2024. július 29. Márta, Flóra
Akár már jövőre megérkezhet az összehajtható okostelefon
hvg.hu
|
2017. szeptember 14. 11:24
|
frissítve: 2017. szeptember 17. 21:47
Összehajtható okostelefonnal jelenne meg jövőre a Samsung a Galaxy Note márkanév alatt. Ezúttal nem piaci pletykáról van szó, hanem maga a gyártó ígéri.

samsung_telefon.jpg

A Samsung Electronics mobil üzletágának elnöke erősítette meg egy dél-koreai, a Note8-cal kapcsolatos rendezvényen, hogy a cég 2018-ban hajlékony kijelzővel ellátott okostelefon megjelentetését tervezi a Note márkanév alatt, bár azt is hozzátette, hogy addig azért még sok problémát meg kell oldaniuk, amelyek rossz esetben késleltethetik is a bemutatót.

– Az üzlet(ág) vezetőjeként azt mondhatom, hogy a célunk a jövő év (mármint ami az eszköz megjelentetését illeti). Ha megoldunk bizonyos problémákat, elindítjuk a terméket – mondta Koh Dong-jin a sajtó képviselőinek. A problémák mibenlétet ugyan nem részletezte, de a dél-koreai elemzők szerint a csúcstechnológiás összehajtható telefon és a vékony test összeegyeztetése időbe telhet.

Koh azt is elmondta a rendezvényen, hogy együttműködnek az audiorendszereket gyártó Harmannak mesterséges intelligencia alapú hangszóró fejlesztésén, amellyel a felhasználók nemcsak zenélni tudnának, hanem más feladatokat is elvégeztethetnének. A hangszóró feltehetően a Samsung hangvezérelt asszisztensét, a Bixbyt használná, de hogy mikor kerülne piacra, arról egyelőre nincsen információ.

Az elnök arról is beszélt, hogy még őket is meglepte a Galaxy Note8 igen pozitív fogadtatása (a csillagászati ár és az előd csúfos kudarca ellenére), Dél-Koreából máris 650 ezer darabra kaptak előrendelést, szóval nem véletlen, hogy merész eladási terveik vannak a Note8-cal kapcsolatban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat