2024. április 20. Tivadar
Bronzkori és Árpád-kori leleteket találtak a régészek Baja határában
mti.hu
|
2019. február 16. 09:04
|
frissítve: 2019. február 18. 11:29
Bronzkori telepnyomokat, valamint Árpád-kori bogrács- és fazéktöredékeket, egy kemence omladékait és egy sírt is találtak a régészek egy Baja határában zajló építkezésen - tájékoztatott Keszthelyi Orsolya ásatásvezető régész.

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a terület környéke már a hetvenes évek óta régészeti lelőhelynek tekinthető, az akkori feltárás során ugyanis a régészek egy avar kori temető maradványaira leltek. A mostani területen, Baja határában, az 51-es számú főút mellett zajló építkezésen, ahol a Mogyi-gyár készáruraktára és mázsarakodója épül, december óta dolgoznak a szakemberek. A régészeti megfigyelés munkálatai során egy kemence omladéka mellett egy bogrács- és egy fazéktöredékeket rejtő Árpád-kori hulladékgödör került elő.     

A terület nyugati részén őskori telepnyomokra: gödrökre és árkokra bukkantak, amelyben szintén edénytöredékeket találtak. A régész szerint, a leletek mindenképpen egy néhai település nyomaira utalnak, vagyis feltehetően már az őskorban is éltek az egykor vízfolyásos, mocsaras területen, illetve a löszös, homokos dombháton. Baja területéről egyébként már korábban is kerültek elő az őskorból származó leletek, így a most megtalált maradványok is adatokkal szolgálnak a kor történetének pontosabb megismeréséhez.

A terület keleti-északkeleti részén egy sírt és benne egy szinte teljes emberi csontvázat is találtak a régészek. Az elhunyt mellé azonban nem helyeztek el használati tárgyakat, nem találtak edényeket, fegyvereket, sem viseleti elemeket és ékszereket sem, ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen korszakból is származhat. A nyugat-keleti tájolás azonban a kora Árpád-korra és a bronzkori halomsíros kultúrára volt jellemző - magyarázta a szakember.     

Keszthelyi Orsolya elmondta: a megfigyelést a földmunkák befejezéséig folytatják. Később a leleteket a kecskeméti múzeumban restaurálják, majd a bajai Türr István Múzeumba kerülnek.

(Kinti képünk csak illusztráció.)

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat