2024. október 04. Ferenc
DVTK-Fradi: óriási volt a rendőri készültség Miskolcon
minap.hu
|
2018. október 27. 15:29
|
frissítve: 2018. október 29. 12:40
A rendőrség fokozott figyelemmel készült az október 27-én 17 órától Miskolcon megrendezendő DVTK-FTC mérkőzésre. Kérték a szurkolókat, hogy tartsák be a szabályokat és vegyék figyelembe az alábbi tájékoztatásban foglaltakat.

20181027155013_img_0003.jpg

Rendőri felvezetéssel kísérik a vendégszurkolókat Fotó: Beregi László

A gépjárművel érkező vendégszurkolókat kérik, hogy az M30-as autópálya Miskolc-Dél lehajtójánál (Budapest felől az első lehajtó) térjenek le az autópályáról. A lehajtón egyenesen haladva, a felüljárón átérve, a Skoda autószalon előtti útszakaszon találják a rendőrség által felállított gyűjtőpontot, ahonnan 14 órától történik folyamatos, szervezett rendőri kísérés a stadionig, illetve mérkőzés után vissza az autópályáig.

-A 3-as számú főúton Budapest felől érkezők a Miskolc táblát követően szintén gyűjtőponttal találkoznak, innen is szervezett kísérést indít a rendőrség.

-A 3-as számú főúton Arnót irányából érkező szurkolók Felsőzsolca után szintén gyűjtőponttal találkoznak, innen is szervezett kísérést indít a rendőrség.

-A 26-os számú főúton Kazincbarcika felől érkező szurkolók szintén gyűjtőponttal találkoznak, innen is szervezett kísérést indít a rendőrség.

-A Ferencvárosi FC szurkolói részére a DVTK Stadion déli oldalán körbekerített parkoló áll rendelkezésre.

Kérik a vendégszurkolókat, hogy vegyék igénybe a gyűjtőpontokról induló rendőrségi felvezetést!

20181027155202_img_0015.jpg

Azok a hazai szurkolók akik az MVK Zrt. 29-es járatával érkeznek a mérkőzésre gyalogosan nem fogják tudni megközelíteni a stadiont a DIGÉP irányából a „STREKKEN” keresztül, mert azt a mérkőzés előtt lezárják.

A sporteseményre jegyet váltó drukkerek a belépőn szereplő adataikat ellenőrizzék, ugyanis a biztonsági személyzet és a rendőrség különös figyelmet fog fordítani a fiktív adatok kiszűrésére.

A hazai szurkolókat kérik, hogy lehetőség szerint tömegközlekedési eszközökkel érkezzenek a mérkőzésre.

A rendőrség közölte, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívják a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértés, ilyesmiért minden esetben szabálysértési eljárást indítanak.

20181027155000_img_0002.jpg

A rendőrség kéri a szurkolókat, hogy a fenti intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel és megértésükkel támogassák.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat