A szerkesztőnő viszont a több órás közvetítés során, miközben olyan jeles ellenzéki politikusokkal és személyiségekkel elemezte a történteket, mint Kuncze Gábor, Magyar György, és Vágó István, egyetlen egyszer nem tette föl a kérdést: milyen is lehet az a politikai rendszer, amely az elmúlt 25 év demokráciájához képest teljesen új, teljesen más. Amelyben nincs a mostani politikai pártoknak helye, sem erről, sem arról az oldalról. Miközben a képernyőn olyan feliratok váltogatták egymást: „Ez lehet Orbán Őszöde”, „Megrendül-e az Orbán-rendszere?” „Lesz-e tisztáldozat a kormányból?”. A szerkesztő asszony 23 óra felé, amikor a tüntetőknek még mindig nem sikerült bevenni a Parlamentet, pedig rendesen ordítozták, hogy ez itt egy forradalom, szóval a szerkesztőnő szinte kétségbeesetten kérdezgette, de mi lesz most, mi változik ezzel? Akkor most nem történt semmi?

Bizony nem. Pontosabban valami azért történt. November 17-én megtudhattuk, hogy az ellenzéki politikusok, és szavazók gyermekei, ha lehet még inkább impotensek, mint az ősök. Az ifjak és legifjabbak ugyanis a rendszerváltozás után negyed századdal eljutottak oda, hogy „csináljunk mindent vissza”. Mert mi mást jelenthet az elmúlt 25 évhez képest új politikai rendszer? (A harmadik lehetőségre nem merek gondolni, arra ugyanis, hogy a legifjabb baloldaliak készek anarchiába taszítani az országot.) Az igazság az, hogy a hétfői tüntetők segítettek is kicsit, hiszen időről-időre átszellemülten skandálták: diktatúúúra, diktatúúúra.

Szépen összeálltak a dolgok, és most már jobban értem az amerikai ügyvivő szerepét is. Ha már úgy alakult, gondolhatják az amerikai jó barátaink, hogy Magyarországon a demokrácia azoknak jött be, akik nem hajlandók amerikai kottából játszani, sőt, nem átallnak üzletelni az oroszokkal, akkor hagyjuk az egészet és fordítsuk vissza a magyarokat a 25 évvel ezelőtti világukba. Mennyivel könnyebb volt Kádárékkal és a demokratikus ellenzékkel boltolni. Ott van ez a Gyurcsány, fogadjunk, hogy erre is kapható lesz, más esélye már úgy sincs ...