2024. október 26. Dömötör
Aluinvent DVTK – Megvan az alapszakasz második hely!
dvtk.eu/minap.hu
|
2016. március 26. 20:52
|
frissítve: 2016. március 28. 10:56
Egy felejthető első és szuper második és harmadik negyed után nem lehetett kérdéses az Aluinvent DVTK megérdemelt győzelme, így a diósgyőri lányok kezdhetik a második helyről a rájátszást jövő szerdán.

      A női kosárlabda NB I/A alapszakaszának utolsó fordulójában a második helyért lépett pályára az Aluinvent DVTK a PEAC-Pécs ellen. Az eddigi 17 fordulóban úgy alakultak az eredmények, hogy az Aluinvent DVTK számára egy egypontos siker is azt jelentette, hogy a második helyről vághat neki a rájátszásnak, ami pályaelőnyt jelent a negyeddöntőben és a reménybeli elődöntőben is. Bármilyen vereség esetén viszont a negyedik helyen zár a csapat, ami jósolhatóan egy Sopron elleni elődöntőt jelent.

dvtk_peac_160326_fkcs_1.jpg

Nos, a diósgyőri lányoknak nehezen indult a találkozó, az első negyed 13-20-as vendég előnnyel zárult, hogy aztán a második játékrészben pontról pontra kapaszkodva a piros-fehérek a 14. percben átvegyék végre a vezetést is. Egy ideig fej-fej mellett haladt a két csapat, a félidőre azonban 33-27-re meglépett a hazai gárda.

dvtk_peac_160326_fkcs_5.jpg

A pihenő jót tett Maikel López tanítványainak, egyre magabiztosabbra duzzadt az előny, a harmadik negyedet egy 15-0-s (!) rohammal zárták, így már megnyugtató, 55-36-os volt az állás.

dvtk_alu_peac_160326_fkcs_3.jpg

És ha reménykedtek még valamiben a pécsiek, akkor az utolsó tíz perc elején Szécsi dudaszó pillanatában esett triplája elhalványította azt (58-36), nem véletlenül zúgtak a homályok és maradtak ki a ziccerek is a fekete mezeseknél. A biztos előny kitartott a végéig, a DVTK játékosai és szurkolói örülhettek. Jöhet a play-off, ahogy a lányok is kiáltották a lefújás után, és az össznépi örömünnep előtt.

Női kosárlabda NB I/A. 18. forduló, eredmény:

Aluinvent DVTK Miskolc - PEAC-Pécs 67-50 (13-20, 20-7, 22-9, 12-14)

Miskolc, Generali Aréna, 1200 néző. Játékvezető: Pálla, Tőzsér, Hervay.
Aluinvent DVTK: Horváth B., Czank 5, Hodges 9/3, Brewer 16, Horti 12. Csere: Lihtarovics 4, Jovanović 5, Rasheed 2, Szécsi 12/6, Bálint, Szabó P. 2 Szakmai igazgató: Maikel López.
PEAC: Fűrész 5, Pedrals 1, Williams 18/9, Raksányi 6, Stanković 7. Csere: Eivery, Gorjanácz 1, Lashae, Bozóki 4, Zele 8, Sellei, Szűcs, Vezetőedző: Roberto Hernandez.

Győzelmével az Aluinvent DVTK megszerezte az alapszakasz második helyét. A két győztes mérkőzésig tartó negyeddöntőben a Szekszárd lesz az ellenfél, az első meccset szerdán 18:30-tól a miskolci Generali Arénában játsszák a csapatok. A második találkozó Szekszárdon szerdán 18 órakor kezdődik, míg ha szükség lesz harmadik mérkőzésre, akkor azt kedden 18:30-kor játsszák a csapatok Miskolcon.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat