2020. október 01. Malvin
"Béka bulival" hangolódtak a kicsik a Becherovka Miskolci Farsangra
Szabadi Martina
|
2019. február 21. 13:03
|
frissítve: 2019. február 25. 12:05
"Béka bulit" tartottak Miskolcon, a Szeder úti óvodában, hogy a legkisebbek is átélhessék a farsangi ünnepek örömét. Az intézményben csaknem tíz éve várják ilyen alkalmakkor a gyerekeket és szüleiket, hogy közösen éljék át a népi hagyományokat.

bekabuli_komlosteto_190221ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

A rendezvényen az óvodások tematikus kézműves programokon vehettek részt szüleik kíséretében, életkorukhoz igazított tevékenységekkel. Volt tombolasorsolás, ügyességi játékok, "béka csemege". Az óvoda dolgozói kiemelték, büszkék rá, hogy  intézményük ilyen nagy hangsúlyt fektet a magyar hagyományok ápolására, a helyi közösség pedig példaértékű összetartással ünnepel együtt, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. 

bekabuli_komlosteto_190221ml_13.jpg

Király Attiláné óvodavezető úgy fogalmazott, nagyon fontosnak tartják, hogy az rendezvényekbe bevonják a családokat, és más intézményeket is. – Mióta az óvoda felépült minden évben hagyományosan megtartjuk a Márton napi ünnepségünket és a Béka bulit. Utóbbi egyfajta ráhangolódás a város farsangi ünnepségére a kicsiknek és a szüleiknek is. Mindig hasznos egy olyan rendezvény, ahol a gyerekek a szüleikkel együtt tevékenykedhetnek. Mi is többet megtudhatunk ilyenkor a családokról, a szülők megismerkedhetnek az óvónőkkel és a többi szülővel. Szeretettel várjuk ilyenkor a leendő ovisainkat is, hogy megismerkedjenek a környezettel.  Minden ilyen rendezvény alkalmával eljönnek elsős tanító nénik is, így a gyerekek úgy mehetnek majd át az iskolába, hogy már nem lesznek számuka idegenek, ismerni fogják őket. Nagy figyelmet fordítunk az óvoda-iskola átmenetre is - hangsúlyozta.

bekabuli_komlosteto_190221ml_9.jpg

Gazdusné Pankucsi Katalin, a terület önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, minden évben rengeteg gyerek van a Béka bulin, nagyon jó a hangulat, jó látni, mennyire jól érzik magukat, miközben ismerkednek, tanulnak is a kicsik. Minden évben a miskolci farsangi ünnepséghez igazítják a rendezvényt, hogy a kicsik is ráhangolódhassanak a városi programokra. 

bekabuli_komlosteto_190221ml_8.jpg

Gazdusné Pankucsi Katalin anyagilag is támogatja a rendezvényt, a tombolasorsoláshoz szülői felajánlásokból, valamint az intézmény alapítványa jóvoltából szerezték be az ajándékokat. Nagy hangsúlyt fektetnek a "zöld ünnepek" megtartására is - megemlékeznek a madarak, a fák napjáról, az állatok világnapjáról, illetve a Föld ünnepéről is. Mint megtudtuk, a szülők is nagyon szeretik az ilyen rendezvényeket, szívesen jönnek az ilyen alkalmakra, mert ilyenkor  más szülőkkel is találkozhatnak, s kötetlenebbül lehet beszélgetni az óvodapedagógusokkal is.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat