Ma arra emlékezünk, hogy 61 évvel ezelőtt, ezen a napon, 1956. november 4-én – ami akkor vasárnapra esett – hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot.

November 4-én régóta megemlékeznek az 1956-os események áldozatairól, a kormány hivatalosan 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá.

Végh Csaba képgalériája!

„Felvirrad még Magyarországra!”

Az ünnepi program Oláh Miklós emléktáblájánál kezdődött Miskolcon. A 60 évvel ezelőtt, 1957 áprilisában, koholt vádak alapján kivégzett 21 éves fiatal áldozatára egykori lakóháza falán, a Tárkányi utca 5. szám alatt 2013 óta emléktábla hívja fel a figyelmet.

A táblán ez áll:
Ebben a házban élt Oláh Miklós, az 1956-os forradalom mártírja. „Azért kellett meghalnia élete tavaszán, mert szerette hazáját, s az embereket” (Édesanyja) Utolsó szavai: „Felvirrad még Magyarországra!” Élt 21 évet.

Az ártatlanul kivégzett miskolci fiú a forradalom egyik legfiatalabb mártírja volt. 1957 első napjaiban vitték el szülei házából, majd alig pár hónap múlva kivégezték a Fazekas utcai börtönben.

Története hűen tükrözi a forradalmi napok és a leverést követő megtorlás működését is. Oláh Miklós nemzetőrnek állt, október 27-én társaival együtt megakadályozta, hogy a tömeg megverjen egy ávósnak tartott férfit. December 10-én részt vett a Tizeshonvéd utcai laktanya előtt tartott békés tüntetésen. Tárgyalni akartak Oprendek Sándor parancsnokkal, de fegyverrel kiszorították őket az udvarról. És ekkor eldördült egy lövés, ami halálosan megsebesítette az őrnagyot. Oláh Miklósnál és egy társánál pisztoly volt, de ők – elmondásuk szerint – csak a levegőbe lőttek. A vizsgálat nem terjedt ki arra, hogy volt-e másnál is pisztoly. Oláh Miklóst letartóztatták, elítélték, majd 1957. április 12-én kivégezték. Mindenki, aki ismerte, tudta, hogy ártatlan, hősnek tartották. A rendszerváltás után rehabilitálták, az ítéletet semmissé tették.

Koszorúzás a Hősök temetőjében

A program a Hősök temetőjében folytatódott. Az emlékezés virágait, koszorúját helyezték el a résztvevők az ’56-os Emlékműnél, a mártírok – Soltész József, Jakab András, Hullár Gábor, Bartha Béla, Kolozsi István és Varga Péter – sírjánál, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei áldozatok emléktáblájánál, valamint Klibán András, a POFOSZ volt megyei elnökének emléktáblájánál.

A Miskolci Statáriális Bíróság az 1956 decembere és 1958 márciusa közötti időben 10 alkalommal szabott ki halálos ítéletet. A halálra ítélt, majd kivégzett forradalmárokat legtöbbször titokban, jeltelen sírokba temették el, sokszor a közvetlen hozzátartozók tudta nélkül. A kivégzettek közül négy forradalmár földi maradványait a hozzátartozóknak sikerült kicsempészni és a szülőhelyén elhantolni.

2002 októberében készült el az 56-os parcella a lyukas zászlós emlékművel, és tíz éve, 2004 októberétől áll a 46, a megyében kivégzett, vagy a harcokban elesett mártírok nevét őrző emléktábla. Időközben sikerült a másik hat kivégzett mártír sírhelyeit is felkutatni, őket újratemették itt.

Álljon itt röviden történetük:

Soltész József cipész (Hejőpapi 1927. 8. 30.– 1956. 12. 15.) A forradalom idején fegyvert szerzett. Egy társával 1956. december 13-án a Bükkbe indult, hogy az ott még kitartó fegyveresekhez csatlakozzanak. A járőr igazoltatta őket, statáriális eljárásban ítélték halálra fegyver- és lőszerrejtegetés miatt. Két napra rá, december 15-én kivégezték.

