2024. május 08. Mihály
34-30 után! – Interjú a Miskolc Steelersszel
Miskolc TV / minap.hu
|
2018. július 17. 15:50
|
frissítve: 2018. július 19. 13:09
A Hungarian Football League 2018-as nagydöntőjét szombaton játszották Budapesten. A mainstream csapatsportágak sorában a Steelers idén majdnem az első miskolci bajnokcsapat lett. Az eddigiekről és a tervekről is Aggod Pétert kérdeztük.

steelers_sajtotaj_180711ml_4.jpg

A Steelers elnökségi tagja, játékosa és edzője véleménye az, hogy a jó csapat titka az egység megtartása. – Edzéseken és azokon kívül is meglátszott, hogy a vezetők és a csapattagok is megtettek mindent azért, hogy eljussunk a döntőig. Sokat áldoztak arra, hogy Miskolcon az amerikai futball egy elég jó szintet képviseljen – mondta Aggod Péter

– Szerencsére megtaláltuk már azokat az embereket, akik stabilan erősítik a csapatot, van több olyan játékosunk is, aki Amerikából jött. A szezon eleje nehezen indult, mert néhány meghatározó játékos tőlünk másik csapatba igazolt át, akkor vesztettünk is egy mérkőzést. Az elődöntő nagyon kemény volt számunkra, itt sok sérültünk volt, az irányítónak a dobó válla is az volt, úgy játszott az egyik mérkőzésen. Szerencsére a miskolci játékosok beálltak a csatasorba, és bizonyították, hogy ők is a pályára valók – emlékezett vissza a játékos-edző.

steelers_tigers_160402ml_20.jpg

– A döntő is nehezen kezdődött, éppen az új emberek miatt is, akik négy-öt posztot foglaltak el. Idő kellett, míg a csapat összeállt, félidőre azonban már egy kisebb hátrányba kerültünk, ennek a számlájára írnám a második helyet – mondta Aggod Péter, aki hozzátette, boldog, hogy már harmadik éve bejutnak a döntőbe. – Bízunk abban, hogy jövőre sikerül megnyerni is. Örülünk annak is, hogy az amerikai focinak egyre nagyobb sikere van Magyarországon. Bőven hozzájárulunk a látványossághoz. 

A Miskolc Steelers utánpótlása egy hét múlva elkezdi az edzéseket, augusztus közepén egy háromnapos táborba is mennek. Szeptember elején pedig már az újabb szezon kezdődik, nem beszélve arról, hogy már most kezdenek készülni majd a 2020-as világbajnokságra is.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat