Az egykori krónikák szerint 1878. augusztus 30-án este heves zivatarok érték el Miskolcot. Másnap hajnalra a Szinva és a Pece kilépett medréből. Egyes helyeken csaknem 6 méteres volt a víz. A belváros épületeinek nagy része összedőlt, vagy károsodott és az árvíz négyszáz ember életét is követelte.
Pfliegler Péter alpolgármester beszédében megemlékezett az áldozatokról és családjaikról. – Csaknem 2200 ház dőlt össze, a város épületeinek fele károsodott, összesen 277 miskolci vesztette életét ebben a tragikus eseményben – mondta az alpolgármester. Hozzátette, nem csupán ennyi áldozatot követelt magának az árvíz, a környékbeli településekkel együtt számítva az áldozatok száma elérte a 400 főt.
Kiemelte, minden tragédia tanulsággal is szolgál: az akkor élőknek, a következő generációnak és a ma élő embereknek is. – Oda kell figyelnünk vizeinkre, környezetünkre. A klímaváltozás hatásai okozta károk enyhítése, a környezettudatosság, a megelőzés mindnyájunk számára fontos kérdés. Miskolc városa 2010 óta éppen ezért figyel oda, hogy vizeinket kordában tudjuk tartani, például a Szinva medrének rendezése, a csapadékvíz-elvezetés megvalósítása, a víz és klímavédelmi monitoring rendszer kiépítése is projektjeink között szerepelt, legutóbbi a közeljövőben valósulhat meg – hangsúlyozta Pfliegler Péter.
Kis József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója megemlékezésében felidézte az 1878-as körülményeket, felolvasott néhány megmaradt korabeli írást az árvíz túlélőinek visszaemlékezéseiből, de a térségünket korábban sújtó áradásokról is szólt. – Az 1878-as okozta a legtöbb pusztítást, a kár több mint 1,7 millió forint volt, amely akkoriban igen jelentős összegnek számított. Soltész Nagy Kálmán, aki épp ekkor lett polgármester, rögtön súlyos problémával találta szemben magát, a helyreállítást a századforduló idején tudták elvégezni, akkor építettek rengeteg, többségében még ma is álló házat – húzta alá a levéltár igazgatója.
A pénteki megemlékezésen Miskolc önkormányzata nevében Pfliegler Péter alpolgármester helyezett el koszorút az emlékműnél. Ezután a város politikai, oktatási, gazdasági életének képviselői és civil szervezetek is lerótták kegyeletüket az árvíz áldozatainak emléke előtt.