Az egész napos programsorozat keretében, sok más mellett gyermeksarokkal, körbringával, furcsa bicikli kiállítással, Boxelo-pályával, óriás PC-Bike bajnoksággal, selfie station-nel, facsarádéval, Decathlon kóstolóállomással, bringaszervízzel, óriás kerékpártárolóval, bringás egyesületek programjaival és gyermek tanpályával várták az érdekődőket.
Laták Kamilla, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének véradásszervező koordinátora a minap.hu-nak úgy fogalmazott: a Vöröskereszt alapfeladata az egészségre nevelés. - Már második éve vagyunk kint a Bike Day-en, ahol idén frissítőponttal jelentünk meg, Ötféle ízesítésű limonádét kínálunk csakis természetes összetevőkből, pattogatott kukoricát. Különlegesség, hogy saját fizikai erővel működő kerékpáron lehet facsarni narancsot, ezt "facsarádénak neveztük el". Van körbringa, ami nyolc biciklivel jár körbe, ezen megérezheti használója a csapatépítést, hiszen ezt a célt szolgálja. Ezeket a kerékpárokat tulajdonképpen újrahasznosítottuk, miután a Magyar Posta nekünk ajándékozta. Van selfiestation is, ami a fotózottnak azonnal továbbítja neten a képet, amit készített - nyilatkozta a koordinátor.
Dovák Dávid, a rendezvényt támogató miskolci Decathlon áruház igazgatója érdeklődésünkre elmondta, már tavaly is nagyon sokan voltak ezen a rendezvényen. - Akkor is ki lehetett próbálni termékeinket, mint ahogyan ezt áruházunkban is meg lehet tenni a hétköznapokon. Most bővült a kínálatunk: saját márkás táplálékkiegészítőinket is meg lehet kóstolni, emellett ki lehet próbálni az úgynevezett hometrainer görgőjét is. Erre rátehetjük otthon a kerékpárt rossz időben, vagy a versenyek után levezetésképpen, és máris lehet tekerni, akár a szobában is. A sátrunknál szervizközpont is működik, bárki elhozhatja bringáját, amit azonnal átnézünk. A Decathlon főleg az utánpótlás generációt célozza meg, a fiatalokat szeretnénk elérni. De természetesen a felnőttek előtt is szabad az út, akár a sporteszközök kipróbálásában is - mondta el az igazgató.
Ott volt a téren Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke is, aki egyebek mellett arról beszélt portálunknak, hogy egyes rendezvényekre bonyolultabb, másokra pedig egyszerűsített pályákkal készülnek. Ez utóbbit hozták most el a Bike Day-re, mert tavalyi tapasztalatuk az volt, hogy nagyon sokan látogatnak el a rendezvényre, így nincs idő mindenkivel foglalkozni a bonyolult pályán. - Ezért ilyenkor csak hagyni szoktuk, hogy körbebiciklizzék a tanpályáinkat az érdeklődők, akár saját, akár az általunk biztosított eszközökkel. Ezen kívül teszteket is megoldhatnak, akár az óvodások is, minden korosztály számára készülünk - tette hozzá.
A rendezvény óriás kerékpártárolóját estig bárki igénybe vehette, de volt PC-Bike bajnokság is, délután öt órakor pedig kiderült, ki az a szerencsés, aki két lábon érkezett a családi napra, de már két keréken távozhatott, azaz a Decathlon jóvoltából egy kerékpárral lett gazdagabb a nyereményjátékon.
Rendkívül lelkes, több korosztályt képviselő, de a mozgás iránt egyformán elkötelezett érdeklődőkkel találkoztunk a Szent István téren, szombat délután. Orbán József nyolcéves tanuló Szeged mellől, Ruzsáról érkezett a testvéreivel, a nagyijuknál nyaralnak.
- Nagyon örülök annak, hogy eljöttünk erre a biciklis napra. Nagyon szeretek bicajozni, sokat használom a kerékpárt, bár még csak másfél éve tanultam meg közlekedni vele. Nagyon érdekesnek találom ezt a körhintát, ilyet még nem láttam sehol sem - nyilatkozta a minap.hu-nak.
Kundráth Kitti harmincegy éves óvónő úgy fogalmazott, ő most kihagyja a sportokat az életéből, mert a második babáját várja. - Az első fiam nagyon sokat biciklizik, bár még csak négyéves, de már imádja azt a sportot, amit az édesapja több mint tíz éven át űzött - ő triálozott. A gyerek annyira szereti a futóbiciklit, hogy nem győzöm követni, na, ez a sport nekem így, terhesen, hogy szaladok utána. Most is száguldozik ezen a pályán, nagyon tetszik nekünk ez a rendezvény - mondta nevetve a kismama.
Bakó Tamás negyvenkét éves vállalkozó arról szól, hogy ők társaságban sportolnak, heti egy-két alkalommal elkerékpároznak Tapolcáig vagy Diósgyőrig a fő
útvonalakon, amelyek jól járhatóak. - Olykor máshova is elmegyünk, például a Tisza-tóhoz bringázni. Tízéves fiunk már régóta szerelmese ennek a sportnak, három éves volt, mikor megtanult rendes kerékpáron menni. Nem kellett neki pótkerék sem, hiszen a futóbringa használata miatt kiváló egyensúlyérzéke lett, nagyon hamar. Amikor hallottunk a Bike Dayről, megörültünk, úgy éreztük, kifejezetten nekünk szól ez a rendezvény. Az ötlet nagyon jó, ha a gyerek jól érzi magát, mi is, itt pedig ez az igényünk maximálisan teljesül - emelte ki.
Programok:
13:00-20:00 óriás kerékpártároló a Megyeházán
13:00-16:00 PC-Bike regisztráció és bajnokság
15: 30 körül Tour de Hongrie befutó és eredményhirdetés
16:30 PC- Bike bajnokság döntő a LED-en
17:00 Tombolasorsolás
17:30 Ildi Rider koncert
19:00 után B!ke Day after party
19:00 DJ totpeti
20:00 Bárány Attila
21:30-23:30 Katapult DJ
23:30-01:00 NánDJ
Egész napos attrakciók: PC-Bike bajnokság, gyereksarok, selfiestation.hu, kerge biciklik, facsarádé, Boxelo pálya, bringaszervíz, Decathlon kóstolóállomás, körbringa, bringás egyesületek programjai, gyermekek tanpályája.