2024. március 28. Gedeon, Johanna
Alapszakasz-győztesként várja a rájátszást a MEAFC-Miskolc
minap.hu
|
2019. január 25. 16:42
|
frissítve: 2019. január 27. 20:10
A MEAFC-Miskolc NB II. Keleti-csoportjában érdekelt férfi röplabda csapata a bajnokság alapszakaszának január közepén megrendezett utolsó fordulójában, a Gyöngyösi RSE csapatának 3-0 arányú legyőzésével biztosította be alapszakasz-győzelmét, és várhatja a rájátszás február végére datálható első mérkőzését.

A Nyíregyházának és a Gyöngyösnek még van hátra egy-egy mérkőzése, ezt követően, február 10-e után jöhet a rájátszás, ahol oda-vissza vágós rendszerben négyen (PSE Debrecen, GLP Nyíregyháza, Gyöngyösi RSE, MEAFC-Miskolc) küzdenek majd a feljutásért. Az alapszakaszból minden pontot magukkal visznek a csapatok. A rájátszás megkezdéséig edzőmérkőzéseket is játszik majd az NB II-es MEAFC-Miskolc, melynek egyik biztos ellenfele az NB I-es bajnok Vegyész RC Kazincbarcika U21-es együttese lesz.

meafc-u19_1.jpg

– Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy egy-két mérkőzésen, sikeres utánpótlásnevelésünknek köszönhetően már bevethettük az U19-es csapatunkat erősítő  Boronkay Dánielt, Budai Martint, Molnár Mózest és Gönczi Somát is, mellyel meghatározó játékosaink, „nagy öregjeink” több pihenőhöz  juthattak. – fogalmazott Barócsi Ákos, a MEAFC-Miskolc férfi röplabda csapatának szakosztályvezetője, egyben játékosa. – Úgy érzem valami elkezdődött, szeretnénk fiataljainknak folyamatosan lehetőséget biztosítani. Amennyiben nem változtatják meg a jelenleg érvényben levő versenyszabályzatot, a következő szezonban két csapat indítását tervezzük. A jelenlegi csapatunk mellett, a kiöregedő, U21-be lépő U19-es gárdánkat is beneveznénk az NB II-be, ahol a folyamatos meccsterhelés még inkább elősegítheti fejlődésüket – mondta.

meafc-u13_1.jpg

Mivel az első csapatunkkal és az U19-es együttessel is Bacsó István vezetőedző foglalkozik, még könnyebb lesz az „átjárás” – folytatta. A stabilitásunkat az is segítheti, hogy jelen állás szerint nyáron nem számolunk nagy játékos-mozgással.  A közelmúltban rendezett tornákon  egy-egy ezüst- és bronzérmet begyűjtő U13-as csapatunk tagjaival jelenleg mintegy hatvan játékossal dolgozunk. Sokat segített a sportágnak, hogy bekerültünk az úgynevezett TAO-körbe. Lényegesen megnövekedtek a lehetőségeink, melyekkel remélhetően sikerül majd tovább motiválni fiataljainkat. Második éve támogat bennünket a SOLVILL Kft., melyért ezúton is köszönetünket fejezem ki. Ezt a kört is igyekszünk bővíteni a jövőben. A további  „építkezés” részeként a csapat idősebb játékosai közül többen is elkezdjük az edzői képzést, mert szeretnénk házon belül átadni tapasztalatainkat a bennünket követő generációk tagjainak – mondta.

meafc-ropi_1.jpg

A röplabdázás iránt érdeklődő általános iskolás fiúk jelentkezését továbbra is várja a MEAFC-Miskolc. Az U13-as csapat edzését Bejcziné Nagy Éva a Martinkertvárosi Általános Iskolában hétfőn és pénteken 16:00-17:30 óra között tartja. További információt lehet kérni a 70/4338485-ös telefonszámon, vagy a barocsi@meafc.hu e-mail címen.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat