2024. április 19. Emma
Átadták a Lovagi Tornák Terét
minap.hu
|
2015. augusztus 20. 12:32
|
frissítve: 2015. augusztus 24. 09:07
Nagyszabású, egész napos program részeként adták át a Lovagi Tornák Terét a Diósgyőri vár mellett. L. Simon László miniszterhelyettes a csordultig megtelt új közösségi tér közönsége előtt bejelentette: a kormány – ígéretét megtartva – nemrégiben döntött arról, hogy a hamarosan elinduló Nemzeti Várprogram keretében az első ütemben, kiemelt programként további 1,5 milliárd forintot ad a Diósgyőri vár fejlesztésére.

Újra dörgött az ágyú Diósgyőrben – a középkori hangulatot azonban nem csupán ez, hanem gólyalábasok, vitézek, muzsikusok és korhű ruhába öltözött udvarhölgyek is megidézték.

Udvarhölgyek kíséretében lépett a színpadra L. Simon László és Kriza Ákos polgármester. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott, augusztus 20-án Szent Istvánt, a keresztény magyar államot megalapító királyt ünnepeljük. Személyén túl a magyar államiság több mint ezer éves létére, a független magyar államra is emlékezünk. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hozzátette, ez az ünnep a magyarok ünnepe, „a magyar nemzeti közösség, az összetartó, a határokon át is újraegyesülő nemzeti közösség ünnepe”.

lovagotornaatado_150820_vcs_2.jpg

Fotó: Végh Csaba

L. Simon László leszögezte, a magyar nemzet mindig képes volt összefogni és az összefogás végén megújulni. Ma is erre van szükség – mutatott rá – hiszen nekünk és egész Európának új kihívással kell szembenéznünk: a modernkori népvándorlási hullámmal. Európa egészét kell megvédenünk a saját határaink biztosításával.

A Lovagi Tornák Terével kapcsolatban a miniszterhelyettes kiemelte: a beruházással tovább fejlődik Diósgyőr, tovább szépül és gazdagodik Miskolc. Hozzátette, az itt végzett városépítő munka „példaértékű az egész ország számára”.

lovagotornaatado_150820_vcs_3.jpg

A politikus emlékeztetett, a miskolciakkal ünnepelt tavaly, amikor elkészült a Diósgyőri vár 2,5 milliárd forintos újjáépítése. Akkor azt ígérte a miskolciaknak, hogy az itt megkezdett városépítő munkát a kormány a jövőben is segíteni, támogatni és szolgálni kívánja.

„A kormány – ígéretét megtartva – nemrégiben döntött arról, hogy a hamarosan elinduló Nemzeti Várprogram keretében az első ütemben, kiemelt programként további 1,5 milliárd forintot ad a Diósgyőri vár fejlesztésére” – szögezte le a parlamenti államtitkár.

Mint ismertette, a jövőre induló munkák keretében helyreállítják a várárkot és a külső várfalakat, valamint a régészeti feltárások folytatására is lehetőség nyílik. Visszaépülhet a vizesárok, ami európai szinten is ritkaság lesz, kimagasló turisztikai értéket jelent majd.

lovagotornaatado_150820_vcs_1.jpg

A több ezer férőhelyes rendezvényhelyszín, a Lovagi Tornák Tere avató-ünnepségével fejeződik be Miskolc több mint 3 milliárd forintos turisztikai fejlesztéssorozata, amelynek részeként a Lillafüredi függőkert és a Diósgyőri vár újjáépült.

– Miskolc egyik legnagyobb turisztikai látványossága a Diósgyőri vár és szépülő környezete. A mai városfejlesztő politika megtalálta a helyes irányt, s ennek köszönhetően újra a lüktető város egyik szimbolikus, forgalmas turisztikai látványosságot jelentő helyszíne lehet a Diósgyőri vár és annak környezete. Reméljük, hogy a jövőben is ebben az irányban fog tudni tovább haladni Miskolc, a magyar kormány az ehhez szükséges segítséget a jövőben is meg fogja adni – zárta L. Simon László.

Miskolc polgármestere szintén emlékeztetett mindenkit a Diósgyőri vár megnyitójára – akkor is kiemelte Kriza Ákos, hogy Miskolcon nemcsak álmokat kergetnek, hanem tudatosan formálják a jövőt. Elmondta, hogy a vár újjáépítése szimbóluma lehet annak a munkának, amibe belevágtak immár öt esztendővel ezelőtt.

„Előbb romokat kellett eltakarítani, hogy aztán a jövő és az építkezés felé fordulhassunk. A jövőt pedig folyamatosan kell építeni, nem lehet benne megállni” – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Loading Video...
Nem
Lovas bemutatók a Lovagi Tornák Terén, videó: Parai Roland

A váravatón kiemelte a polgármester, hogy a vár ősi szimbóluma a közösség építésének is. Falai jelentik magát a védelmet, s a falakon belüli élet pedig jelenti az együvé tartozást, a közös értékeket, a közös szabályokat, a biztonságos gyarapodást.

„Jelenti tehát mindazt, amit a múlt évben úgy fogalmaztunk meg, hogy együtt erősebbek vagyunk” – mondta a városvezető, hozzátéve: s ha egy közösség erős, és túl van a romeltakarítás korszakán, akkor építkezik.

Kriza Ákos szerint a Lovagi Tornák Terének átadása, a vár továbbépítése azt mutatja, hogy erősek vagyunk – nemcsak szavakban, hanem dicső eleink, Szent István és Nagy Lajos királyunk örökségének ápolásában is.

– Köszönjük a bizalmat, amivel a kormány nagy fejlesztéseinket támogatja, köszönjük, hogy Miskolc kimagasló támogatási összegekkel vesz részt a kormány Modern Városok Programjában, s bizony, jó érzés tudni, látni és érezni, hogy Miskolc nem mostohagyereke a magyar kormánynak, hanem erős partnere mindenben, ami közösséget épít, ami azt mutatja, hogy együtt erősebbek vagyunk – fűzte hozzá Kriza Ákos.

A Lovagi Tornák Tere összesen 977 millió forintból épült, s a remények szerint ugyanolyan sokan jönnek majd el ide, mint amilyen nagy érdeklődés mutatkozott az elmúlt esztendőben a Diósgyőri vár iránt. Utóbbi attrakcióra egy év alatt mintegy kétszázezer belépőjegyet váltottak, ami teljesíti a beruházáshoz fűzött elvárásokat és reményeket.

– A munkánk ezzel nem ért a végéhez. Hamarosan elkezdődik az egész vár újjáépítése. Ma ünnepeljük ezt a csodálatos arénát. Minden magyar egyik legszentebb ünnepét választottuk a tér átadó ünnepségére. Érezzük át mindannyian a felemelő érzést: jó magyarnak, jó miskolcinak lenni – zárta köszöntőjét Kriza Ákos polgármester.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat