2024. április 20. Tivadar
Arany trófeát nyert a miskolci gitárcsapat
Répássy Olívia
|
2017. október 04. 11:41
|
frissítve: 2017. október 06. 16:24
Vihula Mihajlo miskolci gitárművész négy tanítványát vitte el egy Ukrajnában megrendezett nemzetközi megmérettetésre, ahonnan az első helyezéssel tértek haza. A verseny történetében most először képviseltette magát Magyarország.

misa_gitar_verseny.png

 – Harmadikos-negyedikes koruktól ismerem őket, én kezdtem tanítani őket. Négy éve alapítottak egy gitár kvartettet, amelyben nagyon összeszoktak emberileg és művészileg is – mondta el tanítványairól Vihula Mihajlo - aki elmondása szerint - véletlenül talált rá a mostani versenykiírásra interneten. – Felhívtam a szervezőket és megszerveztem az utat, amely igazán kalandosra sikerült, de több szempontból is megérte. Rahó városa egy katlanban fekszik, amit hat hatalmas hegycsúcs vesz körül. Gyönyörű a táj, öt napot töltöttünk ott, és hihetetlen sikerrel tértünk haza - nyilatkozta a gitárművész.

misa_gitar_verseny2.png

Kovács Brúnó, László Csaba Dárius, Réz Csongor és Türk Zsombor, a Fazekas Utcai Általános Iskola tanulói eddigi tevékenységük csúcsát élthették meg a hétvégén Vihula Mihajlo szerint. – Huszonhárom kamaraegyüttes indult a díjért hangszeres kategóriában. A versenyen mintegy háromszázan vettek részt, voltak közöttük lettek, fehéroroszok, finnek, moldvaiak és ukránok is. Két darabot játszott el mindenki, egy ukránt és egyet a saját nemzetétől – mondta a gitárművész, megemlítve egy korábbi budapesti megmérettetést is. – A mi kvartettünk volt már nemzetközi versenyen is, a magyar fővárosból pedig a második díjat hoztuk el. A fiúk maximalisták, mindig mondják, hogy nevezzünk be újabb és újabb versenyekre. A mostani sikerük után nagyon boldogok voltak - hangoztatta.

A „Pro Cultura Minoritatum Hungarie” díjas Vihula Mihajlo kiemelte, Miskolcon már több fellépésük volt: Kezdenek ismertté válni a város határain kívül is, már két karácsonyi meghívásunk van: Szegedre és Várpalotára.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat