A NetPincér legfrissebb Trendelő riport kutatása 14 magyar város, település elmúlt negyedéves online ételrendelési szokásait vizsgálta. A felmérés a rendelési szokásokat reprezentáló tekintélyes adathalmazt többféle kérdés mentén dolgozta fel, többek között a lakosságszámból kiindulva az egy főre jutó rendelések arányában hasonlította össze a kutatásban részt vevő településeket. A felmérés eredményeképpen számos olyan adat és összefüggés került napvilágra, amely előzetes várakozásainkra rácáfolva komoly meglepetéseket okozott.
A rendelések királya még mindig Budapest
Bár a vidéki várososok ételrendelési számai szép növekedést mutattak az elmúlt időszakban, a 14 települést érintő kutatás szerint az egy főre jutó kajarendelések aránya (db/fő) még mindig Budapesten a legnagyobb. A további települések sorrendje a következő:
2. Pécs
3. Budaörs
4. Győr
5. Sopron
A legédesszájúbb város
A kutatás megállapította, hogy az összes ételtípusra vetített rendelések között az első helyen egy édesség áll. Két ilyen település van Magyarországon: Győr és Budapest. Ráadásul mindként helyen a mogyorókrémes palacsinta vezeti a rendelési listát. A felmérés alapjául szolgáló lakosságszámhoz viszonyított rendelés alapján az abszolút győztes Győr, ahol majdnem másfélszer akkora az egy főre jutó mogyorós palacsinta rendelési szám, mint Budapesten.
Budaörs a pizza király
A kutatásból kiderül, hogy az egy főre vetített pizzarendeléseket vizsgálva egyértelműen Budaörs vezeti a rangsort. Összehasonlítva a második helyezett Péccsel megállapítható, hogy Budaörsön több, mint másfélszer annyi pizzát rendeltek az elmúlt 3 hónapban. A lista 3. helyén egyébként Gödöllő végzett.
A legolaszabb magyar város
Kecskemét az egyetlen település, ahol az első 3 legnépszerűbb étel mindegyike pizza: a Sonkás, a Pikáns és a Predátor pizza az első három helyezett.
Melyik az ország legnépszerűbb pizzája? A Hawai 2 település kivételével mindenhol benne van a top 5-ben, 4 első, 3 második és 2 harmadik helyet tudhat magáénak. Őt követi szoros versenyben a magyaros pizza.
A nagy ütközet: Olasz vs. török
A gyros és döner ugyanannak az ételnek a görög és a török változatát jelöli. Magyarországon az előbbi elnevezés terjedt el, sokszor még török gyors éttermekben is gyros néven árulják a dönert. Ezért kompromisszumos megoldásként – egyúttal kibékítve a két ország közötti évszázados ellentéteket – a két nép nevének egyesítéséből származó törög elnevezéssel illetik a magyarországi gyrosok atyját.
A felmérésben részt vevő 14 várost vagy települést megvizsgálva 10 olyan település van, ahol vagy valamilyen pizzaféleség, vagy valamilyen gyros változat vezeti a rendelési listát.
Meglepő módon a győztes egyértelműen a gyros, hiszen a 14-ből 7 településen ez a No1. rendelt kaja, míg a pizza összesen 3 helyen a favorit.
Pécs és Sopron rántott sajt nagyhatalom
További érdekesség, hogy rajtuk kívül csak a mogyorókrémes palacsintának (Győr és Budapest) és a rántott sajtnak (Pécs és Sopron) sikerült első helyet elérnie.
Trappista vagy camambert?
Ha Önt is évek óta furdalja a kíváncsiság, hogy az emberek milyen arányban rendelnek trappista, és milyen arányban camambert sajtból készülő rántott sajtot, akkor most jó hírrel szolgálhatunk, végre lehull a titokról a lepel. A rántott sajt rendelés fellegvárának számító Pécsett 2,5 az 1-hez a trappista:camambert rendelési arány.
Ne hagyjuk a körítést!
A kedvenc köreteket megvizsgálva is érdekes megállapításokra juthatunk. Abban semmi meglepő nincs, hogy a vizsgált települések túlnyomó többségében a hasábburgonya viszi a prímet. Azonban van néhány igazán különc település: míg Szegeden a fűszeres steakburgonya taszította le trónjáról a rósejbnit, addig Miskolcon teljesen érthetetlen módon a bolognai spagetti a legnépszerűbb a köret kategóriában.
Arról azonban nem szól a fáma, hogy mi alapján számították köretnek a bolognai spagettit (szerk.).