2024. április 20. Tivadar
A drogokról a Factoryban
minap.hu
|
2014. november 05. 16:26
|
frissítve: 2014. november 07. 15:09
Nemcsak azt akarja bebizonyítani egy Miskolcon indult projekt, hogy a drog rossz, de egyben alternatívát is szeretnének nyújtani a fiataloknak, hogy mit csináljanak, mivel üssék el az idejüket ahelyett, hogy rossz útra tévednének.

A „Legyetek jók, ha tudtok!” komplex bűnmegelőzési modellprojekt szervezésében a Factory Arénával együttműködve rendezte meg Miskolc városa szerda délután drogprevenciós napját.

A Factory pincehelyisége zsúfolásig megtelt fiatalokkal, akiket először Földessy Judit, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója köszöntött. Hangsúlyozta, az ilyen megelőzéssel foglalkozó programsorozatok hosszú távú befektetést jelentenek a jövőbe, amelynek célja, hogy elégedett és egészséges fiatalokat sikerüljön nevelni, aki felnőttként is megállják a helyüket.

drogprev_141105_fkcs_3.jpg

Az önkormányzat nevében Kiss János alpolgármester jelent meg a rendezvényen, aki szerint jó program az, ahová sikerül ennyi fiatalt elcsábítani a szabadidejükben, délután. Igyekeznek komplex módon kezelni a megelőzést, ezért nemcsak arról akarnak beszélni, hogy vigyázni kell a drogokkal, de alternatívákat is be akarnak mutatni, hogy milyen sport, kulturális, szabadidős tevékenységekkel foglalkozhatnak a gyerekek és fiatalok.

drogprev_141105_fkcs_6.jpg

Kiss János megjegyezte: ügyvédként is biztosan állíthatja, nem érdemes a bűn útjára lépni. Márpedig a drog drága, ami miatt a fogyasztók szinte minden esetben rászorulnak, hogy bűncselekményekből teremtsék elő a szükséges pénzt. Aki pedig bűnözik, azt előbb-utóbb utoléri a törvény keze, és a börtön stigmáját már nagyon nehéz lemosni magáról valakinek. Kérte, hogyha ki akarnának próbálni bármilyen drogot, gondolkodjanak el előtte, ha pedig az ismeretségi körükben látnak bajba került fiatalokat, akkor se menjenek el mellette szó nélkül. Figyeljenek egymásra, segítsenek egymásnak, ha pedig nem tudnak, akkor kérjenek segítséget, akár saját magukról, akár másról van szó.

drogprev_141105_fkcs_8.jpg

A megnyitót követően Bordás Anasztázia, a 2014-es X-Faktor mentorházába jutott fiatal énekelt, majd egy korábbi függő, Zsebeházi Ferenc beszélt az igazságról a drogok kapcsán. Hangsúlyozta, hogy bár először feldobja az „anyag” a használóját, de nagyon gyorsan szembesül mindenki azzal a fájdalommal, hatalmas negatívummal, a „mély gödörrel”, amit jelent a drogfüggőség. Teljesen átalakítják a szerek használójukat, egy olyan más emberré válnak, amilyen nem akar lenni jószántából senki.

drogprev_141105_fkcs_4.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

A néhol megrázó előadást követően Dwoja (Bodroghy-Szabó Dénes) rapelt. Rövid szünet után „Tényleg veszélyesek a mostani szerek?” címmel elhangzó előadásból egy mentőorvos, Kassai Tibor szemszögéből ismerhették meg a fiatalok a drog veszélyeit. A délután folyamán még Horváth Dorina énekel, előadást tartanak a közösségi rendőrség képviselői, majd bemutatkozik a Factory Aréna is. Fellépnek a Factory gördeszkásai, görkorisai, és rolleresei, valamint a Steel City Underground és lehetőség van a Factory Aréna összes sporteszközének kipróbálására.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat