2024. április 20. Tivadar
A calabriai maffia kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe Európában és Dél-Amerikában
mti.hu
|
2018. december 05. 15:43
|
frissítve: 2018. december 09. 09:59
Az olasz maffia calabriai ága, a hírhedt 'Ndrangheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában - jelentette be szerdán az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve (Eurojust).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a Pollino fedőnevű, 2016-ban indított akció keretében Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, illetve több dél-amerikai államban is házkutatásokat tartottak, rajtaütéseket hajtottak végre. Fred Westerbeke holland főügyész elmondta, hogy a rendőrök mintegy kétmillió eurót és nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le. Az őrizetbe vetteket egyebek mellett bűnszervezetben való részvétellel, drogcsempészettel, pénzmosással, megvesztegetéssel, valamint erőszakos bűncselekményekkel gyanúsítják.

A németországi rajtaütésekben a szövetségi bűnügyi hivatal 240 munkatársát és a rendőrség 200 emberét, köztük terrorelhárító egységeket mozgósítottak, munkájukat az érintett tartományok több száz rendőre támogatja. Sajtóhírek szerint az eljárás összefügg két klán, a Pelle-Vottari és a Nirta-Strangio viszályával, amelynek részeként 2007-ben agyonlőttek hat olasz állampolgárt az észak-rajna-vesztfáliai Duisburgban. A 'Ndrangheta az utóbbi években Olaszország legerősebb bűnszervezete lett, meghatározó szerepe van a nemzetközi kokainkereskedelemben.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat