A Miskolci Nemzeti Színház várja tehát mindazokat az emlékestre, akik a színház társulatával együtt vennének búcsút a miskolci színházi élet e kiemelkedő művészétől.
Mint ismert, december 26-án, életének 74. évében hunyt el Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Déryné-díjas, Aase-díjas színművész. Épp 50 éve kezdte pályáját, aranydiplomáját nyáron vette át a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Tagja volt a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Vidám Színpadnak, a budapesti Nemzeti Színháznak, a Veszprémi Petőfi Színháznak. A Miskolci Nemzeti Színház társulatának 2001-től volt tagja.
Néhány jelentős miskolci szerepe:
Mario Diamnet: Látatlan találkozások – Vak férfi 2007
Hanoch Levin: Az élet mint olyan – Yona 2008
Barta Lajos: Szerelem – Szalay 2010
Bródy: A tanítónő – Főúr 2013
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő – Ló Szerafin 2013
Utoljára a Ványa Bácsiban láthatta őt a közönség, Tyelegin szerepében.