2024. április 16. Csongor
Egy buszmegállóban verte össze ismerősét az idős nő
minap.hu
|
2018. augusztus 14. 09:08
|
frissítve: 2018. augusztus 15. 12:49
Előbb csuklójánál fogva a földre teperte, majd többször belerúgott nőismerősébe a 62 éves (!) vádlott.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 62 éves miskolci nővel szemben, aki idén április végén, egy Miskolc külvárosában lévő buszmegállóban, vitájuk során bántalmazta egy nőismerősét.

A vádlott idén áprilisban találkozott össze a buszra várakozó sértettel, akivel szóváltásba keveredett, majd a sértett bal csuklóját megragadta és megcsavarta, amelynek következtében a sértett a földre esett. A vádlott ezt követően a földön fekvő sértett csípőjét több alkalommal megrúgta, majd a helyszínről eltávozott. A sértettet a mentők kórházba szállították, ahol az orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy a nő a bántalmazás következtében a bal oldali combcsont és a bal kéz orsócsontjának törésével járó, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, idős vádlottal szemben az új büntetőeljárási törvény rendelkezései alapján, az eljárás gyorsítása érdekében büntetővégzés meghozatala keretében, próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak, így az ügyben tárgyaláson kívül, egy hónapon belül érdemi döntés születhet.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat