Az eljárás egy több száz milliárdos amerikai fejlesztés eredménye. Lakatos József volt a megyében az első, akinek intelligens térdprotézist ültettek be. Mint elmondta, a térdfájás öt éve jelentkezett először, azóta a fájdalom szinte elviselhetetlenné vált. - Valódi kínlódás volt felmenni a lépcsőn. Nem is tudtam egymás után rakni a lábaimat, csak úgy, hogy az egyikkel felléptem a lépcsőfokra, aztán mellé tettem a másik lábam – fogalmazott. - Nagyon hálás vagyok a műtétért, úgy örülök, mint amikor a két unokám született – tette hozzá, elmondva, nagy álma, hogy ismét az unokájával focizhasson.
A protézisnek köszönhetően ennek nem lesz akadálya, az újfajta implantátum minden helyzetben stabil, emiatt a térdfájás teljesen megszűnik.
Papp Miklós, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Ortopéd-Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa úgy nyilatkozott, az újfajta protézis jobban illeszkedik az anatómiai variációkhoz, mint a korábbiak. Ennek megfelelően könnyebben tölti be azt a szerepet, amire egy protézis hivatott, tökéletesen képes lefedni a csontfelszíneket.
Kecskemét után Miskolc volt a második hazai város, ahol ilyen műtétet végeztek. Az intelligens protézis ára mintegy kétszerese a hagyományosénak, de nem kell érte fizetnie a betegnek, a TB finanszírozza.
Büszkék, vagyunk rá, hogy nem egyetemi klinikaként, hanem egy úgymond megyei közkórházként is ugyanolyan szinten tudjuk ezt az innovatív eljárást - az elsők között - elvégezni, mint akár egy egyetemi klinika - hangoztatta Tóth Imre, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház orvosigazgató-helyettese.
Az artrózis, azaz a porckopás csaknem 80 ezer embert érint a megyében. A 65 éven felüliek 10 százalékánál lenne szükség műtétre. Míg a hagyományos protézis 10-15 évig tart, addig az intelligens protézis révén a beteg 20-25 évre is megszabadulhat a térdfájástól. A megyei központi kórházban az ilyen, innovatív eljárásokat igyekeznek mindig az elsők közt bevezetni.