2024. szeptember 13. Kornél
72 óra kompromisszumok nélkül – Miskolcon is önkénteskedtek
Kujan István
|
2017. október 14. 13:54
|
frissítve: 2017. október 15. 17:28
Idén tízedik alkalommal rendezi meg Magyarországon három történelmi egyház a 72 óra kompromisszum nélkül című önkéntes akciót közhasznú feladatok végzésére október 12-15. között. Az Új Nemzedék Miskolci Közösségi Tér a MÁSÁ-nál járt pénteken.

– Mi is csatlakoztunk az országos programhoz, a miskolci önkénteseink a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak (ismert nevén a MÁSA) számára gyűjtöttek adományt, de nagy örömmel vették ki a részüket a kutyák sétáltatásából, simogatásából is – mondta el a minap.hu érdeklődésére Horváth Judit, az Új Nemzedék Miskolci Közösségi Tér vezetője.

Megtudtuk azt is, hogy programjukra előzetesen mintegy 30-an regisztráltak, de volt, aki a telepen csatlakozott hozzájuk.

uj_nemzedek_kutyasetaltatas_171013_vcs_02.jpg

Fotó: Végh Csaba

Az idén 10 éves önkéntes akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. A dolog minden év október második hétvégéjén három napon át, országszerte zajlik. A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek.

uj_nemzedek_kutyasetaltatas_171013_vcs_11.jpg

A kezdeményezés Németországból indult, és 2002 óta számos sikeres projekt valósult meg a környező országokban is. 2010-ben Ausztria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina Szlovénia és Magyarország összefogva valósította meg a projektet. Nemzetközi akció kétévente van – 2011-ben csak Magyarországon volt 72 óra –, 2012-ben Magyarország mellett Ausztria, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Csehország is megvalósítja a programot az őszi hétvégék valamelyikén.

uj_nemzedek_kutyasetaltatas_171013_vcs_06.jpg

Idén a rendezvény fővédnöke a Margaret Island zenekar, valamint Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban együttes énekese. Mindannyian fontosnak tartják az önkéntes munkát, így szívből álltak az akció mellé.

A szervezők közlése szerint várhatóan több mint hétezren csatlakoznak majd országszerte mintegy 300 projekthez.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat