Mint lapunknak elmondta, keresztény hagyományokból jön, a családja mélyen hívő volt, ez szellemi örökséget jelentett a számára. A sorkatonai szolgálat alatt volt egy megtérési élménye, itt született meg benne a döntés a kereszténység mellett. Ez akkor még nem a papságról szólt, inkább egy mély megtérés volt. Számára onnantól a kereszténység egy közösségi történés lett, többen is keresni kezdték a nyolcvanas évek végén, hogyan tudják ezt megélni.

Ekkor jött létre a Szent Ferenc Kistestvérei közösség, melynek Antal testvér is tagja. Papi hivatására való felkészülését a Szombathelyi Egyházmegyében kezdte: innen a győri szemináriumba küldték, ahol egy évet töltött, utána Budapestre a központi szemináriumba, onnan pedig Innsbruckba került, ahol teológiai tanulmányait folytatta. Ott dőlt el számára végleg, hogy az ő hivatása közösségen belül megélt papság, azaz a szerzetes papság.

– Elég régóta él Miskolcon, hogyan érzi itt magát?

– Szerzetesközösségemmel annak idején Seregély István egri érsek fogadott be minket az Egri Egyházmegyébe. Az ő ötlete volt, hogy itt lelkipásztorkodjunk a Vasgyárban. A bennem uralkodó életérzés akkor a lelkesedés volt, a körülmények nem különösebben izgattak. Nagyon gyorsan megszerettem a várost és a Vasgyárat is, hamar kialakult egy otthonérzet.

A II. világháború alatt folyamatosan leépült a templom és maga az egyházközség is. Mi pedig fiatal közösségként éppen arra vágytunk, hogy építkezhessünk. Elkezdtük az evangelizációt: volt, hogy az ajtókon kopogtattunk, hívtuk az embereket az egyházközségbe.

Utána jöttek a Szentlélek szemináriumok, amikor hitre nyitott és érdeklődő emberek nyolc héten keresztül minden héten eljöttek. Közösen dolgoztuk fel a keresztény hit lényeges kérdéseit. Ennek alapján születtek kis közösségek. Ebből most van tizenegynéhány, a nagy közösség kis közösségekből tevődik össze. A kis közösségeken belül pedig vannak a személyes kapcsolatok, ki-ki a maga ismeretségi körén belül tud megszólítani embereket.

– Hogyan látja a jövőt a miskolci és vasgyári közösségben?

– Nagyon sokféle embert és problémát ismertünk meg, érdekes tanulási folyamat volt ez számunkra is.  Úgy látom, hogy az emberek nyitottak és segítőkészek. Amikor feladatok vannak, egyre többen mozdulnak meg. Ilyen kézzel fogható cél a templomunk renoválása, ami folyamatosan zajlik. Az egyházközség közösségi életét tekintve, szeretnénk tovább bővülni létszámban, s elmélyülni a keresztény hitben. Az idők gyorsan változnak, állandó szellemi kihívást jelent érthetően továbbadni a kereszténység ősi alapüzenetét, alaptapasztalatát. Megtalálni azokat a pontokat, ahol ki-ki befogadó tud lenni, ez egy folyamatos feladat számunkra.  Az ezüstmise egy hálaadás volt mindenért, ami történt.