Jakab András (Nagymihály, 1934. 4. 4. – Miskolc, 1957. 1. 11.): szerszámkovács. Részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharcban, és a december 10-ei miskolci tüntetésen is. Ezek miatt végezték ki ’57 januárjában.

Hullár Gábor hentes (Tiszabercel, 1924. 7. 31. – Miskolc, 1957. 2. 7.) 1956. november 1-jén tartalékos tisztként vonult be a Nemzetőrséghez. November 4. után nem szolgáltatta be fegyverét. Decemberben 20-án, egy feljelentés alapján házkutatást tartottak nála. Azonnal letartóztatták, és fegyverrejtegetésért 1957. február 7-én kivégezték.

Bartha Béla martinlakatos (Tornyospálca, 1927. 10. 21. – Miskolc, 1957. 6. 25.) A forradalom időszakában fegyvert és élelmiszert szállított. A forradalom leverése után csatlakozott egy miskolci tüntetéshez, értesítette a miskolci munkástanácsot, hogy a szovjetek magyarokat deportálnak. Szervezkedés vezetésével vádolták, és tizennégy év börtönre ítélték. 1957. június 18-án a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa az ítéletet halálbüntetésre súlyosbította. Egy hét múlva kivégezték.

Kolozsi István segédmunkás (Ózd, 1913. 8. 31. – Miskolc, 1958. 10. 22.) 1956. október végén, Ózdon tagja lett a forradalmi testületnek, a polgári őrségnél fegyveres szolgálatot vállalt. Október 29-én társaival letartóztatott egy rendőr századost, azonban azt a tömegből többen felismerték, kirángatták a katonai autóból, és agyonverték. Őt ezért gyilkosság vádjával és szervezkedésben való részvétel miatt halálra ítélték. 1958. október 22-én kivégezték.

Varga Péter földműves, határőr (Kemence, 1933. 11. 17–Miskolc, 1958. 10. 22.) 1956. október 29-én, susai határőrként érte a hír, hogy az államvédelem lő az ózdi tüntetőkre. A felkelők kérésére fegyvert és lőszert adott nekik a határőrség raktárából, és csatlakozott hozzájuk. Október 29-én az ózdi tüntetésen fegyverrel megakadályozta, hogy a feldühödött tömeg haragja elől egy államvédelmi tiszt elmeneküljön, ezáltal részese lett a hadnagyon végrehajtott népítéletnek. Jelen volt egy rendőrtiszt meglincselésénél is. Szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték. 1958. október 22-én kivégezték.

Ezt követően ökumenikus istentiszteletre várták a megemlékezőket a Deszka templomba, ahol közreműködött a külhonból érkező Zsapka Attila (gitár, ének) és Jónás Csaba (vers).

'56-os forradalom ˜– több mint 2600 halott, közel 20 ezer sérült

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő fegyveres felkelés, forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra, valamint a szovjet megszállás ellen. A népfelkelés a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Mind az utcai (fegyverrel is) politizálók, mind a kormánypolitikát irányítók sorsát végül a nemzeti függetlenséget eltipró, november 4-i szovjet katonai invázió pecsételte meg, amely néhány nappal azután következett be, hogy Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11. táján törte meg a szovjet túlerő.

Az áldozatok száma november 4-én a fővárosban 135 fő volt. A KSH 1957. januári jelentése szerint az októberi 23. és január 16. közötti események embervesztesége országos viszonylatban 2652 halott (Budapesten 2045) volt és 19 226 személy (Budapesten 16 700) sebesült meg. A forradalom leverését követő megtorlásban az 56-os intézet szerint 229 főt végeztek ki. 1958-ban bírósági ítélet nyomán életükkel fizettek az 1956-os események vezető személyiségei: Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Szilágyi József.