2013 júliusában valódi népünnepély keretében, ezrek köszöntötték a belvárosban Miskolc első új Skoda villamosát. 2014. január 20-án forgalomba állt az első, február 3-án a második, június 13-án pedig a 4., 5. és 6. új Skoda. Ezt követően október első felétől további öt új villamos szolgálta az utasokat.
December 12-én forgalomba álltak a 610, 611, 612, 613, 614-es pályaszámú villamosok, ekkor már 15 modern villamos róhatta a köröket Miskolc sínjein. December 19-én újabb öt villamost adtak át az utazóközönségnek. December 18-án megérkezett Miskolcra a harmincadik, december 22-én este pedig az utolsó, harmincegyedik új Skoda villamos. A szerelvény valamivel negyed kilenc után gördült be az MVK Zrt. telephelyére, ahol már sokan várták.
Az MVK oktatótermében Pfliegler Péter alpolgármester, és Singlár Zsolt, a közlekedési vállalat vezérigazgatója mondott köszöntőt. Kiemelték a Zöld Nyíl projekt megvalósulásának állomásait, jelentőségét, azt a felelős munkát, amelyet az MVK dolgozói végeztek a megvalósulás érdekében.
- Óriási jelentőségű mérföldkő az Miskolc életében, hiszen a projekt lehetővé teszi, hogy a villamos közlekedést teljesen megújuljon alacsonypadlós, környezetbarát járművekkel. A város naponta 26 ezer kilométert tud maga mögött közösségi közlekedésben, ezért fontos ez a fejlesztés – nyilatkozta Pfliegler Péter.
Singlár Zsolt elmondta, hogy a projekt összköltsége 37 milliárd Ft, és egy villamos 650 millió Ft-ba kerül. Ezek azonban energiatakarékos járművek, amelyek az intelligens vezérlés miatt kevesebb áramot fogyasztanak. Az 5 áramátalakító állomást egy új, digitális központból vezérlik.Az MVK Zrt vezérigazgatója szólt arról is, hogy még 11 jármű hatósági vizsgája van folyamatban, de ezekből 6 forgalomba állhat január első hetében. Február elején már valamennyi villamos az új Skoda lesz. A régi járműveket kivonják a forgalomból és értékesítik. Közülük 12 Tátrára kedvező ajánlat érkezett Prágából.
Az ünnepségen Pálffy Kinga, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója, és Singlár Zsolt megszegett egy Skoda villamost formázó tortát. A rendezvény résztvevői távozáskor meglepetésként megkapták emlékbe az utolsó villamos megérkezésekor készített és addigra kidolgozott közös fényképet.