Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, aki a 20-21. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozik. Több mint ötven éve tartó pályafutása során több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik a nevéhez. Egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. A világ 5 kontinensén (Amerikában, Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, valamint Európa szinte minden országában) adott koncertet. Külföldön 6 nyelven (magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül), 11 országban, 80 kiadásban jelentek meg felvételi. Dalait lefordították még cseh, francia, finn, olasz és spanyol nyelvre. Az „Év énekesének” választották többek között Angliában és Németországban is.

minap.hu: A nemrégiben indult retro slágereket játszó rádió óriási sikernek örvend, a 60-as, 70-es, 80-as évek zenéire táncol szinte az egész ország. Nosztalgia, minőség, tartalom? – mi miatt lehetnek ma is ennyire kedveltek ezek a dalok?

Kovács Kati (K. K.): A korábbi Sláger rádió indulásánál is mindenki megdöbbent, hogy az emberek szeretik a már akkor is réginek számító dalokat. Amik persze érzelmileg sokakat kötöttek valamihez. Az emberek aztán most újra felfedezték, hogy a régi dalok nem is olyan régiek, más mellett például mondanivalójuk miatt is aktuálisak. Persze rengeteg kiváló előadó neve fémjelezte ezeket az évtizedeket. A szövegek azonban egy picit mások voltak akkoriban, mintha az emberközpontúság jobban megjelent volna bennük, és jobban megérintették az emberek lelkét, mert valakiről valakinek szóltak. Szóval a szöveg tartalma döntő lehet abban, hogy ma is sokan szeretik ezeket a zenéket. Aztán ott van, hogy a régebbi dalok többségében melodikusak. A felgyorsult világban nagyobb tempóra kapcsoltak a zenékben is. Míg a régieknek van egyfajta természetessége, addig az új dalokban sok a technikai trükk.

minap.hu: Ha nem is meglepő, mindenesetre feltűnő, hogy rengeteg fiatalt is látni a koncertjeiken, pedig nekik, nekünk talán nem is olyan erős a kötődés, az emlék az önök slágereihez. Az az érzésem tehát, hogy sosem mennek ki a divatból.

K. K.: Igazából nem tudok magyarázatot adni erre, hiszen nekünk, akik énekeljük ezeket a nótákat, nem retró, ez az életünk – azt mondhatom, hogy most igazából „keresem a szót, keresem a hangot” (mosolyog). Amik akkoriban nagyon átütő erejűek voltak, az Illés zenekar dalai, az LGT tempója, azok nem mentek ki a divatból, mert olyanok, mintha maiak lennének. Ha elindulnának velük egy Euróvíziós Dalfesztiválon, lehet, hogy valamelyik nyerne is. Azt hiszem legalábbis, de nem szentírás, amit mondok… Hogy miért ismertek és kedveltek még ma is? Nagyon sokan énekelték ezeket a dalokat, a zenekarok vissza-visszatérnek koncertezni, vagy mások feldolgozták a számaikat. Az én dalaimat sokan éneklik ma is. Lehet, hogy valaki már nem is tudja, hogy én vagyok az eredeti előadója ezeknek a slágereknek. Ezen jót tudok nevetni.

minap.hu: Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, akinek zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, blues dalok, sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette. A siker titka mindezekben rejlik?

K. K.: Mondok valamit: mi Németországban olyan zenekarokkal dolgoztunk egy stúdióban, ugyanazzal a stábbal, mint például a Led Zeppelin. Akkor még persze nagy szó volt, hogy Magyarországról valaki Hamburgban stúdiózik. Odajöttek, megtapogattak minket, hogy na, ilyenek a magyarok… A stúdiótechnika is nagyon sokat fejlődött, ma tulajdonképpen számítógépek segítségével bármit el lehet énekelni, a gép szépen megoldja. De mi a siker titka? A sok gyakorlás; hogy képes átlépni a buktatókon, hogy nem sértődik meg, nem hagyja el magát. Ha az első kudarcnál feladnánk, akkor nem lennének világbajnokaink. Kitartás, szorgalom és persze tehetség, ezek kellenek. Az a bajom egyébként, hogy a kritikusok sokszor nem mondják meg kerek-perec, hogy ki lehet sikeres. Sokkal több őszinteség kellene. És nagy a pedagógusok felelőssége is, hogy iskolában felfedezzék a gyerekben rejlő értéket.

minap.hu: A zenei karrierben az áttörést egy Ki mit tud? hozta meg önnek. Manapság rengeteg tehetségkutató indul évente, több csatornán – ez az út megkönnyíti a pályakezdő fiatalok boldogulását, vagy éppen a nagy verseny miatt nehezebb érvényesülni?

K. K.: Figyelemmel követem a zenei tehetségkutatókat, és kicsit elszomorít, hogy a többség angolul énekel. Ezzel annyira nem is lenne baj, de mellette, párhuzamosan én kötelezővé tenném a magyart is. Legyen magyar nyelvű mondanivaló, és legyen egyénisége valakinek; ne próbáljon meg mindenképpen hasonlítani másokra, találja meg magát. Magyarországon sláger igazán magyar nyelven lesz az. Inkább azt javasolnám a fiataloknak, hogy ne tévedjenek idegen útra, mert annak nem lesz gyümölcse. Ha én azt éneklem, hogy „Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád”, akkor azt mindenki tudja, hogy ki énekli, és mi a mondanivalója. Egy előadónak saját repertoárral kell rendelkeznie, mert csak akkor lesz ismert, ha az arcához saját slágert tudnak kötni – és ezt hazánkban csak magyarul lehet.

minap.hu: És nemzetközi sikert magyar nyelvű dalokkal lehet elérni manapság? Önnek ez sikerült…

K. K.: Mára minden megváltozott, talán nehezebb eljutni magyarként külföldi fesztiválokra. Átalakult minden; ahogy a művelődési házak szerepe is megváltozott. Ma már a nagy tömegeket inkább azok a létesítmények és rendezvények vonzzák, ahol rengeteg szereplő van jelen egy időben. Mosolygok azon is, amikor megkérdezik tőlem a fiatalok, hogy „részt tetszik venni fesztiválokon?”. Csak azokon léptem fel, Írországtól kezdve egész Európában, Amerikában, Japánban szintén versenyeztem. Nagyon kalandos volt az utunk, mindenhol Magyarországot képviseltük, ami nagy felelősséggel járt. Nagyon kellett kontrollálnunk magunkat, mert tudtuk: úgy kell versenydalt választani, hogy az egy országot reprezentál.

minap.hu: Az a fajta vitalitás, életerő viszi ma is előre, ami a táncdalfesztiválokon annyira jellemezte önt? Óriási energia árad a színpadról, ha önt hallgatjuk.

K. K.: Az a jópofa benne, hogy olyan dalokat énekeltem, amik nagyon dinamikusak voltak, mert ezeket szerettem. Igazság szerint nem untam meg, mert ha mások is éneklik velem, az annyira hangulatos és magával ragadó. Szeretem, ha ez történik. Úgyhogy nem untam még meg az életemet, jól érzem magam a bőrömben.

minap.hu: Legutóbb szimfonikus nagykoncerten találkozhatott önnel a miskolci közönség. Milyen volt a fogadtatás?

K. K.: Korábban a zenekarommal már jártam a városban. Úgy érzem egy picit, hogy Miskolcon otthon vagyok. Egri származású vagyok, talán emiatt is, de itt mintha pontosabban értenék az emberek, hogy ki vagyok, mint mondjuk az ország másik felén. Errefelé egyféleképpen gondolkodunk. És a kedvesség is hatványozottabban megjelenik nálunk.