Nem akárhogy mutatkozott be a nemzetközi porondon Miskolc! Sike József együttese úgy ugorhatott medencébe az Euro Kupa-selejtező zárónapján, hogy már biztos csoportelső! Az, hiszen a szombat esti, Primoarc Kotor elleni nagyszerű siker (14-6) után már sem előzhette meg a hazaiakat. Akik természetesen a Kosice ellen is igyekezte kiszolgálni szépszámú szurkolótáborukat, így szó sem volt kiengedésről - látványi játékról annál inkább. Persze ebben közrejátszott az is, hogy a kassaiak tudása messze elmarad a nemzetközi elittől, lehetett ellene (is) sziporkázni.
A 6-1-es első negyed rögvest jelezte, nincs, nem lehet vita, innen már „csak" a közönségnek játszott a csapat. No, és persze érthetően „pihent" is kicsit, elvégre nagy volt a terhelés az elmúlt napokban. Negyedet nem engedélyezett megnyerni ellenfelének a Miskolc, szépen fokozatosan növelt a különbséget, hét játékosa is lőtt gólt, s 15-7-re győzött.
Eredmények:
PannErgy-Miskolci VLC-Hornest Kosice (szlovákiai) 15-7 (6-1, 2-2, 3-1, 4-3)
Gólszerzők: Halek 3, Berta 3, Dőry 2, Nagy Á. 2, Bowen 2, Misics 2, Sánta, ill. Grutka 2, Zareva 2, Suster, Mitruk, Markoch
A végeredmény: 1. Miskolc 15, 2. Primorac 10, 3. Csehov 10, 4. Mataro 6, 5. Kosice 3, 6. Hannover 0
Továbbjutott: Miskolc, Primorac, Csehov, Mataro