Hatalmas ováció fogadta július másodikán az első Skoda érkezését, ami januárban már utasokat is szállított. Azóta folyamatosan érkeznek és állnak forgalomba az új villamosok. A miskolciak nagy örömmel fogadták az új járműveket, Juhász Krisztián véleménye szerint jobb a Skodák kialakítása, kényelmesebbek is, nagyobbak, nem mellesleg sokkal jobban néznek ki, mint a régi villamosok.
Gratzl Ferencné úgy fogalmazott: „ilyen jót, mint ezt az új villamost kitalálni, vagy megvenni, ez nagyon jó…”. Hozzátette, a felszállás idős korban sokkal könnyebb, akkor is, ha csomaggal utazik valaki. „Szuper”, foglalta össze egy szóban a véleményét a Skodák kapcsán.
Nem csak a villamos új, a megállókat modern utastájékoztató- és kamerarendszerrel szerelték fel. Az MVK diszpécserközpontjában éjjel nappal figyelik a képernyőket. A megállókba ma már szinte csak új villamosok érkeznek. Hétfőn az utolsó is megérkezik Miskolcra.
Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, a 31. új villamos hétfőn megérkezik Miskolcra, ami véleménye szerint országosan is egy nagy teljesítmény. Hozzátette, ma már 20 jármű szállította az utasokat, és – ami talán a legfontosabb a miskolciaknak – a 2-es villamos vonalán az új villamos közlekedik.
A villamosok után a buszflottát is lecserélheti a város, erről tegnap döntött a közgyűlés. Singlár Zsolt ennek kapcsán elmondta, a döntés azt jelenti, hogy a mai napon benyújtották a pályázati anyagot, 1,6 milliárd forintra tudnak pályázni Miskolcon – így a miskolci buszflotta teljes mértékben megújulhat.
– Megkapjuk a támogatói döntést, utána indul meg az igazi munka. Megépítünk egy új SNG töltőállomást, és 75 alacsonypadlós autóbusz érkezhet Miskolcra – mondta.
A 75 új autóbusszal lecserélhetik a kiöregedett buszokat. Az első gázüzemű busz jövő nyáron megérkezhet Miskolcra.