Mint ismeretes, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete, a Seuso-kincs érkezett februárban Miskolcra. Három hét alatt huszonötezren látták városunkban a késői római császárkor különleges ezüsttárgyait. A Miskolci Tankerület negyvennyolc diákcsoport, és ezerötszáz gyerek múzeumi belépőjét finanszírozta. A kiemelkedő együttműködésért idén a központnak ítélték oda a Pro Museo-díjat. László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója elmondta, nagyon sokat nyertek ezzel az együttműködéssel. – A tankerülethez több mint 16500 diák és 2100 pedagógus tartozik, akik mind nagyon igénylik azokat a szakmai, múzeumpedagógiai szolgáltatásokat, amelyeket kizárólag itt, a Herman Ottó Múzeumban nyújtanak számukra - mondta el.
Szintén Pro Museo díjat vehetett át Nagy S. József, ásatási rajzoló, régész technikus, Főkolompos-díjjal pedig idén Gál Viktor régész technikus munkáját ismerték el, aki 2006 óta erősíti a múzeum csapatát.
Miskolcon magasra kell tenni a lécet, nagy a verseny a kulturális piacon. Nagy Réka, polgármesteri biztos szerint a Herman Ottó Múzeum az utóbbi évtizedekben előkelő szerepet vívott ki magának a helyi kulturális színtér alakításában. – Fontos értékközvetítő, hagyományőrző és szemléletformáló ereje van a helyi kulturális értékek felkutatásában, illetve azok megőrzésében és ápolásában - hangsúlyozta a polgármesteri biztos.
A Herman Ottó Múzeum idén ünnepli fennállásának 119. évfordulóját. Az évzáró ünnepségen elhangzott, megalkottak egy jelmondatot és ezt szeretnék a jövő évben, a 120. jubileumi évben használni: "Az érték összeköt bennünket egymással". Az igazgató szerint eseménydús, szakmai eredményekben gazdag esztendőt tudhat maga mögött a múzeum. – Nagyon fontos eredménye ennek az évnek az M30-as autópálya régészeti feltárása, ahol megfeszített tempóban és az őszi jó időjárásnak köszönhetően nagyon nagy eredményekkel tudtuk zárni a munkát. Több mint tizenegy lelőhelyen dolgoztak kollégáim, kilenc és fél focipályányi területet tártak fel az év során. Ez azt jelenti, hogy ilyen nagyszabású vállalkozása még nem volt a Herman Ottó Múzeumnak – emelte ki Tóth Arnold.
2019-ben a Múzeumi Pantheon fala új névvel gazdagodik. Leszih Andor, Gálffy Ignác, és Fügedi Márta mellé felkerül Dobrossy István, miskolci történész, levéltáros neve is, aki 2015-ben hunyt el.