A magyar export a GDP 90-96 százalékát teszi ki, ám ennek meghatározó részét külföldi cégek végzik, csak alig ötöde köthető hazai tulajdonú vállalkozásokhoz. Pedig a kormány hosszú távú célja az exportképes vállalkozások számának jelentős növelése, ez pedig hozzájárulhat a foglalkoztatás növeléséhez, a gazdaság megerősítéséhez.
– Azt szeretnénk, ha minél több hazai kis és középvállalkozó akár beszállítóként vagy akár önmaga is képes lenne exportálni – mondta a fórumon Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese. – E rendezvényen bemutatjuk, mennyire egyszerű ma már forrást szerezni ehhez, illetve logisztikai, nyelvi és szervezeti segítséget kapni ehhez az államszervezettől. A minisztérium az összes külképviselet a kkv-k rendelkezésére áll, hogy termékeikkel, szolgáltatásaikkal külföldön is sikeresek legyenek.
A miniszterhelyettes elmondta, hogy Miskolc kiemelt helyen van a befektetőknek ajánlott célpontok között, hiszen itt van beruházási lehetőség, és jól képzett munkaerő.
Miskolc alpolgármestere is azt erősítette meg, hogy a városvezetés elkötelezett a gazdaságélénkítésben.
– Ha ide újabb beruházók érkeznek, a miskolci cégek beszállítóvá válhatnak, és megjelenhetnek az export piacon is – mondta Pfliegler Péter. – Az a vállalkozás, amelyik külföldi piacra termel biztos, hogy fejlődik, és új munkahelyeket tud teremteni. Ezért fontos, hogy közel 70 vállalkozás képviselője vesz részt ezen a fórumon.
A svéd-magyar tulajdonú FUX Zrt fő tevékenysége a szigetelt és szabad légvezetékek gyártása.
– Árbevételünk elérte a 7 és fél milliárd forintot, melynek 70 százaléka uniós országokba történő exportból származik – mondta Aswad Dina kereskedelmi igazgató.
Többször értékesítettek már nem uniós országba is, bár féltek a fizetési bizonytalanságtól, ám az EXIM banki és biztosítási tevékenysége gazdasági és pénzügyi biztonságot jelentett ezekben a tranzakciókban.