A Cambridge Egyetem munkatársai több évvel ezelőtt bonyolult munkába kezdtek, egy középkori kottát kellett eljátszható formába önteniük. A Vigasz dalát egy középkori római filozófus komponálta, melyben megfogalmazza a vigasztalás filozófiáját.

Több mint egy évezrede megszokott volt, hogy a klasszikus művekhez, mint például Vergilius vagy Horatius költeményeihez dallamot párosítottak. A gyakran szerelemről vagy bánatról szóló szövegek így váltak teljessé.  

A vigasztalás művének rekonstrukciója nem volt könnyű és sok év munkába telt. Nem a mai kottaírás szerint komponálták, hanem úgynevezett neuma szimbólumokat használtak, ami sokkal bonyolultabb jelrendszer. Ez volt egyébként a modern hangjelölés előfutára.

A kotta egyszer már a Cambridge Egyetem tulajdonában állt, de egy évszázada ellopták és csak nemrég került elő. Sam Barrett zenetudós azzal töltötte az elmúlt 20 évet, hogy megfejtse a szimbólumokat. Sokáig rosszul haladt a munkával, majd egy német könyvtárban lapuló, az 1840-es évekből származó levél hozta meg a fordulatot.

Nehézséget az jelentett, hogy a neuma szimbólumok nem egy konkrét hangot jelöltek, hanem a dallam irányát, lejtését, hangnem jelölést pedig egyáltalán nem használtak. A dallam nagyjából egyezik az eredetivel, de teljes részletességével lehetetlen rekonstruálni.

A megtalált levél segítségével Barrett a dal 80-90 százalékát megfejtette. Ezután egy olyan háromtagú együttessel játszatta el többször, akik középkori zenére specializálódtak. Így valóban hallhatta a dalt és folyamatosan javított a kérdéses részeken.

Végül (ismét) elkészült a Vigasz dala, amit hétvégén már teljes egészében bemutattak az egyetemen. Így nagyjából 11 évszázad elteltével ismét felcsendülhetett a rég elveszettnek hitt dallam. Az egész mű több mint egy óra, egy rövid részlet azonban már meghallgatható: latin nyelven, mintha csak középkori szerzetesek kántálnának.