16.30
„Berontott, és ilyen nagy csővel, mint ez az ágy hossza, egyszerűen csak ütött-vágott”. Így emlékszik vissza az esetre a 84 éves asszony, akit többek között az arcán sebesített meg a macsétával támadó férfi. Ő és a férje is súlyosan megsérült. A megyei kórház traumatológiai osztályán ápolják őket. Állapotuk stabil, de még napokig kórházban maradnak.
– Fejüket, arcukat, lágy részeket értek vágott, metszett sérülések. Beszállításkor stabilak voltak, ellátásuk során a vágott, metszett sebeiket elláttuk, illetve a külső koponyacsont-burkolatot felületes sérüléseit is elláttuk – nyilatkozta Jenei Csaba, a megyei kórház traumatológiai osztályvezető főorvos-helyettese.
Az idős házaspár ismerte 30 éves mezőcsáti támadóját, ezért engedték be a házba. Pénzt követelt tőlük, de nem adtak neki. Ekkor ütni, vágni kezdett az éles bozótvágó késsel. A szomszéd férfi sietett a házaspár segítségére, de a támadó őt is megsebesítette, majd elmenekült a helyszínről. A belvárosból azonban csak Hejőcsabáig jutott. A rendőrök alig egy órával a támadás után elfogták.
10.29
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. József 30 éves mezőcsáti lakossal szemben.
A nyomozás adatai szerint a későbbi gyanúsított január 14-én, szerdán délután negyed 6 körül korábbi ismerőseit, egy 84 éves házaspárt miskolci lakásukban felkeresett azért, hogy pénzt kérjen tőlük. Mivel a férfi elutasító választ kapott, elővette ruházata rejtekéből a magánál tartott „macsétát”, majd azzal többször lesújtva súlyosan megsebesítette az idős házaspár mindkét tagját.
A cselekményt észlelve a szomszédból egy 40 éves férfi az idősek segítségére sietett, megmentve azok életét. Az önkívületi állapotban lévő támadó azonban a két idős sértett védelmére kelő férfit a vágóeszközzel ugyancsak megsebesítette, majd a helyszínről futva elmenekült.
A bűncselekmény elkövetésétől számított egy óra leforgása alatt a rendőrök felkutatták, elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették az ámokfutót. A nyomozók az elkövetés helyszínének közelében megtalálták és lefoglalták a támadáshoz használt bozótvágó kést is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a megyei főügyészségen indítványozta a terhelt előzetes letartóztatását.