2024. március 28. Gedeon, Johanna
„Az élet egy számmal kisebb cipő” – Mohácsi János rendezésében mutatják be a Kabarét Miskolcon
mnsz.hu
|
2018. március 22. 12:48
|
frissítve: 2018. március 23. 09:02
A Kabaré című musicallel zárja az idei évad nagyszínházi bemutatóinak sorát a Miskolci Nemzeti Színház március 23-án. A slágerdalokkal teli, világhírű musicalt Mohácsi János állítja színpadra. A főbb szerepekben Czakó Juliannát, Radnay Csillát, Rózsa Krisztiánt és a nemrég Jászai Mari-díjjal kitüntetett Harsányi Attilát láthatja a közönség.

Mohácsi János nagyon sokat foglalkozik rendezéseiben a történelemmel, a történelem által megkísértett, megdarált emberekkel, ezért is fogadta nagy örömmel a felkérést a Kabaré színpadra állítására.

kabare_mnsz_gms_2.jpg

Fotó: MNSZ/Gálos Mihály Samu

– Nagy szerelmem a film, rengetegszer láttam. Nagyon jó feldolgozása ennek a – valljuk be – világhírű, de sok problémával küzdő musicalnek – mondta a rendező. – Mi igyekeztünk a rengeteg felszínes párbeszédet, az elnagyolt karakterábrázolásokat elmélyíteni. Például a szerzők nem vesztegettek egyetlen szót sem a Kit Kat Klub közönségére, pedig általuk ismerjük meg azt a társadalmi közeget, amelyben a darab játszódik, így nem lehet, hogy csupán bársonyosan éneklő tömegként jelenjenek meg. De sokat dolgoztunk azzal is, hogy hogyan szólal meg két zenekar az előadásban, egy a színpadon, egy pedig az árokban. Azt hiszem, hogy sikerült ennek az alapvetően nem túl erős történetnek nagyon durván a mélyére ásnunk – tette hozzá.

Az előadás ikonikus mondta, „Az élet egy kabaré” kapcsán megjegyzi, mint minden frappáns mondat, lehet ez nagyon igaz, de akár nagyon mesterkélt is. – Én nem hiszek abban, hogy egy mondattal meg lehetne oldani az életet. Hozzám például sokkal közelebb áll az a mondat az előadásból, amit Felhőfi-Kiss László színész barátom mondott egy másik darab próbája során: „Az élet egy számmal kisebb cipő” – fűzi hozzá Mohácsi János.

kabare_czako_julcsi_mnsz_gms.jpg

A Kit Kat Klub énekesnőjét, a szertelen, bolondos Sally Bowlest váltott szereposztásban játssza Czakó Julianna és Radnay Csilla. Czakó Julianna kislánya születése után most áll először színpadra.

kabare_mnsz_gms_1.jpg

– Eleinte tartottam tőle, hogy hogyan is fog ez működni – meséli a színésznő. Bár rendkívül intenzív ez a próbafolyamat, rengeteg segítséget kapok a férjemtől, a rendezőtől, a kollégáktól, a kislányom pedig hihetetlenül okos és tüneményes, így szerencsés helyzetben vagyok. Azt hiszem, csak én aggódtam túl ezt a helyzetet - mondja nevetve. Sally karakterével kapcsolatban így nyilatkozott: rendkívül izgalmas számomra ez a nő, nagyon végletes, tűz és víz egyszerre. Talán más vagyok most anyaként, másképp látom ezt a szerepet is, de ez még csak egy benyomás, azt hiszem, még kell idő, hogy meg tudjam fogalmazni, miben is áll ez a változás – tette hozzá.

kabare_radnaicsilla_mnsz_gms.jpg

Radnay Csillát Sally Bowles szerepében láthatja először a miskolci közönség. Elmondta, Mohácsi János rendezéseiben a színészek maguk is alakítják a karaktereket, belőlük épül a szerep, így Czakó Juliannával mindkettejüknek aktív része volt Sally figurájának megteremtésében, amely az utolsó pillanatig alakul. – Ha belőlünk születik egy karakter, evidens, hogy közelebb érezzük magunkhoz. Mindenképpen hálás feladat Sally megformálása kapcsán az ember saját személyes végletességében, elveszettségében, őrültségében kutakodni – mondja a színésznő. A nézőkhöz szólva hozzáteszi: a nagyszerű slágerek mellett azért is ajánlaná ezt az előadást, mert csakúgy, mint a cselekmény idején, most is olyan történelmi kort élünk, amelyben teljesen eltorzul annak a jelentése és jelentősége, hogy hová tartozunk, merre tartunk, honnan jöttünk. – Felvetődik a kérdés, hogy hogyan foglaljunk állást, vagy kell-e egyáltalán állást foglalnunk? Az előadás válaszokat nem ad a szánkba, de reagál ezekre a kérdésekre, és ez szerintem borzalmasan fontos nekünk, a mai társadalomnak – hangsúlyozza a színésznő.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat