2024. október 21. Orsolya
Bajnok a DVTK sakkcsapata!
dvtk.eu
|
2016. április 18. 14:41
|
frissítve: 2016. április 20. 05:24
Folytatódik a diósgyőri sikerszéria: a jégkorongozók, asztaliteniszezők, női kosarasok után, a DVTK-EMSE sakkozói is bajnoki címet nyertek.

sakkcsapat.jpg

A bajnokság utolsó fordulójában 4,5 pont előnnyel, így jó esélyekkel utaztak a piros fehérek az igen masszív Dunaharaszti MTK csapatához.

A 7.5 pont már matematikailag is feljutást jelentett volna, így nem is lehetett más a célkitűzés, de tudni kellett azt is, hogy vendéglátókat ebben a szezonban még senki nem tudta ilyen arányban megverni.

Kovács Tamás és Papp Ábel remijével indult a találkozó, majd ezt követően a senior világbajnok, Ohotnyik Vlagyimir rombolta le ellenfele védelmét és szerzete meg az első teljes pontot. Ács Gábor váratlan veresége után sokáig nem fejeződött be parti. Az újabb fél pontot Hardicsay Péter szállította. Dr. Medvegy Nóra női nagymester győzelmét meg egalizálta Csatlós Béla veresége, de éltáblásunk, Héra Imre nagymester győzelme ismét egy pont előnyt jelentett. Korpa Bence és Baló Tamás sokáig gyűrte az ellenfelet, de nem tudtak velük dűlőre jutni. Csapatunk legjobb pontszerzője, a 8 meccsből 7,5 pontot elérő Nayhebaver Martin ismét hozta szokásos formáját, és két pontra növelte az előnyt. Ág Norbert FIDE mester már abban a tudatban adta ikszre a talán nyerhető partit, hogy a 7-5 nagy valószínűséggel elegendő a célkitűzés teljesítéséhez.

Bár nem sikerült vereség nélkül lehozni a találkozót, a figyelem és a koncentráció nem lankadt, így diósgyőri sakkozók megérdemelten arattak újabb diadalt.

Ezt követően már csak a közvetlen rivális, kecskeméti Tóth László SE szegedi vendégszereplésének az eredményét kellett megvárni, nagy izgalom azonban nem uralkodott a piros-fehérek körében, hiszen már egyetlen szegedi remi is a bajnoki címet jelentette.

A kecskemétiek csupán 7,5-4,5-re nyertek, így csapatunk 71 pontot gyűjtve, 4 pont előnnyel elhódította az NB I/B Maróczy csoportjának bajnoki címét, és feljutott a legfelsőbb osztályba.

Ezzel az MSSC visszalépése után 12 évvel újra lesz miskolci szereplője lesz az élvonalbeli sakkbajnokságnak.

Sakk NB I/B Maróczy-csoport

Dunaharaszti MTK - DVTK-EMSE 5-7

Győzött

Héra Imre

Ohotnyik Vlagyimir

Nayhebaver Martin

Medvegy Nóra

 

Döntetlent ért el

Korpa Bence

Ág Norbert

Hardicsay Péter

Papp Ábel

Baló Tamás

Kovács Tamás

A bajnokcsapat tagjai

(Név, megszerzett pont/mérőzés)

   Héra Imre 8/9

    Korpa Bence 6/9

    Ohotnik Vladimir 4.5/8

    Nayhebaver Martin 7.5/8

    dr. Medvegy Nóra 7/9

    Ág Norbert 5/7

    Hardicsay Péter 5.5/9

    Ács Gábor 4.5/9

    Mózes Ervin 2/4

    Dobai Szabolcs 1.5/6

    Petykó Zoltán 1/2

    Najgebauer Szemjon 2.5/4

    Papp Ábel 6/9

    Szabó Leon 2/4

    Csatlós Béla 3/4

    Baló Tamás 1.5/3

    Kovács Tamás 3.5/4

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat