2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána
Családi nappal ünnepelt a Zöld Kosár Közösség
minap.hu
|
2017. november 13. 10:49
|
frissítve: 2017. november 16. 09:38
Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány által működtetett biopiac, a Belvárosi Biovásár az alapítvány többi programjával együtt – mint például a Zöld Kosár Közösség – mostantól egy helyen elérhető, a Szilágyi Dezső utca 17. szám alatt. Az új hely átadását Családi Nappal ünnepelte a törzsközönség.

A rendezvény részvevőit Lenkey Péter, az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány szakmai vezetője köszöntötte. - Miért most és miért itt? Az előzmény az, hogy végre rátaláltunk álmaink helyszínére, és két heti küzdelmes pakolás, költözködés és csinosítás után megnyithatunk. Új miskolci címünkön a Szilágyi Dezső u. 17. szám alatt mostantól heti öt napon át várja Zöld Irodánk a látogatókat, péntekenként pedig a Biovásár és a Zöld Kosár Közösség törzsközönségét - hangsúlyozta.

biovasar_nagy_meret_6.jpg

Mint mondta, alapítványuk klasszikus környezetvédelmi szemléletformálással, állatvédelmi akciókkal kezdte meg működését 2003-ban. Nagyobb közönségük, baráti körük akkor lett amikor 2005-ben bekapcsolódtak az ökológiai gazdálkodás és a biotermékek népszerűsítésébe. Ennek eredményeként van ma Miskolcon biopiac, és a további ötletelésnek köszönhetően jött létre a Zöld Kosár közösség.

- A Biovásárról tudható, hogy egy pici piac. Talán a legkisebb, amit ismertek! De több szempontból is egyedülálló. A térség leginkább ellenőrzött piaca, mert a termelőket a biogazdálkodást auditáló tanúsító szervezetek ellenőrzik. Emellett még mi magunk, mint piacszervezők szintén. Ez azt jelenti, hogy nem csak papírokat vizsgáljuk, de magát a gazdálkodást és a termelési folyamatokat is. És erre még a vásárlóknak is lehetőséget biztosítunk gazdaságlátogatások keretében. Sokan nem tudják, a Biovásár egy alapítványi fenntartású piac. Bármiféle normatív állami vagy önkormányzati támogatás nélkül, és hazai vagy uniós pályázati támogatás nélkül 12 éve működik, kisebb hozzájárulások és adományok felhasználásával. Sűrű filléreket, ritka forintokat rakunk egymásra minden nap, hogy a működés gördülékeny legyen. Büszkék vagyunk adományozóinkra, kik hús-vér hétköznapi hősök, olyanok, akik a számukra fontos ügyekről nem csak beszélnek, de tesznek is értük.

biovasar_nagy_meret_31.jpg

A Görgey úton kezdtük, aztán a Belvárosi Liget szökőkútja körül, telente a Spaten sörözőben, és most egy ideje egy nagy zöld sörsátor alatt béreltünk helyet a piacnak, és egy emellett pici irodát az adminisztrációnak és a Zöld Kosár közösségnek. Azért, hogy legyen hol ellenőrzött bioterméket árusítani a gazdáknak, és vásárolni a tudatos vásárlóknak. Köszönettel és hálával tartozunk a Tudomány és Technika Házának, a Sashalmi Családnak, a Dobos családnak, amiért befogadták és éveken át segítették csapatunkat. Nagy-nagy köszönet korábbi és jelenlegi kollégáinknak, önkénteseinknek, akik az elmúlt 12 évben szabadidejükben is önzetlenül besegítettek a munkába. Ők tudják jól milyen a korán, sötétben kelni hogy időben kinyissunk – milyen a hidegben toporgás órákon át, amíg egy jó forró kávé és a baráti viccelődés meg nem melenget kívül-belül. Miért csináljuk? Mert környezetvédők vagyunk. Az ökológiai gazdálkodás pedig tiszta, fenntartja a talajéletet, és a változatosságot. De hogyan is terjedhetne el jobban, ha a gazdák nem állnak át, mert nincs elég vásárlójuk. Ezért kell a piac. Több vevő, nagyobb kereslet – több termelő, nagyobb kínálat. Így nőhet a biotermékek aránya, és csökkenhet ára. És így válhatnak elérhetőbbé lassan mindenki számára.

Környezetvédők vagyunk, de idővel gazdaságfejlesztők, gerillamarketingesek, vidékfejlesztők, egészségfejlesztők is lettünk. Mert igazából ez mind mind az életről szól, és a fenntartható életmódról. Évek alatt egy valódi közösség született, ami valóban több mint bevásárló közösség. Hetente találkozunk, mert ugyanaz a szenvedélyünk, ugyanaz az érdeklődési körünk, ugyanaz, amiben hiszünk.

biovasar_nagy_meret_56.jpg

Hiszünk a termelőink tudásában és kemény kétkezi munkájában. Tudjuk, hogy az ökológiai gazdálkodás – bár régi hagyományokhoz is sokszor visszanyúlik, mégis – modernebb, a természetmegőrzést, az egészségmegőrzést jobban szolgáló gazdálkodási módszer, mint a nagyüzemi intenzív mezőgazdaság. És minden falattal érezzük azt, hogy a kisléptékű, kézműves élelmiszerek szebbek, ízletesebbek, egészségesebbek, mint az ipari élelmiszergyártás felfújt, felcukrozott, felcicomázott, színezett, mesterségesen ízesített műkajái. Hiszünk abban, hogy a termelőt illeti a bevétel. Tudjuk, hogy a fairtrade vagy méltányos kereskedelem nem csak egy színes címke az import élvezeti cikkeken, kávén, teán, csokin, hanem egyszerű mindennapi döntés, amit a helyi termékek vásárlásával hozunk meg, és amelynek gazdasági kihatása igenis jelentős. A pénznek helybe kell forognia, hogy a helyi, a régióbeli, a magyar termelők gazdagodhassanak. Hogy ők ismét itt költsék el a pénzt. Hogy így nőjön a fenntartható fogyasztás és munkahelyek száma.

biovasar_nagy_meret_45.jpg

Az új hely – a Szilágyi 17 - lehetőséget teremt arra, hogy ne csak heti egy alkalommal találkozzunk, hanem gyakrabban is. Akár minden nap. Mi az apropón dolgozunk: legyen az egy családi nap, egy gazdaságlátogatás, egy közösségi jótékonysági akció vagy bármi más, aminek értelmét érezzük, mert színesíti és segíti a fenntartható életmódra törekvő családok életét. Most kóstolót nyújtunk a miskolci családoknak sok mindenből, amivel a közösségünk foglalkozik. Finom ételekbe, és kézműveskedésbe is bele lehet itt kóstolni. Török Eszter (Csutka Eszti) kézműves foglalkozást tart, amelynek folytatása várható minden adventi vasárnapon december 3-ától, itt a Szilágyi 17-ben, és karácsonyi díszeket. ajándékokat készíthetnek majd a gyerkőcök. Ma pedig kukorica csuhéból lehet szaloncukor tartó angyalkát készíteni. De az evés, ivás mellett táncra perdülni is lehet, hiszen itt vannak régi barátaink, az Agyagbanda zenekar - zárta szavait Lenkey Péter.

biovasar_nagy_meret_81.jpg

A Családi Nap a „Társadalmi szerepvállalás erősítése helyi zöld kosár közösségek fejlesztésével” című EFOP projektünk programsorozatába illeszkedett, amelynek célja az egészség- és környezettudatos családok megerősítése, a fiatalok felelős életre nevelése.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat