2024. szeptember 30. Jeromos
Bencze Máté képviseli Magyarországot a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén
MTI
|
2018. augusztus 12. 12:15
|
frissítve: 2018. augusztus 14. 13:04
Bencze Máté szaxofonos képviseli idén Magyarországot a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben, ahol augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra.

bencze_mate.jpg

A zenész az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című vasárnapi műsorában elmondta: a nyár eddig a felkészülésről szólt számára és nagyon felemelő érzésnek tartja, hogy ő képviselheti Magyarországot a rangos nemzetközi versenyen. Linzenbold Gábor, Bencze Máté felkészítő tanára kifejtette, hogy a felkészülésben Richter Edit zongoraművész is aktívan részt vett, ő fogja Mátét kísérni a versenyen is. Mint mondta, Máté egész nyáron gyakorolt, de együtt három hete készülnek intenzíven a versenyre, ahol reményeik szerint sikerrel fog végezni a fiatal zenész. Hozzáfűzte: Máté jelenleg harmadéves a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban, remélik, hogy ennek a versenynek köszönhetően "jó helyre tud majd kirepülni".

A 18 éves debreceni születésű szaxofonos a zene mellett extrémsport-rajongó és tehetséges BMX-es. Bencze Máté az elmúlt években számos versenyen végzett kiemelkedő helyen és a közmédiában látható Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor 2017-es és 2018-as évadába is bekerült. Az edinburgh-i versenyen való indulás jogát is itt nyerte el az MTVA különdíjaként.

A Fiatal Zenészek Eurovíziója (Eurovision Young Musicians) egy kétévente megtartott hangverseny az Európai Műsorszolgáltatók Uniójának (EBU) aktív tagállamai között. A fesztivál keretében minden részt vevő ország benevez egy fiatal zenészt, aki élő adásban előad egy zeneművet, majd szakmai zsűri dönt a győztesről. A megmérettetést 1982-es kezdése óta minden második évben megtartották. Európa nagy részén közvetítik, elsősorban a részt vevő országok.

bencze_mate_2.jpg

Magyarország eddig ötször szerepelt a versenyen, először 1992-ben. Az ötből négy versenyzőnek sikerült kvalifikáltatnia magát a döntőbe, közülük az eddigi legjobb eredményt Devich Gergely érte el, ő 2014-ben a 3. helyen végzett a kölni versenyen.  A 2016-os verseny a lengyel Lukasz Dyczko győzelmével zárult, aki egy szaxofon-versenyművet adott elő.

Az idei megmérettetés elődöntőjét augusztus 18-án és augusztus 19-én, a döntőt augusztus 23-án tartják. Bencze Máté 18-án magyar idő szerint 19 órakor áll színpadra. Az elődöntőket a mediaklikk.hu oldalon élőben közvetítik.
 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat