2024. október 21. Orsolya
Az utasoké a kilencedik új villamos
2014. október 09. 13:57
|
frissítve: 2014. október 10. 14:59
Miskolc új Skoda villamosai ütemesen érkeznek a városba, és a szükséges tesztek teljesítése után ugyancsak ütemesen állnak forgalomba – csütörtökön már a kilencedik.

Az első két villamos 2013 nyarán történt érkezését követően 2014 januárjában és februárjában állt forgalomba. A következő három teljesen alacsonypadlós, légkondicionált, modern villamos forgalomba adása idén júniusban történt meg, ezt követően a múlt héten megint újabb kettő, most kedden egy villamos állt a miskolci utazóközönség rendelkezésére.

mvk_villamos_606.jpg

Az októberben forgalomba állt villamosok már fel vannak szerelve azzal a fedélzeti számítógéppel is, amely percre pontosan meg tudja határozni a jármű helyzetét, ezáltal pontos forgalmi tájékoztatást nyújt az utazóközönség számára a megállóhelyi kijelzőkön, az internetes útvonaltervezőben (mvkzrt.hu/valosidoben) és a TransIT menetrend: MVK Zrt. nevű android mobilalkalmazásban is.

Várhatóan még ebben az évben, a tervezettnél korábban megérkezik mind a 31 új villamosa Miskolcnak, így már idén teljes lehet az az új villamosflotta, amely leváltja a régit.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat