A polgárőröknek a kutyák gazdája, egy középkorú nő azt mondta, azért nem járt ki a telekre – már hónapok óta – a kutyákhoz, mert nincs jóban a szomszédokkal. A portára egyébként alig lehetett belátni a magas gaztól, helyszínre kiérkező kollégáinkat be sem engedték.
Tucatnyi kutyát tartottak a háznál, és mind velük, mind a gazdájukkal már korábban is meggyűlt a baja a szomszédoknak. Egyikük kollégánknak el is mesélte, hogyan támadták meg a telekről kilógó kutyák, a harapás nyomait is megmutatta a lábán a szomszéd.
A nő egyre ritkábban járt ki a kutyákhoz, pedig korábban figyelmeztették, hogy baj van az állatokkal. Mint Magyar Pál Sándor polgárőr is elmondta, a helyi állatvédők mellett már a fővárosiaknak is telefonáltak, voltak is kinn, de nem tudtak bejutni a kutyákhoz.
Úgy tudjuk, a nő gyakran fogyasztott alkoholt. A kutyák ugatása pár hete megszűnt, ezóta a házból elviselhetetlen bűz terjengett. Ez lett gyanús a szomszédoknak, akik értesítették a rendészetet, majd a rendőrök a nőt előállították. Az ürülékkel és szeméttel teli házban legalább két állat tetemére bukkantak.
Mint Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója elmondta, ebben az esetben megállapítható az állatkínzás cselekményének gyanúja, ami akkor valósul meg, ha valaki gerinces állatot indokolatlanul olyan módon bántalmaz, ami akár a pusztulását is okozhatja. „És itt sajnos nem is egy, hanem több állatról van szó”, fűzte hozzá. A rendészet hivatalból feljelentést tesz. Az állatkínzás akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.