Bár a hűvösebb időben egyre több otthonban kezdenek el fűteni, még nem késő a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt, szakemberrel ellenőriztetni a tüzelő és fűtőberendezéseket.
A nem rendeltetésszerű használat miatt jelentős anyagi kár is érheti a fogyasztót, esetenként súlyos sérülésekkel járó tűz is keletkezhet, de nem ritka a robbanás sem – mondja Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Nagyobb eséllyel rakódik le káros anyag az olyan rendszerekben, amelyben hulladékot vagy más, nem megfelelő tüzelőanyagot égetnek, az elzáródott kéményből pedig a káros anyagok visszaáramolhatnak. Ezek a veszélyforrások a megfelelő használattal teljesen kiküszöbölhetőek – hangsúlyozza a szóvivő.
A szabálytalan kivitelezés is okozhatja azt, hogy az égéstermék visszaáramlik. A zárt térbe visszajutó gázok, így a szén-monoxid már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelentenek az ott tartózkodókra. A rosszul bekötött eszköz gyakrabban meghibásodhat, azt gyakrabban kell javítani és rövidebb idő alatt tönkremegy, ráadásul jóval több pénzt kell ráfordítani – mondja Dojcsák Dávid. Mindez megelőzhető, ha megfelelő minőségű termékeket vásárolunk, a tervezést és a kivitelezést pedig valódi szakember végzi el – hangsúlyozza.
A műszaki felülvizsgálat és ellenőrzés fontos feltétele a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen karbantartási vagy javítási munkára van szükség. Ezt a munkát is minden esetben bízzuk szakemberre – mondja Dojcsák Dávid.