2024. április 19. Emma
Budapesten kudarcba fulladt a tüntetés - nekimentek az Echo TV stábjának (Videóval)
Hír TV
|
2019. január 19. 20:59
|
frissítve: 2019. január 21. 13:50
Minden eddiginél kevesebben vettek részt a túlóratörvény elleni budapesti tüntetésen. A szervezők terve az volt, hogy megbénítják Budapest belvárosát, ezzel szemben mindössze pár száz ember vonult a Clark Ádám térre, ahol a Hír TV és az Echo TV stábját is inzultálták.

A Budapest Blokád nevezetű megmozdulás szombati célja nem kisebb volt, mint megbénítani Budapestet, ami totális kudarcba fulladt. Már az ellenzéki média sem tudott magával mit kezdeni percről percre tudósításában, amikor meglátta, hogy a Hősök terén több a turista, mint a gyülekező tüntető. „Sokszor bajban vagyunk a tüntetéseken a tömegbecsléssel, most azonban elég könnyű a helyzet. A Hősök terén hét ember áll két zászlóval, nem, most már nyolcan vannak, mert valaki odajött hozzájuk puszizkodni. A többiek fotózkodó turisták. Eddig nyolc rendőrautó volt, most már csak négy van itt” – írta szombat délután az Index.

Nem voltak annyian, hogy az úttesten sétáljanak

A Blahán sem volt ez máshogy, amikor a Hír TV tudósítója bejelentkezett fél egykor, szinte nem lehetett mit mutatni, pár ember lézengett a téren. Az eredeti útvonalra, tehát az úttestre nem is akarták a demonstrálókat ráengedni, mert nem voltak annyian. Erről így tudósított az Index: „elindult a menet a Blaháról, a rendőrök megállították a forgalmat, hogy keresztbe át tudjunk kelni a Rákóczi úton, de a nagykörúton már a járdán lesz a vonulás. A gyülekező végére összejött úgy 200 ember. Azért megy arra a menet, és nem az eredeti útvonalon, mert a rendőrök azt mondták, nincs 100 ember, és nem mehetnek arra az úttesten.”

Nem
Megtámadták az Echo TV stábját a tüntetők

A több gyülekezőpontról a Várkert Bazárhoz ért tömeg sem duzzadt aztán sokkal nagyobbra az idő folyamán. A HVG beszámolója szerint csak néhány ezer ember gyűlhetett össze, ehhez az Index hozzátette még: a vidéki helyszíneken többen tüntetnek összesen, mint Budapesten, hangulat pedig, „mintha majális lenne.”

A tüntetők között látni lehetett magyar, európai uniós és árpádsávos zászlókat, valamint a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum lobogóit.

A demonstrációt követően a tüntetők egy csoportja a Lánchíd pesti hídfőjéhez vonult, ahol blokkolták az autóforgalmat. Ezt követően a rendőrök a tömeg nagy részét a járdákra szorították, ám néhányan leültek az úttestre, és a rendőri felszólítás ellenére sem voltak hajlandók elmenni. Ezért a rendőrök egyenként a földről felemelve elvitték őket a hídról.

Ezt követően újra megindulhatott a Lánchídon az autóforgalom. Akármennyire is kevesen voltak azonban, a rongálás és az erőszak nem maradt el. Megtámadták az Echo TV operatőrét, tönkretették a kameráját, a kár több százezer forint. Két tüntetőt előállítottak, garázdaságért.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat