Majd hat héten át rótta a síneket Miskolc adventi villamosa. Voltak olyan óvodás és iskolás csoportok, akik csak azért jöttek Miskolcra, hogy utazhassanak az ünnepi díszbe öltözött villamossal.
Ilyen volt, amikor a Mikulás is a miskolci villamossal utazott:
Az adventi villamosnak a legnagyobb közösségi oldalon is népes rajongótábora lett. Több ezren lájkolták a fotógalériákat, köztük sok külföldi is. Hollandiából, Németországból, Finnországból, Ausztriából, de a Skoda hazájából, Csehországból is kapott tetszésnyilvánítást Miskolc adventi villamosa.
Minden évben valami újdonsággal szerettük volna meglepni a miskolciakat – mondja Vaskó Tiborné, az MVK Zrt. kereskedelmi osztályvezetője, a miskolci adventi villamos ötletének kitalálója.
Már négy éve annak, hogy feldíszített villamos közlekedik a városban. Korábban is kerültek rá díszek és fényfüzér, azután új üléshuzatot kapott, eközben karácsonyi dalok is felcsendültek az út alatt, majd csillagos égboltot is varázsoltak a plafonjára – nagyon röviden így jellemezhető a miskolci szerelvény fejlődése. A legtöbb ötlet megvalósítása a közlekedési vállalat műhelyében készült el.
Idén így készült:
- Amikor nyáron mondtam a kollégáimnak, hogy idén legyen benne kandalló is, azonnal rávágták, hogy rendben, de akkor kanapét is készítünk – mondja Vaskó Tiborné.
- Nekem attól jobb dolog nem kell, hogy látom az utasok arcát – mondja. Amikor azt hallom, hogy „menjünk még 2-3 megállót” vagy amikor látom, hogy annak a néninek is könny szökik a szemébe, aki mellett egy kislány elkezdett énekelni… Ennél nem kell több – mondja.
Nemrég egy levelet is kaptak. Az aláírás csak ennyi: „egy hálás utas”.
Az utolsó járatokra vízkeresztkor, január 6-án még felszállhatunk. A legutolsó kört szerdán este 17 óra 23 perckor kezdi, akkor indul majd el Felső-Majláth végállomásról.
Az adventi villamos indulási időpontjai 2016. január 6-án:
Tiszai pályaudvarról: 4:43, 6:06; 7:26; 9:00; 10:24; 11:55; 13:26; 14:56; 16:40.
Felső-Majláthról: 5:25, 6:48; 8:20; 9:45; 11:14; 12:43; 14:13; 15:57; 17:23.