Kriza Ákos arról ír, hogy a rendszerváltás, a „vas és acél országának hagymázas víziója” az ország nagyvárosai között leginkább Miskolcot rombolta.

„A szocializmus évtizedei alatt a kötelező foglalkoztatás sem tudta belenevelni bizonyos társadalmi csoportokba a munka iránti igényt. Az alanyi jogon járó, tevékenységre nem ösztönző szocialista-liberális segélyezési rendszerek pedig lovat adtak alájuk. Ezek a csoportok megtalálták a lehetőségét, hogyan tudnak megélni anélkül, hogy egy szalmaszálat is keresztbe kelljen tenni. Ráadásul, mivel a nagyvárosokban többnyire mindig jobbak az ellátások, megindult az inaktív rétegek migrációja Miskolc felé is.” - írja Kriza Ákos.

A polgármester szerint Miskolc jövője szempontjából létkérdés a munkaalapú társadalom megteremtése, és az emberek leszoktatása a segélyekről.

- Csak Miskolcon, éves szinten, mintegy ezer olyan személyt „kényszerítünk” arra, hogy reggel felkeljen, tisztálkodjon, és időre beérjen a munkahelyére, akik korábban, köszönték szépen, jól elheverésztek az ágyban egész nap a tévé előtt, és közel annyi pénzt kaptak, mint akik végiggürcölték a napjaikat – fogalmaz Kriza Ákos.

„És aki azt mondja, hogy a közmunka nem értékteremtő, az csak a lapátot-seprűt támasztó közmunkásig lát el. Valóban vannak még ilyenek, de egyre kevesebben. 
Az nem érték, hogy ezek az emberek több ezer tonna hulladéktól szabadítják meg évente Miskolcot? Vagy az, hogy burkolt csapadék- és belvízelvezető rendszereket építenek? Vagy miért ne lenne érték a parkok ápolása? És akkor a közfoglalkoztatásnak még csak egy igen kicsi szeletéről szóltam.”

A polgármester azzal zárja, hogy a foglalkoztatáson keresztül a gyerekeket is nevelik.

„Arra szoktatjuk őket, hogy reggel fel kell kelni, munkába kell menni, ahol becsülettel helyt kell állni.”