A miskolci lesz a magyar együttes utolsó felkészülési tornája a hazai rendezésű vizes világbajnokság előtt, ennek megfelelően Bíró Attila szövetségi kapitány nemcsak jó, hanem eredményes játékot is vár tanítványaitól.
– A kupát tekinthetjük a világbajnokságra való ráhangolódásnak is, ám a lányok nagyon komolyan veszik a megméretést, igazi értékfelmérő lesz a ránk váró nagy feladatok előtt – fogalmazott Bíró, aki nem győzte dicsérni az ellenfeleket sem. – Új-Zéland fejlődik, az ausztrálokat és az olimpiai- és világbajnok amerikaiakat pedig senkinek sem kell bemutatni, meghatározó tagjai a női pólónak. Tekintettel arra, hogy mi is azok vagyunk, remek meccsekre van kilátás. A torna eredménye tehát egyáltalán nem mellékes, egy esetleges győzelem hatalmas lendületet adhat a vb-re való ráforduláshoz. A keret rutinosnak mondható, hiszen tizenegy játékos ott volt a riói olimpián, míg ketten első felnőtt világeseményükre készülnek.
Miskolc már nem először rendez rangos vízilabdatornát. Tavaly is itt készült a női válogatott, ami olyan jól sikerült, hogy Keszthelyi Ritáék meg is nyerték az Európa-bajnokságot, míg a riói olimpia előtt a férfiak látogattak el a megyeszékhelyre.
Bachner András, a Miskolci Vízilabda Club elnöke a minap.hu érdeklődésére elmondta, bár vannak még jegyek, azok vészesen fogynak, így aki a helyszínen akar szurkolni a lányoknak, elővételben is megválthatja belépőjét. A klubelnök továbbá rávilágított a miskolci vízilabdás élet fellendülésére is.
– A város által kivitelezett vizes infrastrukturális fejlesztéseket, mint a Kemény Dénes Városi Sportuszodát és a Miskolctapolcai Strandfürdőt, klubunk maximálisan kihasználja, de nemcsak klubszinten, hanem válogatott szinten is. A felnőtt nemzeti együtteseken kívül utánpótlás-csapatokat is vendégül láttunk már, és folyamatosan érkeznek a megkeresések, hiszen egyre többen szeretnének itt edzőtáborozni, ami nemcsak a magas színvonalú szolgáltatásainknak, hanem Miskolctapolca egyedülálló szépségének is köszönhető.
A magyar női válogatott szerdán, csütörtökön és pénteken is 20 órától játszik, jegyek a helyszínen kaphatók.
Kedden a Miskolctapolcai Strandfürdő wellness részlege 9 órától este 7-ig tart nyitva. A július 5-6-7-én megrendezendő Vodafone kupa ideje alatt a Miskolctapolcai Strandfürdő wellness részlege zárva tart, a strand egységesen 1000 forint/fő jegyáron vehető igénybe. Az edzések és a mérkőzések ideje alatt kizárólag a családi medence használható.