól elválasztó szögesdrótot, és az aknazárat.

Ma nekik köszönhetjük, hogy az egész világ elismeri: a magyarok forradalma hozzájárult ahhoz, hogy a világ jobb legyen.

Nekik köszönhetjük, hogy a világ alapvetően pozitívan tekint Magyarországra.

De 56 hősei, ha nem felejtjük el őket, példát mutatnak, és erőt adnak nekünk a mai harcunkhoz is.

Ha követjük a példájukat, akkor képesek leszünk megújítani Magyarországot. Bízzunk magunkban, mert 2010-ben az európai válság ellenére is képesek voltunk visszarántani hazánkat a csőd széléről. Bízzunk magunkban, mert húsz évvel a rendszerváltás után képesek voltunk új alkotmányt adni a nemzetnek.

Bízzunk magunkban, mert kilencven évvel Trianon után képesek voltunk a határokon átívelő nemzetegyesítéssel több mint félmillió embernek visszaadni a magyar állampolgárságát. Az elmúlt négy évben a válság szélviharában is képesek voltunk faragni az adósságunkból. Az elmúlt négy évben a pénzvilág ellenében is képesek voltunk kimenteni több százezer devizahiteles családot az adósságcsapdából. A nehéz pénzügyi helyzet ellenére is képesek voltunk megvédeni a nyugdíjakat és a béreket, emelni a minimálbért és csökkenteni a családok adóterheit. Miközben egész Európában csökken a munkahelyek száma, képesek voltunk segély helyett munkát adni kétszázezer embernek.

Bízzunk magunkban, mert a hihetetlen erőt képviselő bankokkal szemben meg tudtuk védeni a magyar embereket, sőt elértük azt, amit sehol a világon: a jogtalanul elvett kamatokat vissza fogják fizetni a devizahiteleseknek.

Ez a harc még nem ért véget.

2015-ben is folytatódni fog. De ha a magyar emberek megint egységesek lesznek, mint ’56-ban, és egységesen kiállnak a bankok és a nemzetközi cégek elleni harcban, akkor a harcunk sikeres lesz.

1956 eszméje különösen fontos a számunkra.

Minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, a felszabadult, boldog egység. 1956. október végén az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt, és mindenkit áthatott. Ki lehetett mondani végre, 11 év sötét terror után az igazságot, és az emberek ki is mondták, sőt felírták a házak falára.

A nemzeti egység érzését csak ritkán tapasztalja meg a nemzet, csak ilyen rendkívüli események alkalmával. De ezekből az eseményekből azután hosszú évtizedeken keresztül merítünk erőt a hétköznapokon, munka közben, fontos döntések meghozatalakor. Tudta ezt a diktatúra is. Nem véletlenül járt börtön annak, aki forradalomnak nevezte 1956-ot.
A forradalmat javarészben munkások, az akkori bérből és fizetésből élők csinálták. Bár ők valóban kisemmizettek és jövőtlenek voltak, mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a szívük, és nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: fellázadtak, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint nekik volt, hegyeket tudunk megmozgatni. Azt kívánom a forradalom ünnepén minden magyarnak, hogy október 23-a mindig emlékeztesse őket arra: annyira élünk csak, amennyire Magyarország él.