2024. augusztus 25. Lajos, Patrícia
A csapatok már felvonultak, elrajtolt az egyetemi kosárlabda Eb Miskolcon!
minap.hu
|
2017. július 16. 14:51
|
frissítve: 2017. július 18. 20:22
Július 16-23. között Miskolcon rendezik meg a XIV. Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságot. Az elmúlt évek legkiemelkedőbb városi sporteseményén várhatóan 450-500 fő vesz részt. Vasárnap felvonulással és ünnepélyes megnyitóval indult a rangos torna.

A Hősök terén már zászlókkal sorakoztak az önkéntesek, akik várták, hogy megérkezzenek a csapatok. A fúvós zenekar is próbált már, a templom harangjai pedig várakozással telien szóltak. A csapatok végül négy busszal érkeztek meg a helyszínre, ahol felsorakoztak nemzeti zászlóik mögé. A német csapat kivált a felsorakozók közül egy gyors csoportképre; mindenki próbálta követni a példájukat, de nincs sok idő, hiszen lassan indul a felvonulás. Az olaszoknak azért még sikerül csoportképet készteni egy röpke perc alatt, és ahogy azt a buszról leszállva is tették, most is csak énekelnek, még a „fotón” is.

A miskolci mazsorett apró mesterei is bőszen gyakorolják utolsó pálcapörgetéseiket. Kezdésre a harangok is megkondulnak és a zenekar is elkezdi játékát. A Déryné utcán keresztül vonulnak át a Szent István térre, és végig a fúvósok kísérik őket; szó szerint, hiszen ők vezetik a sort, hangos dallamaikkal pedig az egész városnak jelzik: nagy esemény zajlik Miskolc utcáin! Éppen ezért, akik csak a szokásos vasárnap délutáni sétájukat töltik, azok most meglátva a vonuló tömeget, becsatlakoznak hozzájuk és ők is elkísérik a sportolókat a Szent István térre.

kosar_eb_megnyito_170716ml_11.jpg

Akik nem értek oda a felvonulás kezdetére, azok is végigkövethették minden percét a téren kihelyezett LED falon. Angol és magyar nyelven is üdvözölték a delegációk tagjait, majd Kriza Ákos polgármester köszöntötte a versenyzőket.

kosar_eb_megnyito_170716ml_29.jpg

– Nagy örömünkre szolgál, hogy mi vagyunk a házigazdái ennek a jeles eseménynek. Egyre több nemzetközi sporteseménynek ad otthont városunk, amire rendkívül büszkék vagyunk. Miskolcon úgy gondoljuk, hogy a sport a kultúránk része. Tudatosan építünk sportvárost, hiszen a sport nemcsak szórakoztat, hanem a turizmust és az infrastruktúrát is növeli. Külön öröm, hogy egyetemi csapatok mérkőznek meg; igazán kemény meccsekre számíthatunk. A mérkőzések mellett lesz idejük felfedezni Miskolc városát a külföldi vendégeknek. Azt tanácsolom, hogy bátran éljenek a város kínálta lehetőségekkel – zárta köszöntőjét Miskolc polgármestere.

kosar_eb_megnyito_170716ml_20.jpg

Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja is köszöntötte a csapatokat.

kosar_eb_megnyito_170716ml_33.jpg

– A minap átadtuk a felújított Egyetemi Körcsarnokot, ami most ennek a nagyszabású eseménynek ad helyszínt. Sportos város sportos egyeteme a miénk, erre törekszünk. Remek sportinfrastruktúra áll rendelkezésünkre a campuson. Buzdítom a miskolciakat, hogy szurkoljunk együtt, hiszen a Miskolci Egyetem férfi kosárlabdacsapata is az indulók közt van – mutatott rá.

kosar_eb_megnyito_170716ml_42.jpg

Bill Thompson, a European University Sports Association (EUSA) végrehajtó bizottsági tagja is szólt az összegyűlt fiatalokhoz.

kosar_eb_megnyito_170716ml_37.jpg

– Megtiszteltetés itt lenni a gyönyörű Miskolcon; ezzel a mai megnyitóval magát a rendezvényt és az egyetemi sportot ünnepeljük. Szeretném megköszönni a szervező bizottságnak valamint az önkénteseknek a szorgos és precíz munkát. A sportolóknak pedig azt tanácsolom, hogy versenyezzenek teljes szívvel, professzionálisan, és tiszteljék ellenfeleiket. Bár csak egy győztes lesz a végén, mégis barátokként legyetek majd ott a záróünnepségen. Minden percet élvezzetek ki, sok szerencsét kívánok nektek! Biztos vagyok benne, hogy ezek az emlékek örökre megmaradnak – húzta alá.

Ezután a Fly Addiction produkciója következett, amit a közönség lélegzetvisszafojtva nézett. Szaltók és pörgések szemtanúi lehettek a kíváncsiskodók, és nemcsak a labdák, hanem maguk az ifjú akrobaták is gravitációt meghazudtolva repkedtek a levegőben. Némi humort is csempésznek produkciójukba, legtöbbjükön különböző szuperhős jelmez volt látható; na persze nem teljes kosztüm, hanem csak egy póló, de találkozhattunk Amerika Kapitánnyal és Pókemberrel is. A mutatványok végén a külföldi csapatok is fotózkodtak a légi akrobatákkal, az olasz csapat tagjai pedig beszálltak a buliba, és „megreptették” a Fly Addiction egyik tagját.

A megnyitó lezárásaként pedig a Vision Studio által készített rövidfilmet tekinthette meg a közönség, ami mindenkiben felébreszti a versenyszellemet és a szurkolási vágyat.

Nem

A csoportmeccsek június 17-én, hétfőn kezdődnek. A tornán 16 férfi és 12 női csapat méri össze tudását a Generali Arénában, a felújított Egyetemi Körcsarnokban és a Jégcsarnokban. A találkozókra a belépés ingyenes.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat