2024. április 18. Andrea, Ilma
Boldog születésnapot - a 90 éves Pók Józsefnét köszöntötték!
Szabadi Martina
|
2019. február 20. 12:28
|
frissítve: 2019. február 25. 16:06
Városunkban hagyomány, hogy a városvezetés – kifejezve tiszteletét és megbecsülését – felköszönti Miskolc szépkorú polgárait kerek születésnapjukon. A napokban Pók Józsefnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából Glatz Katalin önkormányzati képviselő.

szepkoru_190220_vcs_1.jpg

Fotó: Végh Csaba

Pók Józsefné 1929-ben született Miskolcon. Felsőzsolcán élte le élete nagy részét, pár éve döntött úgy, hogy visszaköltözik Miskolcra, mert egy bizonyos kor felett már egyszerűbb az élet egy kisebb lakásban. Szabadiejében keresztrejtvényt fejt, szeret televíziót és gyakran látja vendégül a szomszédokat egy beszélgetésre az avasi lakásban. – '52-ben mentem férjhez, Felsőzsolcán ismerkedtünk meg a páromal, az ismeretségből pedig hamarosan házasság lett. Két fiam született, akiknek már rég unokái vannak, népes a család. Már a dédunokák is egyetemre járnak, büszke vagyok rájuk - mondta el az ünnepelt.

szepkoru_190220_vcs_2.jpg

Pók Józsefné alapvetően jó egészségnek örvend, csak a lábaira panaszkodik, mint mondja "elhasználódtak" már az évek alatt. A vendéglátásban dolgozott, kezdetben cukrászdavezető volt Zsolcán, később egy italüzletet béreltek és üzemeltettek férjével, itt is volt munka bőven. – Rengeteget pakoltam, akkoriban még üvegből voltak az üdítős palackok. Fárasztó és nehéz munka volt - emlékezett vissza. 

szepkoru_190220_vcs_3.jpg

Pók Józsefné ma is lénken emlékszik minden családi eseményükre, az esküvőjére, a gyermekei születésére, az iskolai évzárókra, diplomaosztókra. Mint mondta, hihetetlenül hálás, amiért ennyi szeretet veszi körül, a fiaitól a dédunokákig mindenkivel harmonikus a kapcsolata a családban.

szepkoru_190220_vcs_6.jpg

A gyermekei, unokái és dédunokái gyakran látogatják, sokszor elviszik magukhoz, hogy együtt töltsék az ünnepeket vagy csak egyszerűen a hétvégéken is ott legyen velük a dédnagymama. – Nem volt ez másként korábban sem, rengeteget vigyáztam unokákra, dédunokákra. Volt, hogy el sem tudtak nélkülem elaludni éjjelente - mondta el mosolyogva. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat