A próbavásárlások után huszonöt esetben emeltek kifogást a revizorok. Az egyik Búza téri üzletben nem volt probléma. Kimondottan idényárukat, húsvéti sonkát, csokitojást és tormát vásároltak a fogyasztóvédők az ünnep előtt.
– Nálunk minden megfelelt az előírásoknak, eltérést nem tapasztaltak – mondta Papczun Ernő boltvezető.
A belvárosi áruházon kívül még csaknem hatvan boltban jártak a revizorok az ünnep előtt. A legtöbbször arra voltak kíváncsiak, hogy helyes értéket mutat-e a mérleg a hentesnél. Vizsgálták továbbá a számlán szereplő összeget, a legtöbb baj ugyanis ezzel van. Sokszor nem az az ár kerül a blokkra, amit a terméken feltüntettek.
Horváthné Szendrei Szilvia a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, Műszaki Engedélyezési Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy munkatársai ötvennyolc helyen ellenőriztek.
– Ebből huszonöt esetben tapasztaltunk hiányosságot: legtöbbször az árral volt probléma, egy esetben azt tapasztaltuk, hogy a kereskedő nyugtát nem adott a fogyasztónak. Két esetben olyan mérőeszközt használtak mérlegeléshez, aminek lejárt a hitelesítése. Egy esetben pedig nem is volt mérésre alkalmas eszköz az üzletben – számolt be a tapasztalatokról a főosztályvezető-helyettes.
A hatóság szerint ugyanakkor egyre kevesebb szabálytalansággal találkoznak a felügyelők az üzletekben. Ahol mégis találnak valamilyen kisebb hiányosságokat, ott először csak figyelmeztetik a kereskedőt. A súlyosabb szabálytalanságoknál viszont már pénzbírságra is számítani kell. De akár az adott terméket is kivonhatják a forgalomból. A húsvét előtti ellenőrzéseknél egyébként most nem kellett bírságolnia az ellenőröknek. Csak figyelmeztették a szabálytalankodó kereskedőket.